Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gábor András

2009.11.27

 

 

Kép

 

Itt később üzemvezető, gyártmányfejlesztési főosztályvezető, majd fejlesztési főmérnök. 1968–1974-ig a Danuvia a 3. sz. gyárának igazgatója.

1969–1971 között végzi el a Budapesti Műszaki Egyetem gazdaságmérnöki karát, majd 1981-ben a Zrínyi Miklós katonai Akadémiát, aminek következményeként alezredesi rangot kap.

1974-ben, egy évig műszaki igazgató, egyben vezérigazgató helyettes A Szerszámgépipari Műveknél.

1975-től 1979-ig a Kohó-és Gépipari Minisztérium iparfejlesztési főosztályának vezetője, majd az 1980-ban létrehozott Ipari Minisztériumban miniszterhelyettes, amely funkciójában a gépipar felügyeletét látta el.

1985-től 1990-ig a Tungsram Rt. elnök-vezérigazgatója, majd 1990-től 1993-ig igazgatói tanácsának elnöke.

Az 1989-1992 közötti időszakra a Magyar Gazdasági Kamara elnökének választják

Pályája során számos elismerésben, magas kitüntetésben részesül: 1978-ban megkapja az Eötvös Díjat, 1983-ban a Bolgár Népköztársaság Munka Érdemrendjének arany fokozatával ismerik el a műszaki tudományos együttműködés területén végzett munkáját.

1992-ben a Magyar Gazdasági Kamara oklevéllel jutalmazza, majd 2002-ben Aschner Lipót Díjban részesül.

Családi állapota: első feleségének fiatalon bekövetkezett váratlan, tragikus halála után újra megnősül és azóta ebben a házasságában él. Két felnőtt gyermeke, egy fia, egy lánya és két unokája van. A nemek megoszlása az ő esetükben is megegyezik: az egyik fiú, a másik lány.      

 

A szinte alakulásától fogva érzelmileg is összetartozó kapcsolatok kötődésére épülő Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt., a Tungsram működésében volt egy hagyomány: vezérigazgatói mindig belülről, azaz a „családból” származtak. Első emberei időnként „máshonnan” , de a vezérigazgatók a gyárból kerültek ki. Ez a sorozat Gábor Andrással ért véget, nagyon úgy tűnik: örök időkre. Ő „kívülről” jött, ráadásul egy olyan időszakban, amikor már válság jelei mutatkoztak. Nemcsak az üzemrészek falai között, a gyártósorok zakatolásának hátterében, hanem a stratégiai döntésekre hivatott értekezleteken, a legfőbb számokban és ha túl néztünk a Váci út vagy a vidéki egységek falain, akkor a rendszer  egészében is. Hajós nyelven fogalmazva, mintha az eresztékeken már szivárgott volna be a víz, az addig sérthetetlennek tűnő testbe. De Gábor András még menteni  készült, amikor elfoglalta a Váci úti vezérigazgatói irodát.  Annyira legalábbis, hogy Tungsram óriás „hajója” biztos révbe érjen. Beszélgetésünk így nem nosztalgiázással, nem a régi,, ifjúkori emlékek és legendás izzósok felemlegetésével kezdődik, hanem mindjárt a közepébe vágunk: helyzetelemzéssel és a majdani „navigálásl” felidézésével. Tehetjük ezt, hiszen Gábor András, a volt miniszterhelyettes nagyobb rálátással rendelkezett az ágazatot illetően, jobban látta az ok-okozati összefüggéseket a kezdődő vagy kibontakozó folyamatokban.          

 

A Tungsram Dienes Béla vezérigazgatósága idején hatalmas vállalat lett. Külső és belső okok következtében, amelyek között, voltak, amik akkor előnnyel kecsegtettek, de olyanok is, amelyek visszahúzással fenyegették az addigi eredményességet. Akkor alakult ki ugyanis  a gazdaságban az a jó, ám ellentmondásos gondolat, hogy a termékeket egy-egy helyre kell koncentrálni. Így egyes vállalatok kezdtek felduzzadni, mert megkaptak olyan üzemeket, amiknek valójában addigra nem igazán volt eladható profilja vagy kínálata. A Tungsramnak volt profilja, volt kínálata sőt terjeszkednie kellett. Főleg az export növekedése miatt, hiszen a kiviteli lehetőségeket illetően  prioritásai voltak, keleten nyugaton egyaránt.

