Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A lányok angyalok

2010.07.22

 

Első szerelmeink lépteit ma is halljuk, csak akarnunk kell! Próbáljuk ki! Halljuk az esti utcák csendjében, az iskola folyosóján vagy a lépcsőházak magányából. Hallhatod feléd tartani, hogy találkozzatok, vagy távolodóban, mert lejárt az otthon engedélyezett idő a találkozásra. De hallhatod, ahogy ott zenéltek melletted a park kavicsán, hogy néhány méter megtételem után leüljetek a szokott padotokra, annak rendje módja szerint csókolódzni, amikor se közel se távol nem látni járókelőt.

Hallgassuk hát a kedves lépteket és ehhez nem is kell más, mint felhajtani a múló idő ránk boruló kárpitját és figyelni a léptek hangjait!

A várakoztatósakat, a késésből sietőket, a meg-megállósakat. És minél tovább tágulnak az évtizedek körülötted, annál tisztábban, annál kivehetőbben halljuk belül a régi lépetek muzsikáját.

 

 

 

 

Ötödikben, de talán még hatodikban is, emlékezetem szerint gyerekszerelmi vákuum alakult ki körülöttünk. Ott, az Attila utcai általánosban, akik illettek volna hozzánk, azok még mögöttünk toporogtak alsósként, a fölöttünk járóknak mi kis taknyosok voltunk, meg egyáltalán, így maradtak epekedésre a velünk azonos évfolyamba járó, vagyis azonos korú lányok.

Az én toplistámat Klenyán Mari vezette sőt, az iránta való rajongásomat már alsó tagozatból vittem magammal a felsőbe is. Szép, magas, barna lány volt és arra felé lakott – Szent Gellért- Dugonics – Bocskai utcák környéke – ahol aztán Gáborral való barátságunk folytán gyakran előfordultam, de addigra a Klenyán Mari iránti érdeklődésem elmúlt. Gábor hosszú ideig, még szintén alsós sarjadással  kőkeményen rajongott Csákváry Maricáért, de aztán belátta, amit be kellett látnia és érzelemre lobbant a nagyon szép, gyönyörű, hosszú, bronzvörös hajú Molnár Margit iránt, ami – úgy emlékszem – az iskola végéig tartott nála, vagyis addig, amíg szétszéledtünk a különböző középiskolák felé.

 

 

Kép

 

 

 

A távszerelmek idejét követte úgy 6.-ban  a nekibuzdulás: már szünetben megszólítottuk, suli után pedig kisebb-nagyobb távolságról kísérgettük a lányokat. Mármint, mindenki azt, aki neki tetszett. Nem párban, hanem a lányok kisebb csoportjait kísérték fiúk kisebb csoportjai. Ezek együttese alkalmi és vonzalomfüggő volt, a lánycsoport összetételéhez igazodott. És folyt egy jellegzetes, átbeszélős kapcsolatteremtés felfelé az Attila utcán, aminek a lényege az volt, hogy akár a mellettünk tolongó többi fiú rovására is, de imponálni akartunk annak az egynek, aki ott vihorászott valahol előttünk az aktuális lánycsapatban.

 

De jött a 7. meg 8., amikor már „ugrásszerű” volt a nekibátorodásunk: megpróbált ki-ki a maga választottjával „járni”. Nem csoportosan, hanem rendesen, kettesével, azaz párosával. Persze mindkét fél tele gátlásokkal, szégyenlősséggel, tartózkodással. Nehogy elrontsunk valamit. Ettől még persze elrontottuk, amit el lehetett, mert sokszor mi nem  arra gondoltunk, nem azt kezdeményeztük,  amire szívünk hölgye gondolt vagy, amit ő várt, így aztán az érzések ha találkoztak is, a tettek gyakran sikerültek fordítva.

 

Annak a két évnek (1958-60) már igazi sztárjai, „csillagai” voltak a mi fantáziánkban. Ábécé sorrendben: Bánkuti Mari, Lacsek Ica, Sziráki Mari, Turai Éva.

