Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baumgarten Elemér (1928 - 2004)

2009.12.05

 

Kép Így kerül a Tungsramhoz, ahol pályája kiteljesedik.

1958-ban a személyzeti osztály vezetőjévé, majd főosztályvezetőjévé nevezik ki.

Ezt követően a Személyzeti és Szociális Igazgatóság helyettes vezetője.

1981-ben az elektroncsőgyár, az elektroncső fejlesztés és az adócsőgyár összevonása után létrehozott Vákuumelektronikai Gyár igazgatója.

1989-ben megy nyugdíjba.

1999-óta özvegy, 3 leánygyermeke közül egyikük elhunyt. Négy felnőtt unokája van.

Tevékenységét több ízben vállalati- és kormánykitüntetésekkel ismerték el.

1986-ban megkapta a Tungsram Nívódíjat.

 

Ugyanolyan dinamizmussal  érkezik a találkozásra, mint amilyen egész pályáját jellemezte. Még az ősz haj sem tévesztheti meg azokat, akik régebbről ismerik. Igen, a „Bami”! Ezen a néven ismerték és emlegették szűkebb, de talán tágabb köreiben is. A  háta mögött vagy szemtől szemben. Csupa energia és lüktetés, mint amilyen  40 évvel ezelőtt is volt. Élénk, mindenre azonnal reagáló tekintete előre jelezte: az információk gyors feldolgozása következik és rá szinte azonnal döntés. Legtöbbször jó, legtöbbször olyan, amit később sem kellett megbánnia vagy megváltoztatnia.

 

Amikor említem neki a „Bamit”, a bizalmas névrövidítést, amikor megkérdezem, hogy szólíthatom e így, azt mondja: természetesen. És megjelenik az a senki máséhoz nem hasonlítható vagány mosoly az arcán, ami azt jelenti: igen, beültem az időgépbe, mehetünk!  A 30-40 évvel ezelőtti Baumgarten Elemér világába, a Tungsramba vagy Egyesült Izzóba az ifjúság, a férfikor egy emlékezésnyi idejű újraélésére.

 

1957-ben kerültem az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-hoz. 1958-ban a Személyzeti osztályra osztályvezetőnek, majd főosztályvezetőnek neveztek ki.

Erre az időszakra esett az ipari nagyvállalatok átszervezése, sok szakemberre volt szükség. Több mint ötszáz - főleg egyetemi és főiskolai - hallgatóval kötöttünk tanulmányi szerződést, akik közül később sokan váltak nagyformátumú vezetőkké.

 

Ez része volt annak a személyzeti politikának, ami később nemcsak folytatódott, hanem egyre szélesedett. Az ösztöndíjasok közül többen  nemzetközileg is elismert szakemberek lettek.

Felelős döntések előkészítése, esetenként megvalósítása történt a személyzeti  főosztályon, hiszen az Izzó különös helyet foglalt el a magyar gazdaságban, eredményei befolyásolták az ország iparának eredményességét is. Ebből egyenesen következik, hogy átgondoltan, jól előkészítetten kellett végrehajtani az átszervezéseket, a vezetői előléptetéseket vagy  átminősítéseket.  A műszaki, illetve vezetői utánpótlás biztosítását szintén.

Azután jött a nagyvállalattá válás: a váci, gyöngyösi, kaposvári, nagykanizsai, hajdúböszörményi, hajdúnánási gyárak létrehozása, valamint a Konvertának és az Adócsőgyárnak az Izzó szervezetébe történő beépítése.

A személyzeti főosztály munkája nagyvállalat kiépítésében jelentősen elősegítette az új szervezeti rendszer létrehozását, a személyi feltételeik  kialakítását. Vagyis a NAGYVÁLLALALAT létrahozása NAGY feladat volt, melyben a személyzeti munka NAGY SZEREPET kapott a működési és irányítási  feltételek létrehozásában.

Az Izzó legfelső vezetése minden esetben kikérte az Ön, illetve az önök véleményét a személyi döntések meghozatala előtt?

Ebben az időszakban neveztek ki a Személyzeti és Szociális Igazgatóság helyettes vezetőjévé. A vállalatvezetéshez, a vezérigazgatóhoz tartoztam. Ha valamilyen téma volt, engem hívott, velem egyeztette a véleményét. De én ezekben a helyzetekben nemcsak a személyes, hanem főosztály véleményét is képviseltem.

 

A hosszútávra szóló tervezésben, mint amilyen a humánpolitika, ott van a jó döntés ígérete  mellet a tévedés lehetősége is a „pakliban”. 