Ez nyilván a technikai színvonalnak és szakemberei felkészültségének köszönhetően alakult így.

Jól eladhatók voltak a technológiái. Sőt a 70-es évek vége felé nagy mennyiségben jönnek be gyártmányok, licencek, együttműködések. Olyan import kiváltási jog például, mint a félvezető gyártás, hol keresi a helyét? A Tungsramban, mert ott volt rá szellemi kapacitás. Így alakul azután, hogy kiszorít termékeket, sajátjai közül is, terjeszkedik, felvesz hiteleket és fölépíti például Vácon az üveggyárát. Az már a nemzetközi és a hazai gazdaság alakulásának  következménye volt, hogy amikor felvette a kölcsönt, 36 Ft-ban számolták 1 dollárt, amikor vissza kell fizetni, már 72 Ft-ban.

Ön és az Izzó hogyan találtak egymásra az átalakulásnak ebben a szakaszában?

Amikor 80-ban összevonják a három ipari minisztériumot a Könnyűiparit, a Nehéziparit és a volt KGM-et Ipari Minisztériummá. Sok kádert leépítettek, engem megtartottak. Miniszterhelyettes lettem, a gépipar majdnem egész felügyeletét rám bízták. Az elektronikai ipart is, mert a felelősét,– aki  azután meg is halt, – legtöbbször én helyettesítettem. Bármilyen  jelentős vagy igazán fajsúlyos  előterjesztést kellet készíteni engem kértek fel. Mivel azt megelőzően a KGM Iparfejlesztési Főosztályának vezetőjeként az Izzót is jól ismertem, amihez hozzájárult az is, hogy  a felügyelő bizottságnak is tagja voltam.

Döntésének, illetve a döntésnek nyilván volt emberi háttere is. 

 A 80-as éveknek a közepén már ki akartam menni a minisztériumból. Ugyanis amikor bekerültem, úgy gondoltam, hogy 18 évi ipari gyakorlattal 10 évre elmennék az adminisztrációba, a gazdaságirányításba, valamilyen stratégiai beosztásba, de utána szeretnék visszatérni az iparba. Ez napra 10 év után következett be, olyan rálátással és tapasztalattal, amilyet például a gépipari állandó bizottságban, vagy a KGST döntést hozó, döntéseket előkészítő testületeiben és az ipar, a gazdaság egyéb „hadszínterein” meg lehetett szerezni.

A Tungsram vezérigazgatói széke Demeter Károly halála után vetődött fel. Ők kerestek meg, de hívott az Ikarusz is. Aztán, hogy Kapolyi lett a  miniszter akivel nem tudtam szót érteni – és akkor finoman fogalmazok – holott korábban közvetlen munkatársak voltunk, akivel nem lehetett érdemi dolgokról érdemben beszélni, legfeljebb villanásnyira – idézőjelben– „két WC-ajtó között”, az segített meghoznom a döntést. Volt ugyan némi huzavona a párt és egyéb szervek részéről, de végül megkaptam az engedélyt. Pályázhattam és kineveztek

 

A gyár helyzete akkor már nem volt túl rózsás

A Tungsram nem volt jó állapotban: visszafizetési problémák, teljesítetlen éves tervek nyomták a „vállát”, de  2 év alatt a mínuszból átmentünk 236 milliós nyereségbe és a mérleg a következő évben tovább javult. Közben megszületett a kétszintes bankrendszer, Létrejött a Magyar Hitelbank Demján Sándor elnökletével és én bekerültem az igazgatóságába. Akkor láttunk hozzá, hogy a külső és belső lehetőségekkel élve átalakítsuk a Tungsramot igazi, részvénytársasággá. Mindenki azt mondta nem tudom összehívni még a közgyűlést sem. Összetudtam. Az akkori 48 milliós alaptőkéjét felemeltük 5 milliárd 48 millióra. Az 5 milliárd lett az a forgóhitel állományunk, ami a munkához kellett, amit az állam bocsátott a rendelkezésünkre. Ennek költsége 800-850 milliót tett ki évente, amit úgy spóroltunk meg, hogy félmilliárddal több részvényt kapott az állam. Ekkor kellett, úgymond észnél lennünk és előzetes információk birtokába jutnunk. Már fogalmazták az új  társasági törvényt , közben én lettem a kamara elnöke, jó kapcsolatom alakult ki Medgyesivel, meghívták a minisztertanács  üléseire.

