Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Babits megbocsátja

2010.07.21

Ha a televízióban gálaműsort rendeznek, azon többnyire Halász Judit énekel és a közönség többnyire együtt zengi a dalt vele. Mert a szülők gyerekkorukból ismerik, gyermekeik meg most tanulgatják együtt, tőlük, szeretettel, vidáman.

Így volt ez most is, az idei Örökös tagság gálán, aztán jött a gyerekek kedvence – rajta is fog persze az idő – és énekével megdobogtatta a szíveket. A gyerekekét, de a felnőttekét talán még jobban. A felsorjázó emlékek miatt.

Aztán a harmadik szám, egy amolyan egyvelegféle dalcsokor volt, aminek a refrénjét együtt énekelte Halász Judittal az egész nézőtér.

 

“Mindenik embernek a lelkében dal van,

És a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek” 

 

És akkor bennem duplán mozdultak meg az érzések, sőt háromszorosan

 

Először is szép a szöveg, illik hozzá a könnyű kellemes dallam és csodát tesz, főleg ha egy hatalmas nézőtérnyi közönség énekli. Hanem én tudtam azt is, hogy a „szövegíró” Babits Mihály. Igen, Második ének című versének a befejező négy sora, igaz, hat sor az egész.  

 

 Kép 

 

Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

-1928.


Na, erre fel is dobbant bennem az öntudatos újpestiség, hiszen a költő és a város  összefonódott a maga módján: Újpest történetéből nem hiányozhat, hogy Babits az 1911/12-es tanévben a Könyves jogelődjében az Újpesti Magyar Állami Főgimnáziumban tanított és Babitséból sem az Újpesten – Rákospalotán töltött évek.

 

Kép

 

 

 

Kicsit meg is hatott, hogy lám a száz éve itt Újpesten, a Wenetiáner és Deák utca sarkán álló épületben  (volt Wenetiáner utcai Általános iskola, ma Bródy Imre Oktatási központ) tartotta óráit a „magát emésztő szikár alak”, a furcsán kesernyés tanár, akinek a költői nagyságát  még mindig nem igazi értékén kezeli az irodalomtörténet. De ma is, egy évszázad elmúltával többezer ünneplőbe öltözött néző, egy táblás ház énekli egy törékeny színésznővel a dallá zenésített üzenetét.

 

 

 

 

De honnan tudom én ezt a Babits ügyet, amikor a teremben éneklőknek valószínűleg halvány fogalmuk sincs róla? És eszembe jutott apám. Amint, ha látogatóba jöttem két-három hetenként, ott ült a Berda József utcai kis lakás fél szobájában, az „én szobámban”, az asztalnál, majdnem az ágyam mellett, amíg a hajnali kelés és az utazás fáradalmain túl nem tettem magam. Örült, hogy itthon voltam, hogy látott. Két lakótársa, a zebrapinty „házaspár” csettegése, zajocskája hallatszott csak az ő lakosztályából, a nagyszobából. Mellettem  üldögéltében elmondta vagy felolvasta nekem a legújabban talált, illetve felfedezett verseket, amikből  fellépéseire szokott válogatni. Így került „repertoárjába” a Babits vers is, a Második ének, amit akkor még nem zenésítettek meg, de hatott úgy is, ahogy apa elmondta, kicsit ellágyulva a vers mondanivalójától.

Aztán betakart és hagyta, hogy elaludjak. Azóta nem takar be senki és nem hallom már ezen a világon soha többet, hogy „édes, jó fiam”. Amikor felébredtem még ott ült és olvasott. Én onnan, akkortól tudom, tőle, – meg mennyi mindent még – hogy a dal refrénje, a négy sor Babits vers, az újpesti gimnázium hajdani tanárjának lelkében fogant ének.

 

Alig hinném, hogy az újpesti idős otthonok vagy nyugdíjas klubok munkatársai közül valaki emlékszik még arra az idős bácsira, aki úgy havonként elment hozzájuk, – mellesleg eljárt pestiekbe is – amolyan klubdélután szerűt tartani. Ezen alkalmakkor nosztalgia összeállításokat zongorázott és verseket mondott az ott lakókból összegyűlt 20-30-40 fős közönségének. Tiszteletdíjat nem tudtak fizetni, de megkínálták. Hol szendviccsel, hol süteménnyel, kólával. Voltak nénik, akik otthonról hoztak vagy hozattak saját süteményt, gyümölcsöt, amiből még hazára is csomagoltak neki.

Ő volt az apám. Idősebb Réti János, a hajdan Promontorba, azaz Budafokra bevándorolt, majd onnan Újpestre, a Lőrincz utcába költözött tisztes sváb iparos és kereskedő Rittenbacher család anya ági leszármazottja. (a képen fiatalon, nagybátyja Rittenbacher László funérkereskedő cabrioletjével a ház előtt.)

                      Kép

Akkori közönsége már bizonyára eltávozott erről a világról és apa sem él már. De ezt a kitérőt az emlékezésben Babits bizonyára megbocsátja nekem.

Kép

 

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zsotza04[kukac]gmail[pont]hu

(Kovács "Zsotza" Zsolt, 2010.07.25 22:15)

Nagyon szép írás,nem tudtam Babits Újpesti kötődéséről...mindig jó feljönni a "tízes villamosra"! Köszönöm!