 Így utólag nem merném kijelenteni, hogy mindig mindenben nekem adott a vezérigazgató vagy a „vezérkar” igazat, de legtöbbször a  döntő kérdésekben jónak bizonyult a meglátásom és az élet igazolta javaslatom megalapozottságát.

Egyébként az Izzó káderpolitikai tevékenysége  a KGM irányvonalának is iránymutatóul szolgált, de természetesen igazodott is hozzá. Számos alkalommal, ha valahol valamilyen összetettebb probléma mutatkozott,  kikérték a véleményünket, meghallgatták a javaslatunkat.

 

Önön, illetve szervezetén át hatott a törzsgyár a többinek a munkájára, légkörére?

Mindegyik gyárnak megvolt a maga személyzeti osztálya. Ezek kapcsolódtak a Váci úti személyzeti főosztályához. Az Izzó „akarat” ezeken az osztályokon keresztül érvényesült a döntőfontosságú személyzeti kérdésékben. Minden egységhez volt a káderpolitikai terv: ki most a vezető,  ki fogja esetleg helyettesíteni, stb. Ilyen módon  valamennyi rész hozzánk tartozott. De nemcsak a káderpolitika elveit, hanem  a káderképzés tendenciáit, jelöltjeit is mi határoztuk meg. Ezt a két tevékenységet én vontam össze:  a káderképzés vagy továbbképzés csak a káderpolitikai elveknek megfelelően érvényesülhetett. Amilyen módszerekről ma hallok, azok közül néhánynak az előfutárával már akkor találkoztam.

 

A terület egyre szélesedett a felelősség egyre nőtt és ha emlékezetem nem csal, akkor a Személyzeti és Szociális Igazgatói funkciót mindig valahogy, valami miatt inkább reprezentatív „káderrel” töltötték be.  Mintha az igazgatói címet amolyan levezető, protokoll állásnak tartogatták  volna az ipar vagy társadalmi szervek „leáldozóban lévő csillagai”, visszavonulás, nyugdíjazás előtt álló tisztségviselői számára. A munka dandárja, felelőssége pedig önre és apparátusára hárult.

Ha nem egészen vagy nem is pontosan így volt, de azért nem jár messze az igazságtól. A miértjét és a hogyanját már ne firtassuk. Tény az, hogy a gyakorlatban sok részleg került az irányításom alá, amelyek közül a Lakásépítési osztályra vagyok talán a legbüszkébb. Feladata volt a dolgozók szociális körülményeinek javítása. Ebben a vonatkozásban előtte jártunk minden más vetélytársunknak. Az átadott több mint két és félezer lakás segítette a műszaki utánpótlás kiépítését, fiatalítását és erősítette a régebben itt dolgozók érzelmi kötődését is a gyárhoz. Viszont, hogy mennyire sokrétű és szerteágazó volt a „szemszoc” feladatkör, arra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a gyár szó szerinti védelme, a munkavédelem, de még az akkor nem túl közkedvelt légó is az igazgatósághoz tartozott.

Pályája befejező fázisában mégis visszatért a kezdetekhez, műszaki pozíciót töltött be.

Igen, eljött az idő, amikor számos tevékenységet meg kellett szüntetni. Így fejeződött be a rádiócső-, televíziócső-előállítás és csökkent az adócsőgyártás. A három egységet: a rádió-, adócsőgyártást és a fejlesztés részleget 1981-ben összevonták Vákuumelektronikai Gyár néven és rám bízták a vezetését. Ekkor azonban már érezhető volt, hogy fényforrás ágazat részesül előnyben, ami a távlatokat, a nagyobb terveket, beruházásokat illeti. Későbbi utódom bármilyen szép és átgondolt pályázatot tett is le a bírálók elé, a gyárat nem tudta megmenteni.   

Mert közben tőlem, 1989-ben, 61 éves koromban megkérdezte a vezérigazgató, nem gondoltam e rá, hogy nyugdíjba menjek. Bevallom, nem esett jól a kérdés, de értettem belőle…

Azóta a családomnak élek. Legnagyobb unokám jogi doktor lett, a legkisebb főiskolát végez.

Jó volt újra találkozni vele, mert egész energikus lénye igazolta, hogy az életigenlés, a dinamizmus nem életkor függő. A mai „pörgő” világban is velünk maradhat. Ha akarjuk. „Bami” akarja!  És sikerül is neki! 

 

A portré2004. április 16-án készült 

 

Baumgartner Elemér 2004.december 9-én elhunyt 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.