Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balázs István 1948 - 2011

2009.12.09

Kép A Tungsramba 1969. junius 27. lép be és közel negyedszázadon át dolgozik.

A vállalatnál volt üzemtechnikus, üzemmérnök, MEF közgazdasági csoportvezető, MEF műszaki osztályvezető, a Vállalati Minőségellenőrzési Főosztály Vezetője.

1990- 1993 december 31. Quality Director azaz Minőség -Igazgató a GE Lighting Europe szervezetében.

1991 óta tagja, jelenleg alelnöke a Magyar Minőség Társaság Igazgatótanácsának és elnöke a Minőségmenedzserek Szakbizottságnak

2 felnőtt gyermeke és négy leány-unokája van.

 

Találkozásunkat megelőzően többször beszéltünk telefonon. A Tungsramnál hajdan elkerülhettük egymást. Ő két évvel jött korábban, mint ahogy én kiléptem a gyárból, azaz ha akkor mégis találkoztunk az nem volt igazán „nyomot hagyó” egy 14 ezres „családban”.

Ehhez hasonlóan futólagos volt az újraismerkedés, ami 2003 őszén jött létre Fonyódon, a Tungsram üdülőben, mai nevén Tungsram Centerben, a „nosztalgia” találkozón. Vagyis, jóformán ismeretlen ismerősként fejlődött beszélgető kapcsolatunk  telefonálások során, a személyes találkozásig.

Az ilyen, van is meg nincs is „távismeretség” révén a felekben önkéntelenül  kialakul  egy elképzelés a másikról. Bennem Balázs Istvánról az, hogy kiforrott stílusú, gyors felfogású, gyorsan reagáló, ráadásul ragyogó szellemességgel érvelő emberrel beszélek és ezt a számomra később elküldött pályaképe is alátámasztotta. Az előzetes „összbenyomás” egészült ki és vált személyessé a találkozással, aminek során egy derűs, valóban dinamikus, az élet és a világ változásait kezelni tudó és akaró emberrel beszélgethettem egy jó órányit.

 

Egész eddigi életed – ahogy ez „pályatesztedből” és telefoni beszélgetéseinkből is kiderült – a minőség körül forgott, ami speciális szelete a gazdasági élet, a termelés, de mondjuk így: a piac „tortájának”. Mesélj róla!

Valóban a minőség körül forgott 35 évig de már kezd egy kicsit más körül is forogni az utóbbi 2 évben. Akarod, hogy  ássunk le a minőség létrehozás, ellenőrzés és irányítás világába, ami eddig is fontos volt, de a jövőben döntő lesz?

 

Meghatározható vagy körülírható a minőség, mint fogalom?

A minőség nem jóságot jelent, hanem azoknak a tulajdonságoknak összességét, melyek a vevő számára, aki pénzt ad érte, fontosak. És emellett ott van a megbízhatóság is, ami azt jelenti, hogy a jellemzők, hogyan változnak a felhasználás vagy a termék élete során.

 

 

 

Nyilvánvaló, hogy amíg ez tárgyiasul, addig lehetnek ütközések , ráadásul mindkét oldal irányába.

Ez csak ott fordul elő, ahol nem értik a szerepét,  a jelentőségét. Jellemző a feladatkör fejlődésére vagy modernizációjára, hogy a Tungsramban annak idején volt a MEF, azaz a Minőségellenőrzési Főosztály és 1986-ig a MEOS, a MEOSOK. Azután már minőség biztosításról, most pedig már minőség irányításról beszélünk. Divatos idegen fogalommal Quality Menedzsmentről.

 

Milyen változást hozott ez a munka, illetve a feladat tartalmában, értelmezésében?

A dolgok, így utólag elemezve, logikusan következtek egymásból de jellegüknél fogva egyre összetettebbé váltak:  ma a bővített újratermelést folytató gazdálkodónak elégedetté kell tenni a vevőt. Ebbe beleértendő a műszaki követelmények és természetesen  a szállítási határidő betartása sőt, már maga az ajánlat is. Az hogy a gyártó vagy szállító milyen szolgáltatást ad terméke felhasználáshoz. Nem az ellenőrzés a döntő láncszem, de azzá válik a folyamat összehangolása során. Hogy hétköznapi példával éljek: ha megkóstolsz egy húslevest, az attól még az nem lesz jobb! Meg kell határozni, ki szerezze be az anyagot, kik miért  legyenek  felelősek, ki írja le a receptet, amit a szakácsnak majd be kell tartani. És így tovább. Ebből lett a TOTÁL minőség.

 

Ezeket a tartalmi, vagy stílusosan mondjuk így: „minőségi” változásokat lényegében mind megélted, megélhetted a Tungsramon, végül a GE-n belül.  

 

Az „Ős MEO-s”-tól, azaz az  1969-es „starthelyzetemtől” 1993-ig a Műszaki Ellenőrzési, majd Minőség Biztosítási Főosztály dolgozója voltam, ez munkakörökben kifejezve az üzemtechnikustól, a GE Lighting Európai Minőségigazgatója beosztásig átfogott sok mindent.

 

Menjünk bele egy kicsit részletesebben!

 

Üzemtechnikusként a Rádiócső Szerelvényellenőrzési Osztályon Vígh Károly mellett a feladatok  és a vállalat iránti elkötelezettséget, meg a „hajtást” tanultam meg. A MEF Főmérnök közvetlen környezetében, mint üzemmérnök, Kimle Istvánt „második atyámnak” tekintettem és nevét a műszaki alapossággal és emberi tisztességgel párosítom.

