Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha péntek van

2010.11.21

 

Attól kezdve, hogy beindult a klub a régi kultúrház emeletén kialakított helyiségben, egy ifjúsági törzsgárdának megváltozott az idő mértékegysége: a hét péntektől péntekig tartott. Mármint az ő számításuk szerint.  Nem volt ebben sem különös, sem kivetni való. Csak arról volt szó, hogy a pénteki, úgynevezett zenés klubestre „felnézők”, járogatók egyre jobban szerettek ott lenni, beszélgetni, sörözni, zenét hallgatni, még táncolni is kicsit, plusz közben részesülve némi műsorban, szórakoztató mókázásban is.

 

A”szektához” csatlakoztak a gyár minden részéről, hiszen minden részén voltak fiatalok, akik jól, érezték magukat egymás társaságában és kivehették magánéletükből a péntek esték jórészét, hogy ott lehessenek a klubban. Később – nem kevesen – olyankor is ott voltak, amikor  bizony a család rovására „maradtak” a pénteki klubesten és néha valamivel több sört is megittak a jó hangulatban, mint amennyit megihattak volna. Ilyen estéknek – ne szépítsük a dolgot – jelen sorok írója is részese volt, utólag jóvátehetetlenül. De az vesse rám, ránk, mindnyájunkra az „első követ”, akiben még nem győzte le társaság, hangulat, zene és ital együttes hatása a lelkiismeret szavát. Minden további erről, messzire vinne, és fölösleges okoskodásokhoz vezetne.  Jó volt, szép volt, emlékezetes volt és azok voltak a főszereplői, akik voltak. Akik majd szívesen látogatnak vissza emlékeik klubjába.

 

Oda, ami tulajdonképpen hol helyiség volt, hol klub. Nemcsak naptól, hanem még napszaktól függően is. Mert volt benne taggyűlés, vezetőségi ülés, végreható bizottsági és bizottsági ülés, vetélkedő, oktatás, Ki Minek a Mestere vagy Szakma Ifjú Mestere elődöntő meg ilyesmi és természetesen alapszervezeti vagy gyáregységi klubdélutánok. Rendszeresen összejöttek a Lámpások, Erdős Jóska, Tatai Klári és a többiek, a TMK Szabó Gyurival, Eiberger Ferivel, Tógával és társaival. A Sajtoló csapata, meg a Rádiócső, Darlaczi Anna a lányaival, a Fénycső Tengerdy Gabival,  a a Wolframosok Harnóczi Gyurival az élen. De jöttek „irodisták” is ugyanúgy. A Kereskedelmi Igazgatóság, akik közül Wohl Péterre, Katona Palira, Kercsik Ivánra, Hosó Jancsira emlékeszem szívesen, a Termelési Igazgatóság – név már nem jut eszembe, pedig egyiküké  már hozná a többiekét is – és a Kutatók. Köztük Svelán Lajos. Illetve néha a kivételes, finom, polgári értékekkel és műveltséggel élő, akkor kimondatlanul „ellenzékinek” számító Kadlecovits Géza. (Mostanra, illetve már jóval korábban, kiderült számomra, hogy a Tungsram-történet és az Újpestiség szentségében nagyon rokon lelkek vagyunk.)

 Kép

Ezek a munkahelyi kollektívákban összeszokott társaságok jelentették a „változót” a klub programjában, az „állandó”, a működtetők stábja az lényegében adott volt: a Bárány – Cseke duó, azaz Bárány Csaba billentyűs, Cseke László dob és Szabó Vili a klub vezetője. Hozzájuk jöttek amolyan „állandó változók”,  akik nem mindig és gyakran nem egyszerre vettek részt a rendezvények megvalósulásában, d többször ott voltak, mint nem. Ilyen volt a két énekes Naszvagyi Vili és Várszegi Gyuri, ilyen Szabó Gyuri a bűvészszámaival és voltam jómagam, aki némi műsorvezetéssel és programbetétekkel – vetélkedő, táncverseny, bulizós játékok – levezetésével járultam hozzá az ilyen „kötetlen” esték sikeréhez.  De gyakran volt ott a klub két valóságos és tényleges „tartozéka”, a  kifogyhatatlan ötletgazda Illés Karcsi és a társasági hangulat különös varázslója, Kovács Jocó, mint külsős vendég, akiket mindenki ismert és mindenki szeretett.

