Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A helyes megfejtés: POSTA!

2012.12.14

Ha valaki ismeretlenül belép az újpesti 1. számú postahivatal műemlék értékű, de még felújítatlan épületébe (nem hátra, ahonnan hozzák a pénzt, hanem előre, ahonnan viszik), hirtelen nem tudja hova jutott, hogy jó helyen jár e? Mert van ott minden, ami elképzelhető, mert a Főpostás Postások úgy gondolják: ha már nem veszi eléggé igénybe a hagyományos szolgáltatást a polgár, mert mindent interneten intéz, akkor legalább vásároljon az anyja keservit, biztosítson, nyisson számlát, kaparjon kaparóst, húzzon húzóst, vegyen sorsjegyet, plüss állatkát, horror filmet, képeslapot, mesekönyvet, játékot, kifestőt a nagyanyja térde kalácsát! Azt a fűzfán fütyülőjét!

 

posta-belso.jpg

 

Az egyébként csak postai szolgáltatás végett betérő kuncsaft, pedig szlalomozzon a polcok között, majd húzzon számot a nyomógombos masinából és várjon a sorára!

 

Jó, igen, tudjuk, valamiből a Postának is meg kell élni, de hát hol nincs ez így, melyik intézmény él csak bele a vakvilágba és melyik él, mint Marci hevesen csak a saját, eredeti tevékenységéből? Ezért aztán elő az innovációval és töltsük csőre a messze hordó kreativitásunkat! Ahogy tette és teszi a posta is!

 

Elgondoltam, hogy jöhet idő, amikor a sebészeti műtőkben kulcsmásolást, cipősarkalást és gravírozást is lehet majd végeztetni, amíg a hasunkban matatnak sebészek. Vagy: a  tömegközlekedés eszközein lesz lángossütő, palacsintaárus – nyáron fagylaltos – a kőrúti Combínókon meg pizza futár, aki a végétől a vezetőig felveszi a rendeléseket.

 

A vonatokon az egyik kupé kínai ruhabolt lesz – elvégre ott a WC próbafülkének, másra úgyse jó  – a másikban meg turkáló kínálja a választékot. A harmadikban meg majd énekes tehetségkutatón lehet részt venni, a győztes visszafelé ingyen jöhet! A focipálya kezdőkörében aztán két magyar támadás között, ökör talán nem sül meg egészen, de egy jó gulyás gyorsan elkészíthető és kimérhető lesz a rászoruló közönségnek.

 

Csak ne tessék mosolyogni! Vannak hivatalok, ahol a nagy ügyintéző teremben már játszótér üzemel tíz elküldött előadó helyén – hagy hintázzon a gyerek– (igaz, még ingyen), de már gondolkodnak bérelhető lábteniszpálya kialakításán is! Mert akkor lehet csak gazdaságos egy intézmény vagy hivatal, ha találékony és leleményes. Mint például a Posta!

 

posta2.jpg