Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tungi, Csukorral 2

2010.01.24

Amikor a 10-es befutott a végállomásra, ami inkább volt a Tungsram Strand előtt, mint a Megyeri Csárda előtt, akkor két kocsijából nem leszálltak, hanem valósággal lerajzottak az emberek. A „népek”. Kéz a kézben vagy csak egymás mellett bandukolva, egyedüliként vagy párosával, gyerekekkel, nagy szatyorral úszógumival, labdával vagy csak napozó pléddel a hónuk alatt  És mindenkinek sietős lett, hogy minél előbb a pénztárhoz, az öltözőkhöz érjenek. Legfeljebb azok lassultak el a villamos sín melletti fűben, akiknél a srác lasztija elgurult leszállás közben, netán leszakadt az egyik szatyor füle és a zsömlék gurultak el vagy csak kiesett belőlük a rántott hús. Mer egyébként mindenki ment,  áramlott, igyekezett fel azon az enyhe salakos lejtőn, ami a nagy vaskaput és a pénztárakat választotta el egymástól.

 

Ott aztán sorállás érkezési sorrendben a jobboldali vagy baloldali pénztárnál, miközben a bérletesek középen, a Tungira jogosító igazolványocska  felmutatásával csak húztak befelé. (álljon itt apám hajdani bérletének  másolata)

 

 

Kép

 

Na, ide kívánkozik, hogy miért és hogyan volt Tungsram a Tungsram kérdésre való  visszagondolás. Ha emlékezem nem csal bérletet csak Izzósok és családtagjaik válthattak, illetve, azok a akik nem váltottak bérletet a szezon elején vagy közben, kérhettek úgynevezett Izzós-jegyet a gyári belépőjük felmutatásával. Az természetesen kedvezményes volt, azaz olcsóbb, mint a „civil” jegy.

 

Kép

 

Aztán előre, még mindig „felfelé a lejtőn”, lényegében a töltésre. Ott aztán kik balra kik előre, de a többség balra. Ugyanis: volt egy – nevezzük így – lenti öltözősor és volt egy fenti, a versenymedence mellett, attól egy nagy füves résszel elválasztva, az út a töltésről logikusan oda vezetett. Ezt, mármint a fentit mindig többen vették igénybe. Annyira, hogy hétköznaponként az alsó öltözőt kis sem nyitották.

 

(Nem emlékeztem meg az  úttól jobbra eső nagy labdázó, focizó füves rétről, ami istenigazából csak nagyjából volt belül a strand tulajdonképpeni telkén, mert olyan egyharmada „túllógott” a töltésen futó út szintjén. Ide jártak a nagyobb gyerekekkel labdázni a szülők, de leginkább a  strandon belül verbuválódott nagyobb csapatok mérkőztek,  a már-már nagypálya méretű füves részen. De ez a terület, úgy valójában nem volt szerves része a Tungi igazi életének. Úgy kívül esett.)

 

Na, szóval áramlás az öltözők felé az utat szegélyező nyárfák sorfala alatt! Attól kezdve már kísérte az érkezőket a dunavíz szaga, a medencék klóros szaga és a zsivaj. Az a zsivaj, amit csak strandok tudnak „előállítani”.   Az öltözőépületeknél a férfiak és nők-gyerekek elváltak, a nők a túl felére, a férfiak az innenső felére mentek, ahol a hagyományos  lehetőségek közül választhattak  belépőtől vagy bérlettől függően. Legolcsóbb volt a fogasos, úgynevezett közös öltöző, azután jött a szekrényes és legdrágább a kabinsor volt.

 

Vélhetően azért örvendett nagyobb népszerűségnek a felső öltözősor, mert az tartozott a „nagy élethez”, a Tungi központjához, a „mélyvízhez”, a versenymedencéhez. Nem is említve azt az el nem hanyagolható tényt, hogy az öltöző és a medence közötti füves területre tűzött a nap, míg az elől, a Gombánál lévő terep inkább árnyékos volt a rajta lévő nagy lombos fák ápoló és eltakaró hatásának köszönhetően. .

 

Ezen a töltés alatti árnyas mezőn, a „Gomba” előtt inkább az idősebbek és a gyerekes családok terítették le a pokrócot, akik valamiért óvakodtak a nap tüzétől, az uszoda előtti és kisebb placcon pedig főtt, barnult az ifjúság. Akkor még ózonlyuknak és UV sugárzásnak se híre, sem hamva nem volt.

 

És még valami: ha elég korán mentünk és lehasaltunk a töltés útja alá, árnyék ide-árnyék oda, akkor minden villamos érkezés után szemrevételezhettük az érkezőket. Hogy kik jöttek és kik nem? Ismerősök, haverok, de mindenekelőtt ismerős lányok. Olyanok, akiket magunkban máris fel lehetett venni a megkörnyékezendők listájára. Illetve érzékelni, hogy kinél lehet folytatni egy előző napok vagy hetek valamelyikén megkezdett nyomulgatást?

 

Arról, hogy milyen volt az élet a nagymedencében, amit mi persze nem neveztünk verseny medencének, mert hát mi közünk lett volna nekünk a versenyzőkhöz, nem írok, ha csak azt nem, hogy a délutáni órákban két pályát leválasztottak azzal a parafa izével és azon belül csak az éppen edzésben lévő versenyző palánták, úszkáltak le-föl, rótták a kiszabott hosszaikat.