Kép

 

 

 

 

 

Ahogy mindig minden klubozó örült, ha a valóban népszerűnek mondható apparátusból – Cselényi, Földesi, Török – valaki vagy valakik elfogadták a meghívást vagy „csak úgy” megjelentek egy rendezvényen. Időnként Novákné Mari is, mint "pénzügyminiszter", majd később egy időban Szalontai Sanyi, helyettesítőkeént dolgozott az apparátusban.      

 

Így bandukoltak az esték két hétvége között, mígnem pénteken a szabad, önálló lelkesek vették birtokukba a teret., ma úgy neveznénk őket, hogy a klubrajongók fanklubja  Velük, illetve közöttük akár névsorolvasást is lehetett volna tartani és meglepő lett volna, ha valaki „igazolatlanul” hiányzik. Szólt a zene, volt akik, táncoltak, mármint úgy hét nyolc óra felé, a többség beszélgetett vagy kártyázott, netán asztali focizott, azaz csocsózott a játékteremben. Szabó Vili közben igény szerint csak rakta – rakta  a kikért söröket, üdítőket a pultra, közben folyamatosan utántöltve a hűtőszekrényeket. Mindenki jól érezte magát. Konfliktus alig volt, ha mégis, azt Vili pillanatok alatt „rendezte”. Ilyenkor volt a fellépésében egy nagyvonalú határozottság, egy harag nélküli szigor és magabiztos fölény, amivel a legbeindultabb hőzöngőket is le tudta szerelni.

 

A „hab”, vagyis a későbbi sok műsorbetét, amiből aztán élő TV közvetítés , majd  „Aranykoszorús klub”elismerés is származott, már az avatón rákerült a „tortára”.  A nevezetes nap délutánján megvolt a hivatalos, a protokoll átadás vezérestől, pártostól szakszervezetestől, köszöntőkkel, kívánásokkal és koccintásokkal, majd úgy hat órára ütemezve kezdődött a „szabadfoglalkozás”, a klubhoz kötődők és tartozók nyitó bulija. Annak az elején mindjárt, mikor a Bárány-Cseke duó már behangolt és minden készen állt a jó hangulathoz, megtörtént a felejthetetlen emlékű Cselényi Miki beszólása felém miszerint – sziszegte oda asztaluk mellől – „Janikám, történni kellene valaminek”!Kép

(Kollegák ha találkoznak: Szabó Gyuri - középen Marika a felesége - az ugyancsak TMK-s Eiberger Ferit "oktatja") 

 

Sok időm nem volt arra, hogy ezt átfilozofáljam magamban, mert a fellépők megvoltak csak valahogy kezdetét kellett venni a történéseknek, mert azok maguktól nem vették kezdetüket az istennek se. Bementem hát középre, levettem Cseke Laci elől a mikrofont és beléptem vele egészen a táncra szánt placc közepére. Valószínűleg jó estét kívántam és mesélni kezdtem, hogy készült a klub, kifigurázva persze, a magam stílusában és azt vettem észre, hogy egyre többször hangzik fel nevetés és egyre többször tapsolnak bele a „dumába”. (Lehet, hogy ekkor, 1968-ban, azon az avatón én találtam fel vagy én is feltaláltam a magyar Stand – Up show, a dumaszínház műfaját vagy annak elődjét). Aztán persze bemutattam a zenekart és a  közreműködőket. majd jó szórakozást kívántam. Vagyis a klub „hajóját elkötöttem a parttól”, hagy ússzon történetének nyílt vizei felé.

