Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fülcédula

2010.06.09

Harminc év után „rendeltetésszerűen” visszatérni Újpestre, ahol prognosztizálható életem több mint felét, méghozzá első felét töltöttem, a folytonos meghatódáson és álmélkodáson túl más rendkívüliségeket is hozott. Olyanokat, amik egyébként semmiségszámba mennek, de a visszatért vándor számára újdonságot, örömet jelentenek.

 

Az első ilyet a húsvét hozta, hiszen először locsolhattam meg személyesen lányunokáimat, amire eddig nem volt példa sem a lányom lánya, Viktória életének 12 , sem a fiam lányainak, Virágnak 7 és Emesének 5 kis évecskéje alatt. Mert húsvétkor nyűgös dolog az utazás, különösen, ha a család másik ága kimondatlanul, de mégis elvárja, hogy együtt legyünk.

Így aztán maradt a telefonon át történő verbális locsolás. Abban is volt versike, meg a végén locs-pocs, litty-lötty, pricc vagy hasonló hangutánzás de az általuk festett piros tojás nem tudott átkelni semmilyen  elektronikán. Tavaly ebben a helyzetben Meske vette fel a telefont, így őt „locsoltam” meg előbb, aztán már hívta is Vivit: „Gyere, a nagypapa! Még verset is mond!” Mondtam hát! Magam költötte mondókát, külön mindkettőjüknek, beleügyeskedve még a keresztnevüket is. Nagy volt a siker, viszont messze voltunk egymástól.

 

 

Kép

 

 

De ebben az évben, valójában először, megtörtént az élő, valódi locsolás, amire  – a Kis Herceg rókáját idézve – „ünneplőbe öltözött a szívem”. Sőt, már előtte vagy két héttel, amikor eldőlt a költözés napja és tudott volt, hogy az ünnep elé esik, hívtam őket és feltettem a talányos kérdést: tudjátok már, mit fog hozni a nyuszi? (A vonalban csend, nem tudták.) Hát igazi nagypapát! Bejelentésemre a meglepetés öröme gördült végig csilingelő nevetésükben. Így készült az első „live” húsvéthétfő, verssel, locsolással és persze némi ajándékozással, piros tojások és puszik ellenében.

 

 

 

 A 20E jelű buszra szálltam a városközpontban, de volt bennem gyanakvás, hogy Kép nem „minden húszasok legjobbikára” szálltam ahhoz, hogy beforduljon velem az Erdősor utcára. Sejtésem nem volt alaptalan, de még jókor megkérdeztem a vezetőt és így nem mentem ki Káposztásra, hanem a patakon inneni utolsó megállónál leszálltam. Ez a tévedés kicsivel hosszabb sétával járt az unokákig,  de mit számít az ilyen örömteli találkozás előtt?

 

Na, volt is öröm,  verselés, kacagás, locsolás, tojásozás de persze a nagypapa egyébként sem ment üres kézzel. Ezt sejtették a kisasszonyok és kíváncsian csillogott a szemük, amikor az öreg locsoló megnyitotta a szatyrát, hogy a mélyéről előhalásszon valami örömszerző csacskaságot. (És itt tanácsolni szeretnék valamit minden nagypapának. Az ajándékozásban a nagymamák racionálisabbak ezért a nagypapák ajándékozó fantáziája legyen mindig merészebb egy kicsit! Akár olyan, ami „felesleges pénzkidobás”-nak tűnik, de meglepő vagy mulatságos. Így válhat ajándékuk minden ünnepi alkalomkor különlegesen várt poénná a csemeték számára.)

Az én ajándékom, a némi kis édesség mellett két pántos, fejre felfogható nyuszi fül volt, az egyik népszerű hipermarket kínálatából. Nem drága, de jópofa, bár nem kellett sok fantázia hozzá, hogy az ötlet a Play Boy nyuszik fülének „koppintása”, de mit számít, ha egyszer nyuszi ünnep van? Az egyik természetesen lila volt, a másik fehér, elvégre milyen színű legyen két újpesti lányka nyuszi füle?

Volt nagy öröm és lett nagy fülezés, cserebere, próbálgatás, míg végre a fülek megtalálták a gazdáikat. A sikerrre mi sem volt jellemzőbb, mint hogy mindketten csak a fülekkel felékesítve voltak hajlandók az Óbudán lakó nagymamához, Marcsi mamához menni.

 

Kép

 

 

Már közel volt az indulás, az anyuka, Ildikó sietette is a két „nyuszit”, az indulás miatt. Ők siettek is amennyire tudtak, de Mesike egy termetes ollóval az ő nyuszi fülének igazításán fáradozott. Nevezetesen azon, hogy levágja a kis fehér cédulát a fülről, amiről minden leolvasható volt. Természetesen az is, hogy Kínából (Hong-kongból vagy Taivanról) való.

„Mesi, miért kell éppen most levágni azt a cédulát, amikor indulni kell, nem érne rá később”? – kérdezte szerető szigorral Ildikó a lányát, mire Emese a leg természetesebben válaszolt: „ anya, te láttál már olyan nyulat,  aminek cédula volt a fülén ? Ebben maradtak, ollózott a „műtét” befejeztéig. Hát ha még tudta volna a csöpp ovis, hogy cédula szerint a fül viselője nem újpesti, hanem kínai nyúl! De legalábbis  Távol-keleti.      

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zsotza04[kukac]gmail[pont]com

(Kovács "Zsotza" Zsolt, 2010.08.02 08:45)

Nagyon klassz,hangulatos írás,a képek is tetszenek,-még sok ilyet kívánok! Különösen ez a mondat tetszett: >>"Így aztán maradt a telefonon át történő verbális locsolás. Abban is volt versike, meg a végén locs-pocs, litty-lötty, pricc vagy hasonló hangutánzás de az általuk festett piros tojás nem tudott átkelni semmilyen elektronikán."<<