 

A vízilabda csapat edzése az természetesen más volt, az egészen késő délután kezdődött és ifjoncokról, de inkább felnőttekről szólt. Akkor el kellett hagynunk a mélyvizet és jött a csapat. Először csak keresztbe úszkáltak, tempósan, majd felgyorsított hosszakat, aztán jött a labda, illetve labdák adogatása, a labdavezetés meg ilyesmi és végül behúzták a kapukat és kezdődhetett a két kapura való játék. Mi – már, akik a vízben voltak – maradhattunk a sekély részben és ha az innenső kapura játszók fölé lőttek és közénk szállt a labda, akkor visszadobhattuk.

 

Elől, a Gombában délutánonként már kevesen voltak, mivel az a lényegében úszásra alkalmatlan, több felől, különböző szögben lejtő, azaz mélyülő medencét tulajdonképpen a családoknak találták ki. Ott lehetett labdázni, tanítani a gyereket úszni, „halacskázni” hármasban, feleség-gyerek- férj,  sőt, amikor apuka már kicsit ráunt az idillre beljebb ment, a Gomba felé, ahol olyan 150 centis azért volt a mélység és ott lehetett tenni néhány tempót,  amíg bele nem akadt valakibe vagy fejbe nem találták valamilyen lasztival, mondjuk a vízben fejelő meccset vívó kamaszok. Ilyenkor aztán „bocsánat” – „oh semmiség” vagy „nem lehetne egy kicsit jobban vigyázni” – és az élet, a strandélet ment tovább.

 

 

A Gomba medence hosszanti, azaz nyugati oldalán, meg a főépület déli végén, a teraszra vezető lépcsősor körül voltak a lugasok: beton oszlopok átpántolva már nem tudom mivel és futórózsa kúszott fel, meg át rajtuk spirálvonalban, ahogy futórózsához illik. Minden hely elfoglalása érkezési sorrendben történt de a lugas sor oszlopai között lévő, többé kevésbé egy családnyi helyek mégis egy kicsit olyan  VIP „páholynak” számítottak. Pedig épp a lugas adottságaiból következően sem árnyékosak, sem naposak nem voltak igazán. De az a tény, hogy az oszlopokkal tulajdonképpen kiparcellázott benyomást keltett és ezzel, parányi birtokká tették a helyet.

 

Egy ilyen lugas közben, a főépület alatt, az uszoda felőli részen „parkoltak”, illetve ütöttek víg leány tanyát a Tungi akkori esztétikai emblémái, a Weszelovszky lányok, akik valóban szüleik szerelmének géncsodái voltak. Öt extra csinos lány, orgonasíp szerűen növekedett serdülő, a szemnek igen kellemes hölgyekké a strand közönségének szemeláttára az évek során, ami a természet különös ajándéka volt a családjuknak.

lanyok.jpg A Weszelovszky "lányok" - balról Anikó, Ági, Rózsi, Márta és Amaryll - 2012-ben.

 

Ott rajzott körülöttük a Tungira járó ifjoncok színe java, leginkább a Dózsa focisták. Mármint az ifiből vagy azok, akik a tarcsiban várták, hogy bekerüljenek az egybe, ami azonban újpesten nem volt egy könnyű dolog. Zsengellér Zsoltra, Borbélyra emlékeszem, meg volt egy magas nagyon jóképű srác, talán „Vér”Zoli volt a neve, de, hogy anyakönyvileg is vagy a „vér” csak ráragadt arról fogalmam nincs. Hát leginkább ők legyeskedtek a Weszelovszky lányok körül, néhány tornász és persze a kajakosok.

 

A lányok ügyesen tartózkodóak voltak, nem volt ám nyali-fali vagy tipi – tapi, így aztán nekünk, a külső szemlélőknek fogalmunk nem volt, hogy ki jár valamelyikükkel is. Inkább egy nagy haverkodás képe volt az egész, amolyan fürdőruhás majális, amit Szinnyei is megfesthetett volna. Később, meg a „nyilvánosság kizárásával, azért nyilván alakultak  dolgok, mert  Borbély Laci tudtommal a legkisebbiket – vagy a sorban utána következőt – elvette feleségül, megnyitották gyermekbutikjukat a postától visszább  egy kicsit az akkor Bajcsy Zsilinszky nevét viselő út túloldalán és belefogtak híres butikláncuk későbbi birodalmuk kiépítésébe./ Részlet Zsengellér Zsolt nekem írt, megtisztelő e-mailjából: A Weszelovszky-lányok egyébként valóban öten voltak, Amaryll és Ági (Weszelovszky József lányai), Rózsi és Márta (Weszelovszky András lányai), valamint Anikó (Weszelovszky Berti lánya, neki van egy öccse, Dodó). A Vér Zoli, akiről írsz, őt Véresnek csúfolták, becsületes nevén Révész István, 1964-ben disszidált, Németországon át Amerikában kötött ki, de már tizenvalahány éve itthon él, Badacsonytomajban lakik és gyakran jár fel Pestre, amikor engem is, Borbély Lacit is felkeresi. Amaryllt egyébként Csukor Csaba vette el, az öreg Csukor kisebbik fia (sajnos Csaba néhány éve meghalt), Áginak Borbély Laci valóban bekötötte a fejét, s ők ketten a mai napig együtt is vannak./

 

Következik: Tungi, Csukorral 3 (befejező rész)       

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Siratóének a strandért

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Újpest

(Csukor László, 2014.10.06 02:14)

Kapd be