Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harminc év után

2010.05.29

Hatalmas érzés lehet visszavándorolni kis hazánkba, teszem azt Amerikából! Meglátni a Kárpátok karéját, „lenn az Alföld tengersík vidékét”, a „hullámzó Balaton tetejét”, a Duna vonalát a hidakat, szigeteket és persze Budapestet. Felemelő, leírhatatlan érzés lehet. Évtizedek múltán, már nem látogatóként, hanem úgy, hogy a jönnek a csomagok is, minden, ami fontos, mert most már itt maradunk. De Újpestre visszajönni harminc év után, sem akármi ám! Sőt!

Kép 

 

A költözés reggelén, amikor még a teherautóra rakodtunk, arra gondoltam, hogy amikor az M3-on elérjük Újpest felé a leágazást jelölő táblát, megálljt kérek a szállítóktól, kiszállok és megcsókolom a földet. Mert akkor ott véget ér 30 és fél éves „önkéntes száműzetésem”, ahogy ezt egy régi cimborám fogalmazta. Persze nem így lett, de eszembe jutott. De már következett Rákospalota, a felüljáró, a Víztorony, majd 10-es hajdani nyomvonalán előre a központig! És itthon vagyok! Igen, az Újpest a 10-es szellem villamosa hazahozott! Az első napok valamelyikén találtam is egy sárga játék villamost az István úton, a „Harangvirággal” szembeni bódésoron. Félretetettem és másnap elhoztam. Azóta szekrényem tetején díszeleg, hogy mindig emlékeztessen az eredeti 10-esek idejére.       

 

Peresze ne higgye senki, hogy három évtizeden át nem vagy csak alig látogattam haza! Ameddig szüleim éltek 3 hetente, olykor 2 hetente rendszeresen jöttem 2-3 napra, illetve szükség szerint soron kívül is, ha ünnep, öröm, vagy netán baj volt a családban.

 

Csakhogy – ezt így utólag már nagyon is érzem – más látogatóba jönni, tudva, hogy holnap délután, holnap után délelőtt, vagy már ma este indul a vonat és megint más úgy járni az utcákat, tereket, hogy nem kell visszautazni máshova, hogy rám köszön minden ház, minden kiszögelés, minden régi kapubejárat. És mindenhez van közöm! Mert újpesti vagyok! A születési adatsorom így is kezdődik: Újpest!

 Kép

Aki itt él folyamatosan, 5-10-20 éve vagy régebben, születése óta, (ahogy élhettem volna én is, ha nem jön ez az emberöltőnyi szünet), talán nem így érzi, vagy ha érzi is nem gondol rá, hiszen Újpest észrevétlen, természetes része az életének. De nekem, harminc év „kihagyás” után még ünnep minden nap. Hetek múltán is…

 

Eddig a visszatérés szentimentális, érzelgős része, de újra beépülni Újpesti életébe nem megy egyetlen hirtelen nekirugaszkodással

 

Kép

 

 

 

Meg kell ismerni, ki kell választani a szimpatikussá váló üzleteket, boltokat, megrendelni a postai utánküldést, felkeresni a háziorvost, becserkészni a piacot, ahol a csarnok végében fájdalom, már nem Kovács néni a szinte misztikus hatású dobos Kovács Jocó anyukája árul kenyeret és a savanyúságos soron sem hallani Káposztás „Zsuzsi” öblös hangját, aki mindig adott egy jó ibrik uborkalevet a hordóból tizenéves korunk piaci csavargásai alkalmával. Amikor „összes vagyonunkból” jókora kovászos uborkákat vettünk tőle. Káposztás Zsuzsi amúgy nagydarab, 50 körüli férfi volt, a „Zsuzsi” ragadványnév okát ne firtassuk! De emblematikus figurája volt a piacnak. Kovács néni, meg Káposztás Zsuzsi már a múlt, új legendákat kell keresni! Biztosan vannak.

