Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gárdaütközet Gépelem módra

2010.07.10

Különös hangulatuk volta a múlt század 70-es éveiben a nem szabd szombatos szombatoknak. Sokan nem tudják hogyan volt ez, hát leírom. Akkor keletkeztek ezek a napok, amikor csökkentették a heti-havi munkaidőt és az eredmény úgy jött ki, hogy azon túl csak minden második szombaton kellett bejárni a munkahelyre, gyárba, hivatalba, de és általában csak fél egyig ott tartózkodni, aztán mehetett mindenki isten hírével. Mármint a tisztviselők, meg a középvezetők, a műszakosok kettőig voltak.

Az ilyen délelőttönként elvégzett munka értéke nem érte el talán az alibiből elfogyasztott energia értékét sem, de mi magyarok ilyenek vagyunk. Ha kisujjat kapunk már legalább a fél kart akarjuk. Mert ha ez a havonta kétszeri félnapos szombat így sikeredett, akkor a két szabad szombatot  már „félnapos” péntek előzte meg. Az ilyen péntekek délutánjain olyan  kihalt volt a legtöbb gyár, mint valami középkori lovagvár. Csak itt-ott bandukolt át az udvaron egy-egy köpenyes nő vagy kék munkaruhás férfi, de azon túl, őket leszámítva kietlen volt a tájék. Az Újpesti Gépelemgyárban is, mert azért, mint gyár nekem sem csak az Izzó volt az életemben. 

 

A gárdaütközet egy nem szabad szombatos napsütötte szombat koradélutánján folyt le az Árpád úton, a Fény mozival szembeni Totó vendéglő kerthelyiségében, ahova persze előbb fel kellett vonulni a gárdának. Fel is vonult. A „hívójel” az Aradi utca végében volt Újpesti Gépelemgyárban hangzott fel telefonon és nagyjából így szólt: - „hazafelé egy sör?” Erre nem lehetett mást válaszolni, mint azt hogy „Legyen”! Legfeljebb lelkiismereti balansz gyanánt hol egyikünk, hol másikunk hozzátette: „De nagyon sietek, mert még vásárolni is kell, rám bízott néhány dolgot az asszony”. „Mi is sietünk” – hangzott az egyezség, de aztán – mint kiderült, annyira mégsem volt sietős.

 

Kép

 

 

 

A gárda gyülekezője a gyár Dugonics utcára néző bejárata előtt volt, meg is jelent általában mindenki,  csak legfeljebb igazolt hiányzók voltak. A csapat többnyire így állt fel: Antal Józsi KISZ titkár, Gonzales Dezső külső szerelő,  Kiss Lajos energetikus, Kókai Pista A lengéscsillapító üzemvezetője, Lovász Pista munkaverseny felelős, jelen sorok írója igazgatási előadó(másképp honnan tudná a dolgokat) és Varga Pista, aki országgyűlési képviselő is volt egy ciklusban, mint fiatal fizikai munkás, ezért aztán maguk között Szenátornak szólították a sörtársak. (A képen Kiss Lajos és Kókai Pista még nem korsót, hanem ládát emel.)

 

A láthatóan összeszokott alakulat nem inkább komótosan, mint sietősen elindult az Aradi utcán, az Árpád út felé, mert már eldöntetett, hogy ezen a szombaton nem a „Pali bácsi”, még kevésbé az Öreghalász, nem is az Újpest cukrászda, hanem  a „Totó” kerthelyisége lesz az „egy sör” elfogyasztásának helyszíne. Az árnyékos oldalról már csak a célegyenesben, a Fény mozi háznál mentek át a túloldalra, mivel hét ágra sütött a nap és már el is tűntek a vendéglő kapualjának boltíve alatt, ahonnan egyenest a kerthelységbe vitt az út. Pontosabban oda egy keresztbe futó betonjáró, amin balra menvén az asztalok közé lehetett jutni, jobbra a szörnyűséges WC-be, aminek rettenetes állapotát az idézte elő, hogy közös használatú volt az utcafrontra nyíló talponálló „vendégeivel”.

 

Kép

 

Szóval a gárda, a kapualj végén balra át aztán kis jobbra át, és már bent is járt az asztalok között. Körbe-körbe, a falak melletti fedett, árnyékos lugas - bokszaiban már telt ház volt  a Gépelem Gárdának középen, a napon azért  akadt két összetolható szögletes vasasztal, jellegzetes piros-fehér kockás terítővel.  Jólesett lehuppanni a homok aljzatba süppedő vasszékekre és várni a sörünkre. Aztán szó szót követett,  sör sört.

 

Kép

 

 

 

 

Ennek arányában pedig megeredt a nyelvünk és egy-egy fokkal hangosabbak is lettünk. Beszéltünk, olykor egymás szavába vágva, nyaralásról, kollegákról, kolleganőkről, fociról, fizetésekről és főnökökről, akik közül egyiket másikat nem tartottuk a gépelemgyártás Napóleonjának.

Ezt hallotta meg egy, a mellettünk lévő négyes asztalnál egyedül üldögélő középkorú férfi, aki nagyfröccsöt ivott vagy hosszúlépést. Szép lassacskán, de már többedszer.. Ugyancsak lassan odafordult hozzánk és átszólt: - ha olyan nagyra vannak magukkal, mondják meg például, hogy hol vanWaterloo? –Melyik országban? 

Nálunk kitört a csönd! Csak a sörök kortyolása volt hallható. Néztünk egymásra érettségikkel, főiskolákkal, tán egyetemmel is a hátunk mögött, de arról hirtelen egyikünknek sem volt még halvány fogalma sem, hogy melyik országban van Waterloo? Az ismeretlen  szomszéd is hörpintett poharából, majd szinte maga elé mondta: Belgiumban. - Látják nem biztos hogy olyan nagyokosok, akik olyan nagyokosnak tartják magukat. -

 

A csata elveszett. Feleletet egyikünk sem adott, kihörpintettük söreinket, véget vetettünk a szövegnek és indultunk vásárolni. Megjegyezve egy életre, hogy bárhol, bármikor, bárkitől tanulhat valamit az ember. És örökre, hogy Waterloo Belgiumban van.   

 

Kép

 

 

 

 

          

Kép

 

 

 

 

 

         

 

                               

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.