Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Világjárók, ha találkoznak

2011.09.20

 

   

Formatervezett játszótér formatervezett kör – valamijén három családtervezett gyerek hintázott egy anyuka, egy nagymama és egy nagypapa felügyelete mellett Ez utóbbi voltam én. (Mellesleg nincs nagyobb dráma, mint unokákra vigyázni a játszótéren, mert két rájuk szólás után – hogy ezt ne, vagy úgy ne, az meg eszükbe ne jusson – a nagyszülő csak néz a semmibe, a legközelebbi vészhelyzetig.)

 

Egyszer csak figyelni kezdtem beszélgetésükre, ami ott ringott velük lágyan, a központi felfüggesztésnél. Világjárásaikról beszéltek. Amiken már voltak, meg hova fognak menni. A mieink Olaszországba készültek, a harmadik kislány már volt ott és unalmasnak találta. Virág és Mesi talán a francia tengerpartot mesélték, az tetszett nekik. A kis barátnő azt nem bírta Rómában – úgy emlékszem – hogy reggel felkeltek és egész nap templomokat néztek. „Vagy százat”! Ő legalábbis így érezte. Szép volt, de unalmas - szerinte. Hárman összesen nem voltak harminc évesek!

 

Ekkor jutott eszembe egy hajdani, napsütötte, májusi művészettörténet óra a Könyvesben, az egyik tanárlegendával dr. Fecske Andrással vagy, ahogy mi hívtuk a Fecske Bandival. A szokásos, csillogó-villogó, szépségekkel és szellemi fényességgel teli órának indult, aztán valami különös dráma lett belőle. Árnyékossá vált tőle a szívünk és mindegyikünkben ott maradt kesernyés lenyomata, anélkül, hogy később egyszer is beszéltünk volna róla.

 

Dr. Fecske András egyik volt a Könyves legendás tanáregyéniségének. hpim1261.jpg

Ma úgy kellene fogalmazni: „emblematikus alakja”.

Igen! Újpest középiskoláinak „zászlóshajója” nem attól vált legendássá, hogy földrajzilag nagyon jó helyre épült, hogy a klasszicizmusra hajazó, hatalmas épülettömbje a maga nemében vetekedett a Városházával, hanem attól, hogy benne  lakott egy megmagyarázhatatlan, valójában nem is evilági jelenség: a Könyves Szellem! Hogy miként született, hogyan vált szinte kézzelfoghatóvá, hogy kik éltették az iskola fennállásától remélem napjainkig, az meghatározhatatlan. De aki elhalad a porta, - bocsánat - ”recepció” előtt és belép a földszinti csarnokba, ahonnan két folyosó  és a főlépcső indul, az egyszer csak ott érzi maga körül legendás tanárok és legendákká vált tanítványok furcsa koncentrációját. Árvai Ferenc, a „Bonzó”,  Bacsa László, a „kis Bacsa”,  a különös karakterű Bodonyi, Porkolábné dr. Balogh Katalin, Kati néni, dr. Fecske András, Mjazovszky Károly,  Nádas József, a német ügyben félelmetes Szabó János dr., Piacsek Lajos,Tóth Ferenc és a többiek. Hát meg a tanítványok! A zenészek: Malek Miklós, Szörényi Levente, Kőszegi Imre, Bajtala Jancsi. A sportolók: Bozó József, Czakkel István, Juhász István,  Kaltenecker István, Kalocsai Géza Kovács László, Lécz Ottó, Mitók Péter, Szuromi Antal, Tuhárszky István.  A fíloszok: Weinaht Sanyi, Wéber Péter, Biernaczky Szilárd, Cseke (Csekő) Sanyi, Hollósi Antal, Korbuly Péter, Trokán Péter, Székely Gábor, Szunyoghy András és így tovább. Tovább, tovább… Szóval ebből az örökké mozgó, működő elegyből „tárgyiasult” a Könyves szellem, amit csak az érezhetett, aki a részese volt és nem volt hasonlítható semmihez.

