Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Falus Gabriella

2009.12.01

Kép A külkereskedelem iránt vonzódik, négy idegen nyelvből tesz felsőfokú vizsgát.

Első munkahelye az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat, ahol a Laboratóriumi Műszer Export Osztály munkatársa, majd vezetője. Átszervezés miatt az osztállyal együtt a vállalatból kiváló Metrimpex dolgozója lesz.  

1969-től 1975-ig férje megbízatása folytán Argentínában dolgozik, ahol kereskedelmi titkárként a Tungsrammal is foglalkozik.

Az Egyesült Izzóban 1975-ben helyezkedik el. Először a Marketing Osztály vezetésével bízzák meg, majd az Izzólámpa Export Főosztály vezetője lesz.

1977 őszétől 1982-ig, öt éven át a Tungsram Kereskedelmi Igazgatója Olaszországba szóló kereskedelmi tanácsosi kinevezéséig.   .

1987-ben hazatér és további hat évig végez vezetői tevékenységet a kereskedelem- fejlesztés és beruházás-ösztönzés területén.

1993-ban az ITDH, a Hungarian Investcenter-Tradeinform vezérigazgatójaként megy nyugdíjba.

Fél évszázada él házasságban, egy fia és két, már felnőtt unokája van. 

 

Alighanem, amióta vezetők és vezetettek léteznek a világon, örökké vitatott kérdés marad, hogy megfelelő e a nők aránya az irányításban? Illetve, hogy az a hölgy, aki pozícióban van, – lett légyen  matriarchális törzsi vezetés, várúrnői előkelőség, királyi trón, igazgatói, miniszterelnöki vagy elnöki szék – megfelel e környezete várakozásainak, azaz jól fogja össze, jól vezérli e az ügyet aminek jobbítására bizalmat kapott? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben, miközben találkozni készülök Falus Gabriellával, a volt Tungsram messze egyetlen női igazgatójával. Személyesen sohasem találkoztam vele, ezért amikor megpillantottam azonnal érzékeltem, hogy jelenség-lényegű személyiség lesz beszélgető partnerem. S máris megfogalmazódott bennem a tulajdonképpeni kérdés válasza is: az a nő jó vezető, aki képes minden hivatalos gond, probléma, siker és csalódás mellett, sőt ellenére megőrizni magában nőiségét és azt kisugározni környezete felé.

 

Falus Gabriella évekig irányítója  volt annak a területnek, ahol végeredményben eldőlnek a dolgok: amit kínálni tudunk, az jól kínáljuk e, amit kérnek tőlünk azt vállalhatjuk e? Eladható az amit eladni szeretnénk? Az első  kérdés ebből következik: mi alakult ki előbb önben a nyelvek iránti vagy a külkereskedelem iránti vonzalom?

 

Eredetileg orvos akartam lenni, de úgy alakult, hogy a közgazdasági egyetemre vettek fel. Jó ideig próbáltam átkerülni az orvosira ahova egy barátnőmet kísértem el felvételizni, miután az enyém az  orvosin jól sikerült. Ez abban az időben sem volt egyszerű dolog. Akkor az egyetemen a harmadik évtől lehetett szakosodni, s mivel több nyelvet jól beszéltem érdekelni pedig az operatív dolgok érdekeltek, a külkereskedelmet választottam területét. Visszatekintve: ma már nem bánom, hogy közgazdász lettem, mert talán nem volnék olyan jó orvos, mint amilyen külkereskedő vált belőlem.

 

Visszavezethető  családi szálakon  a nyelv iránti vonzalom, illetve nyelvérzék?

 

Abban a szerencsében volt részem, hogy ismertem a dédnagymamámat, aki félig-meddig osztrák volt és velem óvodás korom óta németül beszélt. Ő ültette el bennem a nyelvek szeretetét. Még az elemi iskolában kezdtem angolul tanulni, a középisklában ez orosszal folytatódott, az egyetemen hozzájött a francia, házasságommal pedig a spanyol. Férjemnek ugyanis spanyol az anyanyelve. Az olasz talán ezért is nagyon könnyen „ragadt rám”, mialatt Olaszországban dolgoztam. Nagy könnyebbség volt, a szakmában pedig előnyt jelentett, hogy például akármilyen nyelven jött a posta, az számomra érthető volt, és bármilyen nemzetiségű partneremmel tudtam valamilyen közös nyelven beszélni. A tárgyalásokon pedig nem kellett arra figyelnem, hogy idegen nyelven folyik a tárgyalás.

Legyen kedves beavatni egy titokba: a kereskedőnek mindegy mit ad el, vagy nagyobb a siker esélye, ha valami „köze” is van az áruhoz?

Istenigazából akkor tudja jól prezentálni azaz megfelelő hatással bemutatni a cikket, ha valamennyit ért hozzá. A Metrimpexnél, ahol laboratóriumi műszerek értékesítésével foglalkoztam, még egy szaktanfolyamot is elvégeztem, hogy valamennyire megismerjem a termékeinket.

Akkor most előttünk az Izzó kapuja. Lépjünk be rajta!

Már Argentínában is foglalkoztam a Tungsrammal. Jöttek ki rendszeresen külkereskedelmi és ipari szakemberek a gyárból. Amikor mandátumunk lejártakor hazatelepültünk természetesen felmerült a „hogyan tovább” kérdése. A Budavox és a Tungsram ajánlatának mérlegeléséből a Tungsram lett a „nyerő”, az export lehetőségei miatt. Az akkori kereskedelmi igazgató, Teke László – aki évfolyamtársam volt az egyetemen – bíztatott: „gyere hozzánk, a marketingen megismerkedhetsz a vállalattal és utána átnyergelsz export vonalra!”

