Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gizi Te, hallod e

2010.01.05

Kép Most nem tudom így van e, de a mi időnkben családok egymást követő generációi dolgoztak az Izzóban. Anyám 14 éves korától, én 15 éves koromtól kezdődően. Azzal a különbséggel, hogy ő attól kezdve folyamatosan,  nyugdíjazásáig én viszont gimnazistaként csak a nyári szünetekben mentem oda egy hónapra. Mert hova ment volna egy Izzós gyerek a nyári szünetben dolgozni, mint a gyárba, ahol anyja is, apja is nagynénje is dolgozott.

Csőszállító segédmunkásnak vettek fel a Rádiócsőbe, amit akkor a Király Endre  Mészáros Sándor  – Bóta Sándor – Kanyó Ervin négyes fogat irányított. Jól.

Az Audion épület első emeltén, mikroelektronikához képest baromi nagy, olyan  10 centiméteres és testes PL36 készült ott, meg azt hiszem egy kisebb méretű típus is, de a PL uralta a gyártást. Ennek a folyamata az volt – egyetlen emeleten, egyetlen térben – a fa választókkal elkerített, plusz bokszokkal tagolt szerelde részlegekben nők hajoltak  munkaasztaluk fölé, hogy villám mozdulatokkal összerakják a csövek belső szerelvényét. Hogyan tudták azt olyan gyorsan és pontosan, elképzelni sem tudtam. Erre került a ballon meg a sapka, a szüntelenül forgolódó szivattyúkon kiszívták belőlük a levegőt, azaz előállították a vákuumot. Na, ezeket a csöveket. Aztán aktiválták, hatalmas próbakereteken, vagyis kipróbálták őket. Hát ezeket szállítottam én lapos kis négykerekű kocsin innen oda, onnan ide, hogy folyamatos legyen a művelet. Nem emlékszem  egy rekeszben hány PL36 volt, de olyan 40 re tippelek. Hogy le ne dőljön a rakomány ezért csak bizonyos magasságra lehetett felpakolni a szállítmányt. Nem volt a kocsin sok rekesz, de kevés sem.

Mentem munkahelytől munkahelyig, felraktam a rekeszeket és toltam tovább, ott is felraktam párat, végül az összest leraktam a célállomáson. És ez így ment egész nap egyik munkafolyamattól a másikig járva szállítottam a csöveket.

Egy asztalsor bokszaiban, a hosszanti választóútra nézően dolgozott néhány nő, akinek az volta feladata, hogy berakta a csövet egy kis foglalatba, majd egy kis gumikalapáccsal két oldalról megkalapálta, megvizsgálva, hogy a cső bírja e a „kiképzést”. Voltak állások amiben két kis kalapács automatikusan püfölte a burát, de többnyire a kézi módszer működött.

Egy ilyen kézi kalapálós asztalnál dolgozott Gizi, aki 15-16 éves lehetett és akkor ugyanannyi, lévén második középiskolás szünetem egy hónapját töltöttem a gyárban. Csinos lány volt. Eredeti, legfeljebb kicsit ránapozott kreol bőr, sejtelmes, mandulavágású szem, mindehhez jó alak, mert néha láttam az átjáró utakon, meg a folyósón is, szemre tudtam vételezni. Szervusz Gizi – köszöntem rá, mikor először kellett az ő padjához mennem a kész csövekért. Ő rám nézett titokzatos tekintetével – szevasz – köszönt, vissza és kalapált tovább. Beszélgetni nem sokat tudtunk, mert sem a kalapálás sem a csőszállítás nem kedvezett a kommunikációnak, de egy két szót azért váltottunk. Tegező hangnemben. Hát, vagy két napig. Mert a harmadikon, amikor ismét illendően köszöntöttem „szevasz” Gizivel, a körülötte kalapáló, nála idősebb, a „meglett asszonyok”, meg az éltesebbek, akiknek a hátsó felén már mutatkozott a sokéves ülőmunka hatása, egyszer csak rám förmedtek! Mondván: - hogy jövök én ahhoz, hogy csak úgy letegezzek egy lányt, aki már asszony is lehetne, erre nem tanítottak meg  szüleim? - Majd ő – mármint Gizi – felajánlja, akkor esetleg elfogadhatom a tegeződést és visszategezhetem – kerepelte körben az asszonykórus. Mondták a magukét. Én akartam hebegni valamit, hogy azonos korúak, ráadásul majdnem gyerekek vagyunk, de nem jött szó a számra az erőviszonyok mérlegelése után. Gizi nem szólt, csak kalapált és meg porig alázva, rákvörösen eltoltam a kocsimat a tetthelyről. Mindketten értettük a helyzetet és nem is próbáltunk „széllel szemben piskótát dobálni”. De attól kezdve naponta feltűnően és jó hangosan köszöntöttük egymást. Ekképp: - kezicsókolom Gizike – jó napot (vagy jó reggelt) kívánok János. Vagy Viszontlátásra János. És magázódtunk, engedve a „nevelő hatásnak” Már direkt hülyén jött ki, de ha lúd legyen kövér! Belementünk a játékba, mert ha a strandon futottunk össze akkor se, ott se változtattunk a hangnemen. Ha magázódunk, hát magázódjunk, meg ki tudja, hogy a Tungsram strandon ki lát bennünket és ki hallja meg véletlenül a szerelés érdekvédő nőszövetségéből: De azóta, közel 50 éve már, soha nem ajánlok tegeződést hölgynek és érettségi után a környezetemben lévő lányokat, de fiúkat sem tegezem egyoldalúan, hiszen felnőttek és ők, az életkor növekvő különbsége miatt úgysem tegeznének vissza.