 

De vissza a Fecskéhez, vissza az emlékezetes órára! Dr. Fecske András oroszt tanított nekünk, sajátosan, aztán negyedikben, annak is csak a második félévében művészettörténetet is. A szóban forgó óra is művészettörténet volt. Annyit belőle, amennyi abba a néhány órába belefért – hetente egy vagy kettő – és annyit, amennyi csak belőle kitelt. Az viszont nem volt kevés! Oroszból a „sajátosan” azt jelentette, hogy a legelső órán bejelentette: ő kényszerből lett orosz tanár, de ezt most ne részletezzük (világos, politikai nyomásra), ennél fogva nem is tud oroszul. De a nyelvtant megtanítja és megköveteli. Aztán, aki akarja és amennyire akarja megtanulhatja, ahogy kell. Így is lett. Senki nem olvasott Tolsztojt később sem eredetiben, de nem is bukott meg. Egyedül Nagy Misi – a drága „Kutya”, aki Brazíliában él – „vágta” évek  múltán az oroszt perfekt. Ugyanis rettenetesen tudta a fizikát és Harkovban végezte az egyetemet, automatizálás, távirányítás szakon. E mellé plusz szerelem és házasság társult. Szintén oroszul.

 

Nyugodtan leszögezhetjük: A Fecske Bandi „jelenség” volt. Szó szerint. Rajta kívül még Éder Zoltán számított jelenségnek. Mindkettőjüknek „levegője”,  kisugárzása volt. Ha tudtak róla, ha nem. dr. Fecske Andrásban József Attila és Petőfi meg nem élt férfikorát láthattuk, a nekik be nem következett negyvenes éveik közepén. Meg volt hozzá az alkat, vonások, hajszín, kis bajusz és tartás. Valami 56-os „viselkedésprobléma” híre szállongott körülötte, ennek tudtuk be az orosz felvételét is tantárgyai sorába, de ezt sem ő, sem senki nem erősítette és nem cáfolta.

 

                                                         Ahol a Könyves szellem lakik                                               lepcsohaz.jpg

 

Érdekes volt ez az 56 hatás az iskolában. Akár minden tanárról gyaníthattunk valamit és egyikükről sem. Amikor beiratkoztunk a Könyvesbe, négy évre voltunk a Kádári - konszolidáció kezdetétől. Mi 64-ben érettségiztünk, 63-ban volt az amnesztia, akkor szabadult  keresztapám és ballagásra kaptam tőle egy gyűrűt hat év rabság (eredetileg 12 évet kapott – életfogytiglan helyett) „végelszámolásából”.  

 

De ahogy több  tanárunkról sejtettük a „másként gondolkodást”, úgy közülük azt, aki a legtevékenyebben politizált a forradalom eseményeiben és sokoldalúan aktív személyiség volt, Mjazovszky Károly, róla nem sejtettünk semmit! Tömörített „életregénye” a 2007-ben Vízváry Vilmos szerkesztésében megjelentetett Könyves Lexikon, a Lex Pro Homine címszavából vált megismerhetővé. Mert ő póz nélkül, egyszerű odaadással volt az, ami éppen volt. A mi időnkben lelkes, odaadó, szigorú tanár, de feltétlenül és mindenekfelett jó ember.  Azzal kezdte 1960 őszén tanítani nekünk a „számmisztikát”, hogy - aggodalomra nincs ok, mert legfeljebb hétszer lehet érettségi vizsgát tenni, a hetediket miniszteri engedéllyel. Hát, mi tagadás, egyből kedvet kaptunk a matematikához! Aztán négy év múlva, az érettségi vizsgán egyenként, szinte együtt küzdötte le a feladatokat tanítványaival. Különösen a gyengébbekkel. Éder ezzel szemben úgy kezdte 60-ban: „Mielőtt elkezdeném a világ legszebb nyelvének tanítását, bemutatkozom: Éder Zoltán vagyok. Elhittük és már le voltunk hengerelve, nyűgözve meg minden. Nekünk, azóta, lassan fél évszázada a világ legszebb nyelve tényleg az olasz és még különös szerelem is! Mert van, akinek a sorsát határozta meg döntő módon, (Szendrő Lajos, a Luigi) van, akinek örök társa maradt levelező partnerek oldalán (Pataki Misi, Michele). És Lécz Ottó, – ő volt a legjobb, de már nincs közöttünk - akinek lánya is az olaszt választotta hivatásául és állítólag jobb, mint néhai édesapja volt valaha. Nekem speciel csak a mindenkori elsőszámú gombfoci csapatom volt az olasz válogatott és az is marad örökre és az olasz himnuszt tartom a legmotiválóbbnak..