                                                          Kép

Azt viszont megtanultam egy életre, hogy ilyen helyzetekben a közönséget mindig meg kell szólítani, mindig szót kell találni és érteni vele. Utána már jöhet, aminek jönnie kell. Mert az emberek, ha el lennének magukban is, akkor étterembe vagy presszóba ülnének be és nem klubba. A klubtól azt várják, hogy valami közössé váló tematikai szálon vezessék a figyelmüket, a hangulatukat. Még akkor is, ha közben időnként mindenki ki-kilép, hosszabb-rövidebb időre ebből a burokból „privátozni” saját partnerével vagy társaságával.  ( A képen Szabó Gyuri Harnóczi Gyurival és kedvenc kiskancsóival) 

 

Hát ennek a felfedezésnek, ennek a stratégiának tudható be, hogy mi ott a Tungsram Ifjúsági Klubban, jóval megelőzve a kor médiadivatját előbb csináltunk talk showt, portréműsorokat, magazin szerű összeállításokat, sőt ugye dumaszínházat, amiben olykor a Woody Alen-es stílusú Vinceffy Gyulával váltottuk olykor egymást. Mindezeket jóval azelőtt, mielőtt a  nézettséghajhász tévécsatornák  „kintről” behozták volna, hogy aztán  valósággal letolják a torkunkon, azaz a közönség torkán. Mi nem voltunk ilyen rámenősek, de a magunk lehetőségei között jót csináltunk. Utólag is így látom.

Kép

Szabó Gyuri - szerintem- Galambos Bélát és Katona Palit és a kereskedőket bűvöli 

A„Ma péntek van” aktuál-show mellett volt a „Szélrózsa” című –hát, nevezzük így – ifjúsági-társadalmi, és a „Kifejezés” című kulturális élőmagazinunk, valamint  a „Ki vagy te?”, az önálló bemutatkozó portrésorozatunk. Ez utóbbinak nem titkolt célja az volt, hogy rendszeres közreműködőinknek – akik szívesen léptek fel munkahelyi közösségek rendezvényein is – megadjuk, ha úgy tetszik, az egész  estés bemutatkozás lehetőségét is.

 

Így került sorra Naszvagyi Vili, Nyári Pista, Szabó Gyuri, Szabó Vili, Vinczeffy Gyuszi,  a kereskedelmi igazgatóságon dolgozó Grúber Márta, férjével Jánosy Lászlóval az első magyar zonder classe záncospát,  a Tungsram fesztiválok győztesei és készítettem magamról is egy összeállítást. És fellépett önálló műsorral – mint vendég – az akkor karrierjének még csak az előszobájában toporgó Eszményi Viktória és Vincze Viktória is. vendégünk volt Endrődi István a kiváló karikatúrista egy kamara kiállítással kísérten és volt zenés beszélgetés az akkor még fénykorát élő Atlantisz együttessel, Neményi Béla vezetésével. Ez a felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, de a hajdani látogatóktól elvárható a belső emlékidézés teljessége.

Mert ha egy péntek este netán csend vesz körül bennünket, hallgassunk bele a messze fényekkel szabdalt sötétbe. És a Váci út felől hallani fogjuk, hogy a Bárány –Cseke duó zenéje szól és Naszvagyi Vili énekel. És akkor, eközben mellénk kuporodik a tovatűnt fiatalság.

 

Kép

"Nekem akalrod elmesélni, hogy volt?" - Balról Vinceffy Gyula jobbról Illés Károly nosztalgiázik   

 

 

 

 

 

 

Előzmények: Huligánok pusztulása

                    Ez a klub, már az a klub  

Következik:  Kik voltunk mi ?                                                                                                

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

2131. Göd Pulykaház utca 1.

(Alpár Péterné, 2010.11.25 08:24)

Sziasztok

Nagyon jó hallani a régi Tungsram történeteket, sajnos én csak 1971 től voltam tagja ennek a nagy családnak Kiss Gabriella néven.

Várom a sok érdekes történetet a fiatalságunkról.