MEF műszaki osztályvezetőként felettesemmel Jurisits Jánossal a „minőségirányítás forradalmát” indítottuk el, legalább 10 évvel megelőzve korunkat és a fogadókészséget. Következett a Vállalati Minőségellenőrzési Főosztály vezetői beosztás, ami Pálosi úr ebbéli felfogása miatt visszalépést hozott a feladat értelmezésében, pedig  már mindenki tudta, hogy a minőséget nem elég csak ellenőrizni. Ő rendíthetetlen volt: „Maga Meos! Álljon a sarkon és büntessen!”. Az őt követő főnökömben, Billing Péterben nagyon jó vezetőt ismertem meg, kár, hogy igazi fejlesztési szakemberként a minőségirányításra akkor még nem tudott nagyobb figyelmet fordítani. Viszont bízott bennem, kezdeményezéseimet  támogatta és segítette a feltételek megteremtését is. Még a főosztály nevét is általa sikerült „Minőségbiztosításra” változtatni.

 

Dokumentálni volt alkalmad vagy lehetőséged a  „minőség téma” fejlődését?

Nem kevesebbel, mint azzal, hogy 1998-ban úttörőként általunk készült el az első, magyar Minőség Kézikönyv és elindult az első Szállítói Minőségbiztosítási Program az országban.  De az is óriási dolognak számított, hogy mindezt megelőzően munkatársaimmal megszereztük az első magyarországi ISO 9001 minőségrendszer tanúsítást 1989 decemberében, aminek a lényegét még ma is sokan csak tanulgatják.

 

GE váltást a Tungsramban élted meg és maradtál a beosztásodban, ami plusz kibővült némi nemzetközi feladattal egészen GE Lighting Europa minőségigazgatója funkcióig.

 

Szerintem a GE megjelenésére szüksége volt a Tungsramnak. Úgy, mint működő tőkére.

Mert a t ragyogó szellemi tőkével rendelkezett, de a korszerű beruházásokhoz szükséges tőkét és leginkább korszerű szervezési és irányítási módszereket, hozott a T működésébe. Ez a korszerűsítés finoman fogalmazva nem mindenkit érintett egyformán. A magam részéről, jól tudtam az amerikai kollegákkal együtt dolgozni.

 

A Tungsramos, illetve  GE-s pályád 1993 december 31.-ig tartott. Mire vagy belőle a legbüszkébb?

 

A Ford Projekt életem mindmáig legátfogóbb fejlesztése, ami­­ 1991 februárban indult és  két évig tartott. Dolgozott benne több mint 100 munkatárs az autólámpa területről. A Kölni Ford 1993 februárban auditált  bennünket és elsőre megfeleltünk.  Akkor ez a tanúsítás még a Ford magyarországi gyárának sem volt meg. Akkor, amikor ez a  GE amerikai gyárainak és a Thorn Lighting Angliában pedig csak másodszorra sikerült.

 

A Tungsramos, illetve GE-s idők után, ahogy tudom több külföldi tulajdonú, illetve érdekeltségű vállaltnál dolgoztál eredményesen. Ezek közül az elsőhöz, a Knorr- Bremse céghez, amelyik fékrendszerek előállításával foglalkozott, fejvadász kiválasztással kerültél, azt pedig másoktól tudom, hogy 42 évesen tanultál meg angolul. Te még pont beleférsz abba a fogalomkörbe, hogy ennek a kornak sikerembere legyél.

Legsikeresebb évemnek 1998-at tartom, amikor a Knorr- Bremse Nemzeti Minőség Díjat vett át a Parlamentben, engem pedig az Év Minőség Menedzserének választott a „Szakma”, illetve a Magyar Minőség Társaság zsűrije. De azért ne hidd, hogy sosem döntöttem vagy választottam rosszul a kihívások közül. Aki egy valamiről mindent tud az jó szakember, aki mindenről tud valamit az jó vezető. Meg azt is szokták mondani, hogy mindenről mindent csak a jó titkárnő tud. Én mindenről tudtam valamit és ennek köszönhettem, hogy a fényforrás iparon kívül is értem el sikereket.

 

Most?

Néhány hónapja egy amerikai tulajdonú cég a LightTech Lámpatechnológiai kft. műszaki igazgatója vagyok. Főleg napozó csöveket gyártunk, nagyon szigorú követelmények mellett. Ugyanis ha  például ezeknél hiba van, két eset lehetséges: vagy megégsz vagy nem barnulsz le. Meg germicid lámpákat is készítünk, szintén magas minőségi követelmények betartásával.. Termékeink szinte teljes mennyiségét az USA és Nyugat-Európa piacain értékesítjük. Amiért még nagyon tetszik, hogy „hazajöttem” Dunakeszire és a fényforrásiparba valamint, hogy jó néhány Tungsramossal vagyunk egy csapatban.

 

Amikor elmegy nem mernék megesküdni rá, hogy vele vagy általa nem kezdődnek e még  szakmai újdonságok. Az a típus, aki génjeiben hordozza, hogy ne álljon ellen a kísértéseknek.   

 

A portré 2004. április 16-án készült.

 

Balázs István 2011. november 28-án, 63 éves korában súlyos betegéségben elhunyt.