Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horváth Pál

2009.11.23

Kép A Szerelvény Ellenőrzésben kezd dolgozni.

Szeptemberben visszatér tanulmányaihoz, de munkahelyét nem adja fel, marad a Tungsramnál.

Október 15-én besorozzák. 1945 januárjában fogságba kerül, majd néhány társával jelentkezik abba a századba, amelyik a Budai Önkéntes Ezred részeként bekapcsolódik Budapest ostromába.

A harcok után, még márciusban visszatér az Izzóba, mielőtt az oroszok leszerelik a gyárat.

Hat hónappal később áll újra munkába: a Gépszerkesztésben kezd dolgozni.

Egy év múlva kerül a Szerelvény Ellenőrzésbe.

1951-től osztályvezető helyettes, majd 1953-tól a megalakuló MEF főosztályvezetője.

1960-tól a vállalat főtechnológusa, majd 1963-tól műszaki igazgató helyettes.

1967-től műszaki igazgató és vezérigazgató helyettes.

Hosszú ideig tagja volt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak

Pályája során számos kitüntetést kap, illetve elismerésben részesül.

1983-ban, 60 évesen nyugállományba vonul.

Családi állapota: 54 éve nős, egy leánya és két fiú unokája van.

 

Mint az Izzós családoknál általában, nálunk is fő téma volt otthon a gyár. Már kamaszként megismerkedtem, beosztásokkal, nevekkel anyám és apám közvetlen főnökeitől egészen az Izzó legfelső vezetéséig. Volt amelyikkel nem tudtam mit kezdeni, ilyen volt például a főtechnológus, a főmechanikus, a rezsigazda, meós és voltak amelyek értelmezhetetlenül bár, de egészen kivételes lények, egészen kivételes tudását és hatáskörét jelenítették.Ilyen volt a Vezérigazgató és a FŐMÉRNÖK. Különösen ez utóbbit éreztem sejtelmesnek, hiszen nem tudtam felfogni, hogyan lehet egy mérnök, mérnökebb a többinél? Hogyan lehet FŐmérnök és mit tudhat, amiért ilyen rangra emelték?

Azután 18 évesen beléptem az Izzóba és távolról, áttételesen, de megismertem az addig „titokzatos” funkciók betöltőit. Láttam őket az üzemcsarnokokban, a gyárudvaron és természetesen az irodaház első emeleti folyósólyán, feltűnni vagy eltűnni  az elegáns politúrozott vagy párnázott ajtók nyílásaiban. Láttam hozzájuk menni „felrendelteket iratokkal-adatokkal, vagy vendégeket érkezni, távozni. Kikísérve vagy csak úgy, elmenőben.

Ismeretlen ismerőseim lettek és nagy tiszteletet éreztem irántuk, mert tudatában voltam annak, hogy az ő révükön működik a gyár, hogy tőlük dobog az Izzó szíve.

Amikor én ott dolgoztam Horváth Pál volt az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt főmérnöke és bennem  azóta is ő egyenlő e magas beosztás fogalmával. Akkor már értettem, mit jelent főmérnöknek lenni egy ekkora gyárban, de felfogni? Az  nehezebben ment.

Amikor megjelenik találkozásunkon, hogy beszélgessünk az Izzóról, páyakezdéséről, korábbi feladatairól, alkatra ugyan olyan, mint volt, diszkréten elegáns,  lénye komolyságot és megfontoltságot sugároz. Olyan, amilyennek akkor láttam. Csak közben eltelt  négy évtized.

 

Kamasz koromban nem ismertem, nem tudtam, hogy van ilyen gyár. A  márkanévről  természetesen hallottam, hiszen az általánosan ismert volta országszerte.

 

Hogyan került a fővárosba, műszaki pályára?

Vonzódtam a reál-tárgyakhoz, a matematikához, fizikához és az idegen nyelvekhez. Úgy döntöttünk otthon, hogy mérnöki pályára megyek. Beiratkoztam hát a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára. Jeles érettségivel minden további nélkül felvettek. Később a karon belül a „B” tagozatot választottam, ami III. évtől lehetővé tette az elektronika alapjainak elsajátítását.

Az elektronika a gépészet valamiféle fakultációjaként működöttt?

Kifejezetten gyöngeáramú képzés nem volt. Két fő szakként a gépgyártás technológiát és a, mezőgazdasági gépgyártást kezelték. Harmadik évtől, a kar  „B” tagozatára mehettek azok, akik érdeklődtek az elektronika iránt. Ez annyiban volt villamosipari, hogy az általános tananyaghoz olyan tárgyakat lehetett felvenni, ami társult az elektronikához. Zömében erősáramról, villamos motoroktól, távvezetékekről, Kandó- mozdonyokról tanultunk. Emellett volt egy viszonylag gyenge színvonalú, kevés és inkább általános rádiótechnika. Igaz, Bay professzortól tanultuk az  elméleti villamosságot.