 

 

 

De most már tényleg osonjunk be arra a bizonyos órára, amit emlegettem. Nem tudom milyen nap volt, de lényegtelen is. Ami kiemelte a többi közül, hogy Bozó Józsi akkor jött, egy hetes igazolt távollét után újra suliba, mert Görögországban volt nemzetközi ifjúsági vízilabda tornán az Újpesti Dózsa korosztályos csapatával. (Ilyen később Kovács Lacival, Sutyival is előfordult, hiszen ő volt a jobbhátvédje Hollandiában a Varga Zolival felálló UEFA válogatottunknak.) 

 

Szóval Fecske bevonult a fal mellet, amúgy József Attilásan, Petőfisen, fehér köpenyben, mert annak viselete előírás volt a tantestület számára. Ezzel együtt nem mindenki és nem mindig hordott fehér köpenyt, Éder például soha. Nadrág, zakó egyszínű ing és nyakkendő. Fecske viszont mindig köpenyben járt és nem hordott nyakkendőt. Odaért a tanári asztalhoz. letette a naplót és ránézett az osztályra. Úgy, ahogy a színészek, meg az előadóművészek szoktak: olyan 20 centivel a fejünk fölé, hogy mindannyian úgy érezzük, kifejezetten ránk néz. És elkezdett tanítani művészettörténetet. Már nem emlékszem milyen résznél járt, a gótikánál vagy reneszánsznál, a harangtornyokról beszélt vagy a milánói dómról, de volt az előadásában valami olyan szuggesztivitás, hogy szinte ott éreztük magunkat a helyszínen, pedig akkor még semmilyen láttató elektronika nem állt a rendelkezésére. Csak az emberi szó és az átélés. De e kettő együttes működtetésében utolérhetetlen volt.

 

Tanítványainak jelentős része járt az Ady (most Újpesti Polgári Centrum) Művelődési Házba az előadásaira, amelyeket művészeti, de inkább irodalmi témákból tartott.  Számomra felejthetetlen emlék a „Hamlet”, Fecske Bandi értékítéletével dramatizálva, felolvasott idézetekkel és briliáns átkötésekkel. A mai Tükörteremben gombostűt nem lehetett volna leejteni. Tömve volt. Háromnegyedben a Könyves diákjaival, elvégre Fecske a Hamletről és Shakespeare drámaírásáról beszélt. Úgy éreztük, mintha ott lennénk Helsingör várában.

 

Később, amikor beszélgettünk vele ezekről a programjairól, akkor és tőle tanultam meg, hogy a közönséggel való kontaktus, a mondanivaló tartalmának és közlésének sikere a szemekből olvasható ki igazán. Mert azt mindig látta, amikor szikra fénylett fel hallgatósága tekintetében. Ennek alapján értékelek magamban minden előadást, minden órát, minden programot, amit vezettem valaha vagy vezetni van alkalmam. Hála istennek, jók az arányok.

 bozo.jpg   Bozó Józsi széles vállú, széles mosolyű, szelíd "jó srác" volt

 

 

De halljunk valamit az előző órákon tanultakból is – mondta ekkor Fecske és leült az asztal mögé, ölébe csúsztatta a naplót és belelapozott.  – mondjuk Bozó tolmácsolásában. Éreztük a finom provokáció vibrált a levegőben. Józsi lassan felemelkedett az ablak melletti padsor, ablak melletti oldalán, középtájon. Robosztus, vízipólós válla szinte betöltötte a pillanat csendjét. Kicsit szinte fél lábon, azaz ferdén állva, mint aki könnyen és gyorsan befejezi a produkcióját megszólalt: - Tanár úr kérem én nem készültem, mert tegnap jöttünk haza Görögországból a vízilabda csapattal. Kikért a Dózsa. – Meddig voltál oda Józsi? – kérdezte Fecske. Egy hétig tanár úr – válaszolta Bozó.

 

Dr. Fecske András, orosz – magyar – művészettörténet tanár ekkor percekig nem szólt egy szót sem, csak nézett a fejek fölé, a semmibe. Józsi tanácstalanul álldogált a fura helyzetben, de teljes joggal elfogadó, illetve tudomásul vevő válaszra várt. De az késett. Már-már kínosan elnyúló percekig. Aztán Fecske becsukta a naplót, felállt és lassan megkerülve az asztalt kijött a középső padsor elé, tekintetét az egyre inkább zavarban lévő Józsira emelte.  dsc02528.jpg  Bozó hosszú ideje Kanadában él - reméljük él, Fecske András, pedig az emlékeinkben...                                                                            