A bankok szerepe a háttérben nyilván felerősödött.

A Tungsram átvilágításával egyidejűleg egy 13 bankból álló nemzetközi konzorcium vételi ajánlatot tett az állami hitel 49 %-ára, 209 millió márkáért. Közben kezdődött annak a tervnek a mérlegelése is, hogy alakítsuk át a Tungsramot. Én a gyár érdekeit néztem mindenek felett, ezért megbíztunk egy nemzetközi fejvadász céget, hogy keressen egy jó menedzser igazgatót helyettem, én pedig mint igazgatósági elnök funkcionálok tovább, majd jöhet a nyugdíj.

De erre, ebben a formában nem került sor.

Nekem a GE-vel korábbról jó kapcsolatom volt abból az időből, amikor növekvő érdeklődést mutattak a nyugat-európai kereskedelmi hálózatunk iránt. Álláspontom az volt: próbáljuk a termékeink közül kiválasztani azokat, amelyeket közösen meg tudunk jelentetni a piacon. Autólámpáink, két funkciójú izzó, H4, H1, stb. Egy darabig eljutottunk, de azután  már nem fogadták az emberünket, vagyis  megharagudtak és annyiban maradtak a dolgok.

Ekkor már ez a quasi privatizáció megtörtént?

Igen. A bankok lettek a tulajdonosok, a Hitelbank és 13 másik, a Creditanstal pénzügyi konzorcium. Felvettünk 20 millió dolláros márkás hitelt, megjegyzem én voltam az első, aki ilyet mert lépni, hogy „vonzóvá tehessük a leányzót”, hogy felerősítsük, eladhatóvá tegyük a Tungsramot. A mi álláspontunk az volt, hogy jobb lenne, ha szakmai cég venné meg: a Philips, az Osram, azaz a Siemens vagy a Generál Electric. Vizsgáltuk, hogy kinek lehet érdeke, kinek érné meg a befektetés: a Siemensnek nem, hiszen a volt NDK-s gyárait visszakapja, a Philipsnek sem, hiszen hasonlóképpen  visszakerül volt ”birtokaiba” Csehszlovákiában és másutt. A GE-nek viszont nincs gyártóbázisa Európában, és mindössze a piaci részesedése a kontinensen.

Ez ebben a megközelítésben egyszerűnek látszik.

Pedig nem volt az. Nagy tárgyalások, nagy latolgatások következtek és elindult egy hosszú folyamat, ami áldozatokkal járt, de más út nem mutatkozott. Utolsó 9 hónapban KB-tag lettem, még nem volt új társasági törvény így a régi, az 1876-os kereskedelmi törvény szerint alakítottuk át a Tungsramot és így megmarad majdnem 11 ezer munkahely!

Mindezt szinte a magyarországi privatizációk előfutáraként tették

Nem volt könnyű eset. Rengeteget munka volt  például, kiszűrni az átvilágításra, hogy mi húzza vissza a Tungsramot ? A több, mit 2.3 milliárd behajthatatlan kintlévőség, ellehetetlenült gyárak átvétele, inkurrens anyagok tömege. Sikerült elintéznem, hogy pénzügyminisztériumi engedéllyel ezek nagy részét kivegyék a mérlegéből. Ezáltal kitisztultak a könyveink, elfogadható ”leányzók lettünk” a várható „ kérők” mindegyikének. Mert a Hitelbank egyébként nem tudta volna meggyőzni a partnereit, hogy befektessenek a 49 % -os  Tungsram részvények megtartására. Mi még az érdeklődők megérkezése előtt igyekeztünk megcsinálni azokat a változtatásokat, amik várhatóan követelmények lesznek.

