Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balogh Béla

2009.12.08

Kép 1967-ben lépett be a Tungsram Félvezető Fejlesztési Főosztályára. Ez volt első munkahelye. Fejlesztő mérnök, technológus csoportvezető, konstruktőr, majd fejlesztés vezető helyettes munkaköröket tölt be.

1982-ben egy 25 fős mérnöki team megszervezésére, majd átvitelére kap megbízást a Félvezető Fejlesztésről a Fényforrás Fejlesztésre.

1983-ban a Kutatási Főosztály vezetőjévé nevezik ki.

1984-ban lett a Mikroelektronikai Vállalat vezérigazgatója.

1996-2003 között a Vishay Hungary Kft. vezérigazgatója, innen megy nyugdíjba 2004. március 31.-én.

Két gyermeke van, Viktor 37, Noémi 28 éves. Mire e könyv megjelenik már öt unokával büszkélkedhet.

 

A Vishay Hungary Kft. Fóti úti irodájában beszélgetünk. A cégtábla többször változott, de Dr. Balogh Béla élete nagy részét itt töltötte, mióta 1984-ben kinevezték a Mikroelektronikai Vállalat vezérigazgatójának. Sokat tett azért, hogy a volt KGST országok közül ma nálunk a legmagasabb a mikroelektronikai ipar színvonala. Vezetői és műszaki példaképeit a Tungsramtól kapta. Hálával idézi fel Dienes Béla, Demeter Károly és Oldal Endre emlékét.

 

Mikor lettél műszakiból vezető ? Miben különbözik a két feladatkör ?

1967-ben kezdtem el dolgozni és viszonylag hamar vezető beosztásba kerültem. Először picurkába, aztán nagyobba, majd még nagyobba. Ahogy az ember halad fölfelé a létrán, úgy lesz inkább vezető és kevésbé szakember, helyesebben vezető szakember. Az is egy szakma. Azt is tanulni lehet, tudni lehet. Egy bizonyos határ után az, ha még valaki mindig műszakinak érzi magát, pedig már vezető, az már káros. Talán azt mondhatom, hogy a 70-es évek végén volt a teljes váltás. Addig mondjuk egy csoportvezetőnek mégis csak inkább műszakinak kell lenni, nem pedig vezetőnek. Aztán valamikor a 70-es évek végére ez teljesen átfordult. A vezető számára fontosak a közgazdasági, a szervezési és a pszichológiai ismeretek. A műszaki tudás legfeljebb azért kell, hogy az ember meg tudja érteni a munkatársait.

 

Volt-e valaha olyan érzésed, hogy egy-egy vezetői feladatot korán vagy későn kaptál illetve, hogy a feladat meghaladja a képességeidet ?

Erre a kérdésre nem tudok becsületes választ adni. Talán azokat kellene erről megkérdezni., akik a munkatársaim voltak. Ezt a bizonyos vezetőképző ügyet én 1983-ban kezdtem el a Tungsramban. Ha jól meggondolom, minden tanfolyamot 1990-en előtt végeztem el. Ebbe volt egy igen nagy fokú tudatosság, mert én ezeket a dolgokat akartam tanulni: marketinget és így tovább. A Tungsram nagyon kiváló bázis volt erre. Óriási referencia volt. Én, míg élek büszke leszek arra, hogy az Izzóban nőttem fel. Nem éreztem azt, hogy gyorsabban kellett volna előre lépnem, nem éreztem semmilyen kielégítetlenséget, hogy én ennél már sokkal többet tudok, és miért nem vagyok én már ez, az vagy amaz? És fordítva sem, egyetlen beosztás sem bénított meg. Nem azt mondtam, hogy nem félemlített meg. Mert azért nem volt semmi, amikor 40 éves koromban a MEV vezérigazgatójává neveztek ki. Kétségtelenül ez volt a legnagyobb ugrás számomra. De ettől sem féltem, hiszen volt kiktől tanulnom. Dienes Béla, amíg élek példaképem lesz, de sokat tanultam Demeter Károlytól is.

 

A mikroelektronika az egy másik világ volt ?  

Olyannyira másik világ, mint a nagyapának valamelyik unokája. Az ős ugyanaz a vákuumtechnika: az egyikből lámpa lett, a másikból elektroncső és utána az elektroncső funkcióját vette át a mikroelektronika. És azért volt némi közös, még ha nem is túl sok. Nem lehet azt mondani, hogy teljesen két vadidegen terület, de azért eléggé eltávolodtak egymástól. Éppen 79-ben ez a távollét az el kezdett közeledni, amikor az izzó lámpákról egyre inkább a kisülő lámpák felé haladt a világítástechnika. A kisülő lámpák ugyanis nem olyanok, hogy fogok egy izzólámpát és becsavarom, hanem olyan hogy ott van egy előtét első közelítésben vasból, normál trafó jellegű, aztán jöttek az elektronikus előtétek, az elektronika. Abban vannak félvezetők ilyenek-olyanok, amolyanok. Hogy ez kicsi legyen, azt valamilyen úton-módon miniatürizálni kell. A  kisülő lámpa nem működik önmagában, csak rendszerben. Ez volt az oka – az én megítélésem és a meghirdetett célok szerint is – annak az akciónak, amikor 30 mérnököt össze kellett gyűjteni a félvezető fejlesztésen és átvinni a világítás technikára Billing Péterhez. Ma itt a Vishay-nál is gyártunk elektronikus előtéteket különböző fényrendszerekhez.