Az a marketing, amit ma annak nevezünk, akkor még csírájában volt meg,,,

Nekem  átmenetet jelentett a tényleges kerekedés felé. Akkor tudtam erre váltani, amikor az Izzólámpa főosztályt ketté választották, s engem kineveztek az Izzólámpa Export főosztály élére. Sajnos ott sem lehettem sokáig, mert szó szerint rábeszéltek: legyek a kereskedelmi igazgató

Ez gyors karrier! Hogy érezte magát abban a gyárban ahol legendás volt generációk felnövekvése, folytatólagossága?

Nagyon jól, pedig a kezdet nekem sem ment könnyen. Egyébként sem vagyok gyorsan barátkozó, ami miatt eleinte ütköztem is. Egy példa: még a marketingen voltam, amikor szóba került, hogy bizonyos nyilvántartásokat számítógépre kell vinni. Készült egy tervezet, amit én bíráltam. Ha jól emlékszem, odáig is „elmerészkedtem”, hogy kijelentsem: ebben és ebben a vezérigazgató úrnak szerintem nincs igaza. Akkor kicsit nekem is támadtak, mondván: még alig vagyok Tungsramos, hogy gondolom? Az igaz – válaszoltam –viszont a szakmát ismerem. Vagyis beleütköztem ebbe a „Tungsram család” szemléletbe, hogy nem elég a  gyárban sok időt eltölteni, ha apád vagy anyád vagy mindkettő nem volt Izzós. Az a különös dolog történt később, hogy akaratlanul folytatója lettem ennek a hagyománynak, mert a fiam  a 90-es évek második felében, néhány évig felelős beosztásban dolgozott a GE-nél. De visszatérve kezdeti nehézségeimre: ez a „Tungsramos gyökerek” vagy nem nehéz eset volt, de utána azt tapasztaltam, hogy azok, akik számítottak értékelték a szakmai és emberi hozzáállást, a hozzáértést. Többen mondták: nem is hitték, hogy ilyen hamar be tudok illeszkedni és részévé válni ennek a zárt közösségnek. 

Hogyan boldogult azokkal, akik már sok vihart megéltek a Tungsram „hajóján”, illetve akikre – jó értelemben persze –  azt lehetett mondani, hogy „nem a 6.20-sal jöttek”!.

Úgy, hogy én sem a 6.20-sal jöttem! Másképp nem is ment volna! Egyetlen módszerben hittem: szakmailag és emberileg is rá kell találni arra az alternatívára, ami egy adott témához a legmegfelelőbb. Magam nem voltam egy asztalra csapó, hangot felemelő, a többieket túlkiabáló típus, inkább igyekeztem megkeresni a legjobb, legelfogadhatóbb megoldásokat.

Nem voltam önkényes vezető, mindig meghallgattam mások véleményét is és ha úgy láttam, hogy valaki az enyémnél jobb megoldást javasol, hagytam magam meggyőzni és ezt hirdettem is.

A 82 utáni évek változása az életében összefüggött az olaszországi külkereskedelmi kirendeltség vezetői megbízással?

Amikor kineveztek milánói kereskedelmi tanácsosnak, még szó sem volt a Tungsram privatizálásáról. Döntésemet az motiválta, hogy Olaszország a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere volt Magyarországnak a nyugati világban és Milánóban „virágzott” a külkereskedelem. Nyugdíj előtt ez volt az utolsó lehetőségem, ilyen megbízásra. Ugyanakkor sajnáltam elhagyni a Tungsramot.

Olaszországból hazatérve nem fejezte be az aktív pályáját?

Pedig esküszöm, be akartam! Hogy újra több időt tölthessek a zongoránál, a számítógép előtt, hogy elolvashassam mindazt, amire a munka mellett nem jutott idő. És, hogy unokázzak. Mellesleg, de korántsem mellékesen, akkor kaptam a Munka Érdemrendet.

Meg egy ajánlatot: a  Konjunktúra és Piackutató Intézetnél a kereskedelem-fejlesztés és külföldi beruházások ösztönzésének megszervezésére. Ez nem feltétlenül volt az „én világom, de  felkeltette az érdeklődésemet. Ebben az időben például – amikor az EU tagság még álom sem volt – sikerült rábeszélnem a Külgazdasági Minisztériumot, hogy hozzunk létre egy EU információs irodát, melyhez a belga államanyagi közreműködését is igénybe tudtuk venni. Ez lett a ma is működő Euro Info Center. Azután1993 végén a HIT, a minisztériumi kereskedelmet és beruházást ösztönző vállalata (a mai  ITDH jogelődje) vezérigazgatójaként mentem nyugdíjba.

Hogyan él azóta, ma már valóban „csak” magánemberként és van e kapcsolata a szakmával?

Nagy szerencsém hogy a férjemmel, – akivel jövőre leszünk 50 éves házasok – hasonlóan gondolkodunk az „hétköznapi” élet egy sor dolgáról. A másik amire mindig készültem, hogy amikor már nem leszek „aktív”, legyen – egy, két, há…–  valami más amivel foglalkozni tudok  Ilyen lett a számítógép és az Internet. Élvezem például a kismillió fénykép, dia számítógépes feldolgozását, rendszerezését is. És újra zongorázom. 

Mindent egybevetve,  nagyon szerettem a szakmámat, a munkámat, hisz a külkereskedelmi munka többek között attól szép, hogy mindennap más, minden nap újat hoz. De az aktív évek elmúltak.

Ha megkeresnék az EU-hoz tartozás valamilyen feladatával?.

Már nem szeretnék ilyet.

 

A portré 2004. november 20-án készült.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.