Aki tovább akart lépni, annak önmagát kellett képezni. Ennek következtében  tanulmányaim alatt német nyelvtudásomat is bővítettem, mert kevés egyetemi tankönyv volt és a könyvtárban meglévő szakkönyvek túlnyomó része német nyelven íródott.

Megjegyzem, kissé előreugorva a történetben, hogy a rádiócsőnek csak a felhasználása elektronika, a gyártás, mint technológiai folyamat mechanika és a kémia. Üveg, fém alkatrész, katódok. Persze tudni kell róluk, hogy mi, mire való.

Már ebben az időben feltűnt az Izzó az életében?

Az egyetem  harmadik évfolyama után — 1944-ben — kötelező üzemi gyakorlatra kellett mennünk. A. hirdetmények között szerepelt, hogy az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT. felvesz hallgatókat. Jelentkeztem. Három különböző helyen levizsgáztattak és felvettek. Így kerültem 1944 júniusában a Tungsramba, a Szerelvény Ellenőrzésbe. Vezetője Kenczler Ödön mérnök volt. Kitűnő szakember, aki bevezetett a rádiócső- és alkatrészgyártás rejtelmeibe. Viszonylag gyorsan megismerkedtem a folyamatokkal, valamint a bennük használt  anyagok, a molibdén, a nikkel,  a réz,  a krómvas ellenőrzésével, de hiányzott a szakirodalom, megismerni azokat az  összefüggéseket, amik a külső folyamatokban nem látszanak Örültem, amikor a könyvtárban megtaláltam Espe és Knoll kitűnő könyvét, mert belőle, német nyelvtudásomnak köszönhetően rengeteg olyan tudnivalót ismertem meg, amit az egyetemen nem tanítottak.

 

Közben dúlt a világháború.

A munkával és tanulással telt heteket eleinte „csak” bombázások zavarták meg. Erre fel Köbányára, valami pezsgő érlelő üzem pincéjébe falaztatott be a Tungsram olyan gépeket, berendezéseket, amelyek mintául, alapul szolgálhattak egy újrakezdéshez, ha lerombolják vagy leszerelik a gyárat. És milyen a sors? Egyszer találat érte az Izzót! Bent voltam akkor is. A 36-os épület déli végébe csapott a bomba, oda, ahol hosszú, nagy szállító lánc működött,  a 4-es épület felé. A találat ezt a szerkezetet rombolta le és részben az épület is megsérült.

 

Hogy lehetett folytatni a tanulást?

Szeptemberben beiratkoztam a negyedik évfolyamra, de a munkahelyemet nem akartam feladni. Elterjedt  ugyanis a hír, hogy  az egyetemet kitelepítik Németországba, én pedig nem akartam elhagyni az országot, maradtam a cégnél. De ez az állapot sem tartott sokáig, mert  eljött a nyilas hatalomátvétel, megjelentek a plakátok, elrendelték a katonakorú férfiak bevonulását, felkoncolással fenyegetőzve. Ez alól nem lehetett kibújni. Alakulatom 1945 jan. végén fogságba került. Néhány társammal együtt jelentkeztünk abba az önkéntes magyar századba, amelyik részt vett Budapest ostromában. A többi hasonló századdal együtt ezekből jött létre a Budai Önkéntes Ezred.

De közeledett a béke!

Március elején már kint voltam Újpesten, mert hallottam, hogy a gyár csökkentett létszámmal, elkezdett  dolgozni. Munkára jelentkeztem. Visszavettek és azt is megengedték, hogy a 36. épület irodájában lakjak ideiglenesen. Az Izzó akkor orosz  megrendelésre, katonai célra, rádiócsöveket gyártott. Az  első dolguk az oroszoknak az volt, hogy kipróbálják, mire képes a Tungsram? Ezért az Amerikából kapott híradástechnikai eszközeikben használt miniatűr, direkt fűtésű rádiócsövek néhány típusából mintákat adtak és azt kérték, hogy ezekből gyártsunk a szovjet hadseregnek. Két-három hét alatt szakembereink kifejlesztették és letették eléjük a működő csöveket. Ebből meggyőződtek arról, hogy az itt lévő szellemi kapacitás sokra képes. Később is bejöttek, nézelődtek, nézték a gépeket, a működésüket,  milyen a teljesítményük? Akkor nem gondoltuk, hogy leszerelésre készülnek.

Pedig ez háborúban állítólag a győztesek „bevett” szokása.

Március végén orosz katonák szállták meg a gyárat aztán egy reggel nagy csendre ébredtünk. Máskor a műszerészek keltette apró zajok már munkakezdés előtt hallatszottak, most semmi! Kinéztünk, üres volt a csarnok. Aztán a Pintér József utca felőli ablakon át egyszer csak megláttunk egy szuronyt! Orosz katona sétált az ablak alatt. Mire felocsúdtunk már jöttek a tisztjeik, mi csak a személyes holminkat vihettük el. Ők meg a gyárat.

Hogyan alakult utána a helyzete?