A munkánkat  siker koronázta: megtörténtek az aláírások, a Tungsram a GE része lett.

Pályájának időben nem hosszú, de jelentőségét tekintve „történelmi” időszakát teszik ki a Váci úti  évek. Hogyan gondol vissz rájuk? 

A Tungsram, igaz nevet változtatott, de a profilja megvan és dolgozik. Lehet, hogy engem akkor, amikor ez a döntés megszületett sokan elátkoztak, hazaárulónak neveztek, de ha nem ezt lépjük meg és nem így, akkor szerintem az Ikarusz vagy a Rába sorsára jut a cég.

Odakerülésemnek, voltak ellenzői, mert eleve megláttam olyan hibákat, amelyeken változtatni kellett: értelmes emberek nem kaptak megbízásokat, nem volt igazi munkájuk. De addigra szerkezetileg, szervezetileg is nehézkessé vált az Izzó . Főosztályokat leválasztottuk, csináltunk belőlük önálló vállalkozásokat. Sok pénzt behoztunk a cégbe fejlesztésekre.

Volt élénkülés jó irányba, de az ország atmoszférája is más volt.

A feldolgozóiparban a Tungsram volt a legjobb! Ezért szerettem volna erősíteni az értékeit, kapcsolatrendszerét. Mert akkor még nem látszott hogy mi következik.

Aki dolgozott velem tanúsíthatná, vagy tanúsíthatja, hogy nem voltak konfliktusaim dolgozókkal, munkatársakkal, de a feletteseimmel sem. Ahol és akinek tudtam segítettem.

 

Hogy látja a magyar esélyeket és a Tungsram esélyeit az Unióban?

A Tungsram esélye nem rosszabb, mintha európai tulajdonosai lennének. Kár, hogy az amerikai gyárbirodalmakban nem ismerik a „törzsgárda” becsületét. Nem hiszek abban, hogy jól lehet irányítani folyamatokat, azok megfelelő mélyésgű ismerete nélkül, hogy kellő tapasztalattal a birtokunkban végeznénk a munkánkat. De ez a magánvéleményem. Az pedig, hogy mennyire felelünk majd meg a piacon, már a termékeken és a kereskedőkön múlik

 

Hogy él ma és mivel foglalkozik Gábor András

Egy Zrt., az Investlite keretén belül ahol lehet bekapcsolódom ebbe a nem könnyű átalakulásba. Amúgy pedig a Magyar –Orosz Baráti Társaság alelnöke vagyok. Mindent nem kell megtagadni. Az érték, érték marad, mert nem politika függő Most készülünk egy Viszockíj-est megrendezésére. 

 

Öröm és megtiszteltetés volt számomra beszélgetni vele. Mint pózmentes, erős karakterű emberrel és mint a magyar gazdaság, a magyar ipar egykori meghatározó személyiségével. Aki nem volt a klasszikus értelemben vett Tungsram-család tagja, már nem is válhatott azzá, de a gyár szempontjából döntő időkben igyekezett mindent megtenni érte.  

       

A portré 2004 június 17-én készült.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

severegale@gmail.com

(ifj. Benkó István, 2015.04.07 16:32)

Ez az ember mocskos hazaáruló demjánnal együtt. Mindkettőnek börtönben volna a helye, ehelyett milliárdosok, a GE-től kapott júdáspénzből. Volt pofájuk az ország egyik legnagyobb múltú és -a létező szocializmus pusztítása ellenére is legértékesebb-, több kizárólagos világszabadalommal és számos világszínvonalú, a nyugati piacokon is keresett (mint pl. a (nagyteljesítményű vákuumcsövek) termékkel rendelkező nagyválallalát átjátszani a legfőbb konkurrencia nevére. Aschner Lipót forog a sírjában. És nem, nem ez nem a GE hibája, hanem ezé a két förtelmes (ál)kommunista, moszkovita féregé.