 

És megkezdődött a vissza újpestiesedésem. Mindjárt arra gondoltam, hogy keresek egy jó háziorvost, lévén fogytán a gyógyszerem és ki kell íratni őket, ahhoz viszont valahova be kell jelentkezni, azaz letenni mellé a „voksomat”. Óh, mi sem egyszerűbb ennél – ez volt az első gondolatom – felhívom a Hollósy Antit, aki évfolyamtársam volt a Könyvesben sőt, egy időben szomszédom is néhány háznyira, és megkérem, ajánljon nekem valakit! De – és ez lett a második gondolatom –  kell ehhez nekem Hollósy Antal? Biztosan jó orvosok dolgoznak Újpesten, Anti képviselő lett, most kisebb gondja is nagyobb annál, mint az, hogy háziorvost ajánljon nekem. Ne éljek vissza avval, hogy világéletében lelkiismeretes, jó ember volt, azután jó orvos lett és jó sebész. Az hogy politizálni kezdett meglepő volt számomra, már demokrácia „kitörése” után is. A gimnáziumban nem volt túl közéleti, nem volt nyüzsgő-nyomulós diák, úgy hittem nem politikus alkat. De változunk. Most örülök a sikerének, örömmel láttam óriásplakát fotóját a kerület fölött, ahogy örömmel láttam annakidején Szörényi Leventéét az Alkotmány mozi homlokzatán, amikor az „Ezek a fiatalok” című film volt műsoron. Szóval megkíméltem Hollósy Antit attól, hogy egy 30 évet „tékozló fiúnak” a volt iskolatársnak háziorvost ajánljon. Azt hiszem helyesen cselekedtem. Megtaláltam közreműködése nélkül is egy kedves, bizalomkeltő hölgy személyében, lakásunktól, mondjuk kétsaroknyira.

 

Pedig azt hittem, hogy a Jókai utcához fogunk tartozni, ami régen a gyerekrendelő volt. Oda az iskolával mentünk időnként csoportosan tüdőszűrésre vagy fogászatra, vagy általános vizsgáltra. Ma is előttem van a hosszú folyosó, meg a rendelők, ahol megtudtuk például, hogy jól, közepesen vagy gyengén vagyunk fejlettek és tápláltak. Valójában csak a fogászati látogatástól féltünk kicsit, mert egy fogorvos bármikor képes találni valami problémát, aztán már hiába markolásszuk félelmünkben a széke karfáját. De nem a Jókai utcához tartozunk, az emlék marad.

 

A postai ügyintézés, meg a bejelentkezési procedúra gyorsan ment, segítőkész, kulturált bánásmód és a dolgok máris a „helyükre kerültek”. A postán az átirányítást intézni hátra kellett menni a Lőrincz utca felöli oldalra és ott felmenni az első emeletre. Hát a kapu alatt persze, hogy eszembe jutott az a nyár, amikor két hétig Gáborral újságkihordást vállaltunk és minden reggel ötre oda kellett járulni a kapu alá és átvenni az adagunkat. Ha jól emlékszem enyém a Szent Gellért (a mai Berda József) utca volt, meg a MAHART ház.

 

Az Aradi utcánál kezdtem, a földszintes soron, ahol néha kerítést szaggató kutyák fejezték ki nemtetszésüket jövetelem láttán és volt, ahol nem a kilincsbe kellett tűzni a lapot, hanem a konyha felső ablakán bedobni, mert különben valamelyik szomszéd – az előfizető szerint – már ronggyá olvassa mire ők hazaérnek. Ezért maradt a felső, kicsit nyitva hagyott ablak. Ennek viszont az volt a hátránya, hogy az újság befelé szállva kinyílt és, mint egy óriási papírrepülő landolt a konyha közepén álló lavórban, az otthagyott vagy felejtett szappanos mosdóvízben. Hát ez most így sikerült – gondoltam olyankor, és mentem tovább.