Közülük Turai volt a legérdekesebb. A szó bűbáj értelmében nem volt szép, de volt olyan szexepiles, meg jó alakú hogy a srácok sokszor azért nem mentek be csengetéskor rögtön az osztályterembe, hogy lássák Turait az udvaron pár percig fekete dresszben a tornaórán. Sudár, magas lány volt, a hozzá illő arányokkal, viszont a vonásai között volt néhány keményebb, ami még sajátos tartással is párosult, ezért csak gondoltunk rá (mondjuk a fiúk fele), hogy „istenem, a Turai”! De ő megszólíthatatlanul, határozott léptekkel ment hazáig a barátnőivel, ami nem is volt megerőltető a számára, hiszen a MAHART házban lakott. Hogyan lehetett volna bármelyikünknek is lehetősége kibontakozni az Attila utca rövid kis szakaszán, a sulitól az Árpád útig. Lehet, hogy ha az Árpád hídig gyalogoltunk volna mellette, talán valahol a Gyöngyösi út táján már szóba állt volna velünk.

Alapító tagja lett a Tungsram női röplabdacsapatának, később dolgozott is az Izzóban, de ott már legfeljebb összefutottunk valahol, de csak szevasz-szevasz szinten.

 

Kép

 

 

 

(Ime én, önjelölt szívtipró koromban. Jobbra tőlem a hátsó házban lakott Sziráki Marcsi, Bánkuti Mari, balra, a MAHART házban Turai Éva és Plolónyi Ildikó)   

 

  

Más eset volt Lacsek Ica! Vibrálóan kedélyes, szép, jó alakú, csevegős „csaj” volt. Ő  jelentette a központját annak a bokornyi lánynak, akikkel együtt járt haza a Lóránffy Zsuzsanna utca felé vagy azon túl, ha jól emlékszem. Vele szóba lehetett elegyedni csoport jelenlét ellenére is, de a stílusában volt egy „eddig és ne tovább”. A kommunikációt nagyon ügyesen beterelte a haverkodás „karámjába”, amiből viszont fiú lány kapcsolatra, vonzalomra váltani lehetetlen volt. Úgyhogy ő mindnyájunknak örök kedves haver maradt. Röpizett a Tungsramban, a Ricsi bá által kiválasztott alapcsapatban, aztán az összeállításban egyszer csak már Szepesiné néven jelezték. Mi, a régi lovagjelöltek, nem tudtuk ki  Szepesi, de irigyeltük.

 

Különös vonzáskörzet övezte a Bánkuti Marit. Szép is volt meg nem is, de olyan izgalmas, mai szóhasználattal élve szexi volt „ködös” tekintetével és az iskola tornászcsapatában formálódott alakjával, hogy csak úgy zümmögött körülötte az érdeklődés és fogadni mernék, hogy egyszer-egyszer a legtöbb fiúnak megfordult a fejében, lefekvés előtt. Mari nem volt beszédes, de elutasító sem az udvarlókkal, és nem fordította haverságra a közeledést. Ő „tétre, helyre, befutóra” játszott. Aki tetszett neki annak ezt a tényt észrevehetővé tette, aki nem, annak meg azt. És kész. De olyan srác nem volt „a tors közt kelőben”, aki ne figyelt volna fel rá. Erre bizonyság, egy sztori – akkor már együtt jártunk jó ideje – házibuliba voltunk hivatalosak valamelyik iskolatársunk vagy társnőnk születésnapjára, arra a Juta gyári részre valami kertes villába. Sokan voltunk és a vendégek között ott sztárolta magát az a korunkbeli srác, aki Tom Sawier játszotta abban a TV-játékban, amit azelőtt pár héttel mutattak be az egyetlen tévécsatornán. Nem volt különös, nem volt Maculy Culkin, de annyira igen, hogy ő legyen a központban, mint híresség, mint a celebség korai előfutára.

 

Nagy buli lévén, volt ott vagy hat-nyolc lány, jobbnál jobbak, de „Tom” az én Marimat szúrta ki. Ezt persze jól észrevehetően kifejezésre is jutatta, Mari meg „vette a lapot”, imponált neki  a kétségtelenül megkülönböztető siker. De én sem voltam vak, én is „vettem a lapot” és a magunk részéről korábban nyilvánítottam befejezetnek a bulit, mint, ahogy az befejeződött. Hazafelé aztán, átbukdácsolva a sötétségeken úgy össze vesztünk Marival, mint a jégvihar az én féltékenységi „jelenetemmel” kezdődően. De együtt járásunk csak később maradt abba, konkrét okára már nem is emlékszem.