 

 Lassan, nyugodtan tagolni kezdte mondatait: - Haragszom Bozó Jóska. Nem azért mert nem készültél, hanem a helyzet miatt. Illetve, nem is rád haragszom, hanem a sorsra. Amiért ilyen. Eddigi fél életemet, majdnem negyedszázadot áldoztam arra, hogy megismerjem az irodalmat és a művészettörténetet, hogy minél jobban továbbadhassam évről évre, évfolyamról évfolyamra. A legnagyobb vágyam az volt, hogy ehhez megláthassam a világot, legfőképp  azokat a részeit, amikről olvastam, amiket megtanultam, megismertem könyvekből, fényképekről, szaklapokból. De a határon se jutottam még át Bozó. Mert vagy pénzem nem volt rá vagy lehetőségem vagy egyik sem. Te meg, 17 évesen, csak azért mert vízben emberhez dobálod a labdát és néha betalálsz vele a kapuba, most voltál Görögországban és lehet, hogy már bejártad fél Európát. Látod ez bánt engem! Ezért haragszom rád, vagy inkább a világra, ami így alakult. Üljél le Bozó Józsi! Remélem, valami emlék azért maradt benned Görögországról, nem csak az uszoda, meg az öltöző. –

 

Azzal hátranyúlt a naplóért és kiment az osztályból. Volt még vagy 10 perc az órából.                                   

                                                                                konyves.jpg Még óra volt...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bp .XIV. Mályva köz 2

(Völgyesi Gábor, 2013.11.28 23:36)

Emlékezés életem egyik meghatározó Vándormadarára
Fehér köpenyében megérkezett Fecske tanár úr. Egy pad tetejére ülve csendesen kezdett beszélni. Az osztály lassan elcsendesedett. Néhány perc múlva már a légy zizegése is hallatszott, pedig fegyelmezésről szó sem volt. Éreztem azt a szoros kontaktust, amit tanárom a tekintetével, kisugárzásával teremtett velem, és nem csak velem. Beszélt, és én elhittem Neki mindent, amit mondott a versekről, írókról, költőkről. Érvelt, magyarázott, szenvedélyesen tanított a szépre. Megtanított felfedezni, megérteni azokat az értékeket, melyek nélkül az ember élete sokkal üresebb telne. Minden magyar óra után szilárd meggyőződésem volt, hogy az óra tárgyát képező poéta vagy író a legjobb volt. Fecske tanár úr előadóművészként varázsolt el, és vitt magával bennünket az értékek birodalmába. Talán a legjobb kifejezés az, hogy minden általa előadott óra felért egy katarzis élménnyel. Bocsánat, ha nagy szavakat használok, de ezek a nagy szavak nem akkorák, hogy hozzá felérjenek.
Sosem felejtem el, mikor egy év végi lezárás előtt feltette a kérdést nekem: Irodalomból és nyelvtanból elfogadom-e az ötös-ötöst, vagy inkább felelek?

Felnéztem rá, hiszen minden órán elvarázsolt. Mindig attól féltem, hogy egyszer rá fog jönni, hogy milyen buta és olvasatlan vagyok. Ezt nagyon szégyelltem volna.

Tanítás közben, időnként a valóságba visszatérve felszisszent, és egy kis tejet ivott. Akkor már elég gyakran fájt a gyomra szegénynek. Sajnos a betegségek nem csak kíméletlenek, de igazságtalanok is.

Én már a hatodik x-en is egy kicsit túl vagyok, őt, a jellem formálót, az érték-ontót,a TANÁRT, a művészt , mindazt, aki ezeket a tulajdonságokat magába zsúfolta és belénk plántálta, FECSKE TANÁR ÚRAT soha nem felejtem el…..

Erd

(Nagy Szerena, 2012.09.08 23:21)

1974-ben erettsegiztem a dolgozok esti gimnaziumanak dr. Fecske Andras osztalyaban. Fantasztikus osztalyfonok volt. Nem csak magyar orain, muveszettorteneti orain, hanem emberileg. Vitte osztalyat szinhazba, operaba, muzeumokba, kirandulni, a kerepesi uti temetobe Ady Endre sirjat rendbe tenni stb. Rengeteg olyan dolgot tettunk, ami egy nappali iskola dicsosegere valhatna. Eletunk meghatarozoja volt. Nagyon sok szeretettel gondolok ra. Emlekeimbe orokke el, mig En.