 

Az újságosztás végül a MAHART házban végződött minden reggel, ahova azért elég későn értem többnyire, viszont ott már könnyebben boldogult én kihordóságom a postaszekrényekkel. Igaz egyszer az egyik lakó, illetve előfizető meglesett és közölte, hogy „fiatalember, nem az Esti Hírlapot fizettem elő, én reggel szeretek újságot olvasni”. Mondtam neki, hogy megértem, de ő is értse meg, és ebben maradtunk. Én attól kezdve igyekeztem, ő meg továbbra is várt türelmesen a hírekre. Két bajom  volt az újságkihordással. Az egyik, hogy hétvégeken, a „színesek” miatt dög nehéz lett az egyébként sem könnyű táska, a másik, hogy minden reggel úgy éreztem, megállva az Aradi- Szent Gellért sarkon, hogy sose érek a MAHARTHÁZBA! De azóta tudom, hogy minden véget ér ! Az újságkihordás útvonala, a gyermekévek, az ifjúság sőt, az élet is.

 

De vissza az üzletekhez és egyáltalán: Újpest épített környezetéhez. A lényeg, kezdem megszokni a régi épületek és új beépítések házasságát. Abban a bizonyos látogatói minőségemben még úgy láttam, hogy a beépítések, amik döntően persze a 21. század városképi modorosságai, úgy illenek Újpesthez, mint „kutya szájába a tojás”, de alig két hónap elég volt hozzá, hogy megbékéljek velük. Nem mindegyikkel, de a többségükkel. Kár lenne siránkozni azon, hogy a két nagy mozit benyelte az idő, de ez nem a pénzvilág, a piacgazdaság gonoszsága, hanem az, hogy a moziba járás műfaja fölött eljárt az idő, pontosabban az olyan mozielőadások iránti érdeklődés fölött, amiket az Alkotmány vagy a Fény produkálni tudna. A Szabadságról meg Tündérről már ne is beszéljünk. Vagyis a mozizás villamosa elment a IV. kerületben.

 

 

Amit fájlalok, az néhány profilváltás, hogy néhány üzlet nem az, ami volt. Mert egy kerületnek, illetve városnak kellenek olyan profilok, amik amióta világ a világ és ameddig azóta és addig megőrzik tevékenységüket, ha fene fenét eszik akkor is! A két legfeltűnőbb, hiszen a városközpontban vannak: a Kassai utca (volt Bán Tibor utca) sarkán a zálogház, ami most valami ruhaturkáló és a Meinl ház alatti gyógyszertár, ami örökké édességbolt és kávézóként üzemelt.

 

 

Kép Szóval, ha én adom el ezeket a helyiségeket – legyek akár önkormányzat, akár új tulajdonos – kikötöm, hogy az egyikben csak édességboltot, a másikban csak zálogházat lehet kialakítani. Valahogy úgy, ahogy háztartási bolt van a volt festék-és háztartási bolt helyén, igaz ázsiai vezetéssel és ahogy játékbolt a régi játékbolt és Hófehérke a Hófehérke. Legfeljebb már nem presszó, hanem söröző. De ugyanígy ruházati bolt van a valamikori Delma helyén és nem más!

 

Kép

 

Jut eszembe! Az áruház emeletén működő Skála végkiárusítást kezdett. Mindig meg akarom kérdezni valamelyik földszinti pénztárostól, hogy tudható e mi lesz fölöttük, de a fizetésnél aztán következetesen elfelejtem. Majd kiderül, csak nehogy tekepálya vagy fedett mini-golf stadion legyen. Olyan profil kellene, amivel „meg lehet találni” az Újpestiek érdeklődését, szeretetét.