 

De igazán tündéri, a „szelíd, lágy kedvesség” megtestesítője Sziráki Mari volt. Tiszta lelkű kedvességével, simogató mosolyával, derűt csillogó tekintetével. Ő aztán még rövidebben hazaért mint  Turai Éva, hiszen csak átment a parkon, a homokozónál és már ott is volta a nagy sárga ház a valamelyik középső lépcsőháza. Hát ezt a rövidke utat toldtuk meg később a zongoraóráira való kíséréssel, meg a vasárnap reggeli misével, amit másik bejegyzésben mesélek el. Édesanyja nem nagyon lelkesedett azért, hogy „kerülgetem” a lányát viszont az öccse – hasonlóan kedves kis srác volt, mint a nővére – védte az érdekeimet sőt, egyszer Gábor barátom felment hozzájuk, beszélni az édesanyjával, hogy próbáljon engem „más szemüvegen át” nézni. Ettől sem lettem Sziráki néni kedvence, de azért olyankor is szemet hunyt a randevúink felett, amikor mi azt hittük, hogy nem tud róla. Holott tudta vagy megérezte. Mert egy anya mindent megérez. Mari később műszaki lett, dolgozott az Izzóban, jól is mentek a dolgai, de csakúgy mint Évával „szevasz-szia” kapcsolat lett a dologból.

Illetve mégsem egészen. Az Izzó lakótelepen csaknem szomszédok lettünk, feleségem Juli és ő összebarátkoztak, nőttek a gyerekek.  „Lazán” össze is jártunk bár rám, lévén hogy a férje is műszaki volt, nemigen hatott termékenyítően a kapcsolatunk. De Marcsi olyan volt akkor is, mint az iskolában, kedves, könnyed, derűs. A zongoraórák és a misék nem kerültek szóba, mert férje nem vette volna olyan könnyedén, mint mi.

 

És még az általános végén – gimnázium elején jött a Polónyi Ildikó fellángolás, a MAHART házi románc, de az külön történet lesz.

 

A képen elől Polónyi Ildivel táncolok mögöttünk Pattkovszky Mariann, de partnere nevére már nem emlészem, mögöttük Gábor, Molnár Margittal (háttal) táncol, még távolabb Tóth Jóska próbálgatja a "kidobást"

Kép

 

 

 

Hát így ért véget az igazi gyerekkor, 1960 nyarán, amikor néhány hét múlva Rómából az eső olimpiát nézhettük képernyőről. A gyerekszerelmek elmaradtak, távolból közeledett az ifjonti lét. Tudtommal az iskolatársi kapcsolatok egyikéből sem lett semmi. Ha minden igaz, egyedül a Nikischer Géza – Linke Zsuzsa együtt járásból lett házasság, de abban közrejátszhatott az is, hogy közel laktak egymáshoz. Géza a Bocskai, Zsuzsa mögötte a Gellért utcában.  

 

 

Első szerelmeink lépteit ma is halljuk, csak akarnunk kell! Próbáljuk ki! Halljuk az esti utcák csendjében, az iskola folyosóján vagy a lépcsőházak magányából. Hallhatod feléd tartani, hogy találkozzatok, vagy távolodóban, mert lejárt az otthon engedélyezett idő a találkozásra. De hallhatod, ahogy ott zenéltek melletted a park kavicsán, hogy néhány méter megtételem után leüljetek a szokott padotokra, annak rendje módja szerint csókolódzni, amikor se közel se távol nem látni járókelőt.

Hallgassuk hát a kedves lépteket és ehhez nem is kell más, mint felhajtani a múló idő ránk boruló kárpitját és figyelni a léptek hangjait!

A várakoztatósakat, a késésből sietőket, a meg-megállósakat. És minél tovább tágulnak az évtizedek körülötted, annál tisztábban, annál kivehetőbben halljuk belül a régi lépetek muzsikáját.

 

  

 

 

                                                                                                                                                   

          

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.