 

Melyik általad vezetett közösségben érezted a legjobban magad, illetve melyik feladatot szeretted a legjobban?

Ez rettentő nehéz kérdés. Nem volt olyan közösség, amelyet ne szerettem volna, amikor együtt dolgoztunk. Utólag az ember már a szerint rangsorol, hogy milyen sikereket ért el az adott közösséggel. Ez egy visszavetített érzés. Érdekes volt ilyen szempontból az a bizonyos egzódus a félvezetőből a világítástechnikába. Aztán nagyon érdekes volt és nagy szeretettel emlékszem vissza, amikor a Kutató Intézetbe kerültem, amelynek az össze korábbi vezetőit tiszteltem és ezek közül egyet-kettőt ismertem is. Például a Barla Bandit is. De mire én oda kerültem – nem a Kutató Intézet okán – de a Kutató Intézet egy önbizalmát vesztett csapat volt, akikkel kapcsolatban a vezetők is hitüket vesztették. Tehát ez egy gyorsan süllyedő hajó volt ,és én úgy érzem, hogy sikerült egy nagyon jelentős változást elérni. A következő, amit külön kiemelnék, az kettő: az egyik az Intermosz. Én 1990-ben elmentem külföldre dolgozni. Egész nagyvilág a munkahelyem volt. 1994 végén hívtak engem vissza különböző módokon. Az Intermosz a MEV pesti maradéka volt tulajdonképpen. Az Intermosz a MEV-nek a budapesti részlege volt. Egy ugyancsak lelkileg is megrokkant társaság, aminek az volt az érdekessége – nem a társaságnak, hanem a szervezetnek, hogy volt neki egy jó nagy zsák pénze, amit a bankban tartott és ennek a kamataiból a cég nyereséges volt. Minél kevesebbet dolgozott a cég, annál több nyeresége maradt, mert amit csinált, az vitte a pénzt. Na most ezt a céget a végelszámolás állapotában adták oda. Ebből egy olyan fordulatot sikerült – nem csak nekem, hanem közösen – elérni, ami miatt itt vagyunk. Minket minden volt KGST ország irigyel. Az NDK az külön story, a többi országok közül messze mi produkáljuk a legmagasabb színvonalú mikroelektronikát. Az oroszoknál sokkal jobbak vagyunk. Ehhez a mázlin kívül rengeteg mindent kellett tenni. Benne voltam a privatizációs tárgyalásokban. Nagyon tisztességes áron vásárolt meg bennünket a Vishay. Azóta a vételár hétszeresét fektette be a cégbe. Ők valódi stratégiai befektetők voltak, akik meglátták az esélyeket, a lehetőségeket. Ebből épültünk fel az elmúlt hat évben. Ez a harmadik olyan időszak, amire nagy szeretettel emlékszem vissza .

 

A Vishay fejleszt is Magyarországon ?

A nagy cégek általában a kutatás-fejlesztést központi kérdésként kezelik. A mikroelektronikában mi messze nem vagyunk és nem is voltunk olyan helyzetben, mint pl. a Tungsram a világítástechnikai fejlesztésben, ahol nyugodtan lehet mondani, hogy közel azonos nagyságrendű volt a GE-vel. Az eltérés elsősorban a pénzügyi források nagyságában volt. Tudásban az Oldal Bandi bácsit, az Ugrósdy Lacit, vagy a Nágel Ferit a világon bárkivel össze lehetett volna hasonlítani. Az Oldal Bandi bácsit majdnem apámként szerettem. Ilyen mi nem tudtunk produkálni a mikroelektronikában. Ennek megfelelően a mikroelektronikai fejlesztésben mi messze nem voltunk olyan erősek, mint a fényforrás fejlesztésben a Tungsram.

Természetesen harcoltam azért, hogy több műszaki feladatot kapjunk. Nem létezett fórum, ahol én felhívtam a Minden fórumon felhívtam a figyelmet arra, hogy itt a mérnök is kevesebbet keres, nem csak az operátor és milyen jó mérnökeink vannak. vannak Talán tavaly novemberben hirdették meg a Vishay-nál, hogy igen Magyarországon ugrásszerűen emelni kell a műszaki munka színvonalát, mennyiségét és így tovább. Erre mondtam azt, hogy most már látom a kánaánt, most már mehetek.

 

Hamarosan nyugdíjba mész. Elégedett vagy a  pályafutásoddal ?

Én teljes békében éltem a saját pályafutásom… Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem rúgtam kapufát, nem csináltam hülyeséget, de ha százszor újra kezdhetném, mindenestül, mindent beleszámítva százszor ugyanezt az életpályát választanám a bajaival együtt.

 

Jó olyan emberrel beszélgetni, akiből sugárzik – a teljesen jogos – elégedettség.

Én különben egy rettenetesen elégedetlen típus vagyok. Hajcsár voltam és attól tartok, maradok is. Arról nincsen szó … de a sorssal elégedett vagyok.

 

A portré alapjául a 2004. április 22-i beszélgetés szolgált.

 

Az írás P. Szabó Gábor segítő közreműködésével megjelent portré alapján készült.