 

 

 

Betagozódásom újabb állomásai lettek: kiment a PC-m videokártyája, találnom kellett egy hozzáértőt, akihez mindig fordulhatok hasonló esetben. Találtam. Hozzánk közel egy informatikai üzletlánc boltjában azon magasan, szakállasan és hozzáértőn. Megnyugodtam. Aztán le kellett vágatni a hajam. Norbi levágta. Rendben van. És ki akartam kölcsönözni egy filmet. De hol lehet megtenni ezt Újpesten? Nem volt könnyű kinyomozni, de kinyomoztam. Úgyhogy a leglényegesebb dolgokban már beljebb vagyok „hazafelé”.

 

Ja! El ne felejtsem! Kíváncsi lennék milyen cég és mennyiért számozta át a BKV újpesti buszjáratait? Mert talán az egy  30-as kivételével a többi négyzetre emelve, gyök alatt vagy betűvel kiegészítve. Épp csak tizedes vessző nincs. De még lehet, ha így haladunk.

 

És megvolt az első lehangolás is. felhívtam az Újpesti Napló főszerkesztőjét, bemutatkoztam  – természetesen a „villamos” említése nélkül – mondtam a napilapos gyakorlatot, az újpestiséget,  a visszatérést, hogy számlaképes vagyok és kértem egy 20 perces találkozásra lehetőséget. Mit mondjak? Rideg elutasítás volt a válasz. Hogy toppon vannak szerzőileg, meg millió gondjuk lesz, mert jön az önkormányzati kampány is. Erre én: éppen a segítségemet szeretném felajánlani. Nem, nem kéri és elköszönt. Én a helyében azt mondtam volna: „Egyelőre nem látok lehetőséget, de találkozzunk, ismerkedjünk meg! Sose lehet tudni!” Nem ez történt! Valószínűleg nem egyformán voltak a gyerekszobáink berendezve.

 

A régi arcok közül egy sejlett fel csupán: egy villamosmegálló járdaszigetén az egyik oldalon én vártam, a másikon egy alacsony termetű ősz hajú, kissé kopaszodó úr. A szeme alapján Horváth Rudi a csodakezű dobos lehetett, a régi Munkásotthon utcából, amikor  Szigeti Béla, Kovács Jocó, Kőszegi Imre doboltak Újpesten. Ilyen érdekes kék szeme csak neki volt. A magasság stimmel, ősz hajú lehet és kopaszodhat is kicsit. Az én villamosom jött előbb, már nem tudtam megkérdezni, hogy „nem Horváth Rudolf úrhoz van szerencsém”? De legközelebb, ha újra látom megteszem.

 

(Folytatás lesz!)  

          

 

                                                                 

                  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kislippó

(Juhász Jenőné, 2012.06.02 15:33)

Meghatódva olvastam ezt az írást. l989-ben jöttem el Újpestről /férjhez/ de épp egy hete jártam ott. MAgam is szomorú voltam sok változás miatt, a piac sarkán áruló gesztenyés néni és a többiek miatt. A 10-es villamossal jártam iskolába. Köszönöm, hogy újra emlékezhetem és nagyon örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Cili

zsotza04@gmail.com

(Kovács "Zsotza" Zsolt, 2010.07.17 19:43)

Tisztelt Réti Úr! Örülök,hogy frissült a "Tízes villamos" weboldal! Nagyon szép,személyes hangú ez a cikk,-még ha vannak jogos,kritikus gondolatok is,pl.: >>"Ja! El ne felejtsem! Kíváncsi lennék milyen cég és mennyiért számozta át a BKV újpesti buszjáratait? Mert talán az egy 30-as kivételével a többi négyzetre emelve, gyök alatt vagy betűvel kiegészítve. Épp csak tizedes vessző nincs. De még lehet, ha így haladunk."<< Egy újságírónak különösen fájhat,ha elutasítással találkozik,-ráadásul saját "szűkebb pátriájában". Isten adjon Önnek erőt a megbocsátáshoz. Várva a folytatást,üdvözlöm tisztelettel: Kovács "Zsotza" Zsolt