Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Babi a buliban

2010.02.26

Miniszterelnök váltások után következik a jeles személy külföldi bemutatkozó, vagy emlékeztető – azaz már jártam itt ennyi meg ennyi évvel ezelőtt ebben a minőségben – aminek csúcsa persze Amerika és, illetve majd Vatikán. Erről egy  furcsa randevú jutott eszembe gimnáziumi időkből: a Babi-eset, ami egy iskolai táncos rendezvényt megelőző néhány nappal kezdődött. Alapjául az szolgált, hogy mi, szívem akkori hölgyével, Popovics Julival, aki a szemközti lánygimnázium tanulója volt és később a hitvesem, meg fiúgyermekem Zsolt szülőanyja lett, éppen "haragszomrádot" játszottunk. 

A buli ideje közeledett és milyen blama lett volna ha én ott téblábolok nagy hülyén, zsebre dugott kézzel valamelyik "majomsziget" alkotóelemeként. (Így nevezték akkoriban az egyedül lévő és leginkább nem táncoló fiúk csoportjait, amelyek a táncterem, illetve a folyosó különböző szegleteiben ütöttek tanyát)

Majd én megmutatom Neki, hiszen biztosan ott lesz - gondoltam és a fodrászüzletben tett hét eleji látogatásomkor "felcsíptem" az egyik tanulólányt, akit Babinak hívtak. Magas, mutatós, mai szóhasználattal élve szexis csaj volt, el tudtam volna viselni. De nem akartam azonban "ajtóstól rontani a házba", hátha közben kitör a béke köztünk Julival, ezért csak a hét közepe tájékán, egyik osztálytársammal, Lécz Ottóval mentem el Babiékhoz, hogy meghívjam a rendezvényre. Ő szívesen fogadta az invitálást és megbeszéltük, hogy szombaton hányra megyek érte.

Mit ad Isten, pénteken létre jött a Nagy Kibékülés és ennek örömére az egyezség: szombaton persze, hogy megyünk a suli-buliba! Igen ám, de mi legyen Babaival - töprengtem magamban és roppant lelkiismeret furdalást éreztem. Eljön a szombat, Babi készül, felveszi az erre az alkalomra kiválasztott ruháját és vár. Ez nem jó! Aztán jött a mentő ötlet: szóltam Ottónak, menjen el ő Babiért, ne hagyjuk otthon hervadozni! Így is lett! Aztán este, záróráig  roptuk a rock and rollt mind a négyen, a Könyves díszterem parkettján önfeledt hangulatban. Igaz Fecske tanár úr nem igazán kedvelte ahogy mi Julival „műveltük a rock and rollt, nagy kidobásos figurákkal, meglehetős közönségsikerrel kísérten, ami úgy nézett ki, hogy mi középen röpködtünk a többiekből meg sokan kőrt alkotva körénk, tapsoltak. Egyszer ránk is szólt ezért a tanár úr, mármint, hogy talán lehetne szolidabban is táncolni. Nem lehetett, mert Bajtala Jancsi, Szörényi Levente, Kőszegi Imre trió nyomta ám piszkosul, de az is lehet, hogy akkor Szigeti Béla dobolt vagy Kovács Jocó a Nivramból és néha Horváth Rudi is beült a helyére. Nagyon jók voltak.    

   

Kép

 

Egy alkalmas pillanatban azért megkérdeztem Ottót, mit szólt Babi ahhoz, hogy nem én hanem ő ment érte? Mire Ottó: Semmit! Nem értem oda a megbeszélt időre és csak azt kérdezte "mi ez a késés"? Egymásba karoltunk és indultunk.

 

Mindez azért idéződött fel bennem, mert például Clinton, a valamikori  elnök, ha jól emlékszem eddig minden hivatalba lépett miniszterelnökünkkel találkozott, ezért viselkedése Babiéra emlékeztetett. Ügyet sem vetve a személyi változásra mindent nagyon szépnek, mindent nagyon jónak tartott és mindennel meg volt elégedve. Ennek örülni lehet, de értelmezhető úgy is, hogy bennünket kicsit darab-darab alapon vesznek és csak leltár szerint számítunk.  

Mert ha nem, akkor én Orbán Viktor helyében azt mondtam volna: kedves Bill, nekünk sajnos van némi problémánk ezzel a koszovói beavatkozással kapcsolatban. Viszont, ha én vagyok Clinton, akkor még ezt megelőzően azt mondtam volna: kedves Viktor, tudom, hogy örömmel segítenének, de ebből most maradjanak ki, mert tudtommal önöknek van némi problémájuk a beavatkozással kapcsolatban. Majd repülünk másfelé!

De honnan veszem én a bátorságot, hogy ilyen nagy emberek helyett gondoljak bármit is.

Régen volt. Na, nem Ronald, hanem időben régen. Ahogy az a bizonyos Babi buli, ahogy Clinton és a koszovói konfliktus is. Múlik az idő.       

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.