Hat hónappal később kerültem vissza a gyárba, amikor már elkezdődött az újjáépítés.. Először a Gépszerkesztésben dolgoztam, aminek feladata volt a gépi berendezések rajzainak gyártásra való előkészítése. Óriási szerencsére a rajzok túlnyomó része megmaradt, és sok kitűnő szakember is.  Tanulságokkal teli időt töltöttem ott. Közben elkezdődött  két normállámpa gyártósor és két rádiócső gyártósor üzembehelyezése. A sors különös fintora: azokkal a berendezésekkel indult el újra az élet, amelyeket a gyárvezetés korábban a kőbányai alagút-pincében befalazott a németek elöl. Egy esztendő múlva kerültem vissza a rádiócsőgyártás Szerelvény Ellenőrzésébe, újra  Kenczler Ödön beosztottjaként.

 

Azután mesél arról a lényegében zökkenőktől és kitérőktől mentes karrierről, ami pályáját egészen nyugdíjba vonulásáig jellemezte. Arról, hogy 1951-től osztályvezető helyettesként kibővül a hatásköre  és már a sajtolt alkatrészek, elektródák, üvegalkatrészek, üveggyári termékek , bizonyos  beérkező anyagok és a tömeggyártás anyagainak, alkatrészeinek ellenőrzése is hozzá tartozik. Arról, hogy a minőségvédelemre vonatkozó országos rendelkezések következményeként 1953-ban oldják meg vállalati szinten szervezetileg is  a minőségellenőrzés kérdését a Műszaki Ellenőrzési Főosztály (MEF) létrehozásával, amelynek vezetésével Viola Gyula igazgató bízza meg.

Majd elérkezünk 1956-hoz és az eseményeket követő változásokhoz. Hogy 1957-ben György Gyula gépészmérnök lesz az új igazgat, aki 1960-ban vállalati főtechnológusnak nevezi ki, majd 1963 jan.-ban fejlesztési műszaki igazgató helyettesi beosztásba kerül. Hozzá tartozik a vállalatnál folyó termék- és gyártásfejlesztési feladatok meghatározása, és elosztása az egyes szervek között a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel együtt.

Elmondja, hogy 1963-ban  az Egyesült Izzót nagyvállalattá szervezték át és a vezérigazgató Dienes Béla villamosmérnök lett, műszaki, gazdasági, kereskedelmi valamint személyzeti és szociális igazgatóságokkal. Horváth Pál a műszaki igazgató helyettese volt 1967-ig, majd Vaszily György nyugállományba vonulását követően Asztalos Lajos miniszterhelyettes  műszaki igazgatóvá, majd néhány hónappal később e funkció megtartásával vezérigazgató helyettessé nevezte ki.

A nagyvállalattá válás oka  egyrészt az volt, hogy Budapesten és környékén már nem volt szabad munkaerő, másrészt a gyors és nagymérvű növekedés, mint cél, szükségessé tette az ország különböző területeire való terjeszkedést. Vagyis a  belső fejlesztés mellett, a Dunántúlon, és a  Tiszántúlon új gyárakat létrehozni. Ez igen nagy feladat volt.

A gyártmányfejlesztésében csak saját erőforrásainkra támaszkodhattunk, de a gyártásfejlesztésben is értünk el saját erőből jelentős eredményeket. Példa erre: a  nagyteljesítményű normállámpa-gyártó sor, a nagyteljesítményű fénycső-gyártó sor és a közepes teljesítményű, teljesen automatizált lámpagyártó sor.

Voltak „idegen” eredetű fejlesztések is?

Néhány esetben sikerült nagy külföldi cégektől beszerezni magas műszaki színvonalat képviselő berendezéseket. Ezek közül az amerikai Corning Nagykanizsára beszerzett Ribbon búra gyártó sora, a Vácra telepített Danner csőhúzó; a japánoktól vásárolt volfrámgyártó berendezések, a Fairchilde-tól beszerzett integrált áramkör összeszerelő sor emelhető ki. Ezeket a tárgyalásokat személyesen irányítottam. A fejlesztéseket a kitűzött paraméterekkel valósítottuk meg. A 70-es évektől a 80-as évek elejéig végbement a cég teljes kifejlődése. Lehet, hogy a vállalat többre vállalkozott, mint tehette volna, de, – tegyük hozzá – központi nyomásra.

Tudtommal jött egy „dollár elszámolási” válság is?

Ahhoz, hogy sok új telephelyet hozzunk létre, rengeteg pénz kellett, ezért  hiteleket vettünk fel. De nem tudtunk olyan gyorsan, betanítani, gyártani, eladni, azaz felzárkózni a versenytársak mellé, mint azt a helyzet megkívánta volna. Ráadásul az új mechanizmussal változott a forint-dollár átszámítás. Nekünk pedig továbbra is tőkés piacra kellet termelnünk!

Bennünk volt az igyekezet a bizonyításra, de lehet jobban járunk, ha nem minden áron akarunk lépést tartani az előttünk járókkal.

Hogy él ma igazgató úr?

Mint idős nyugdíjas. Panel házban. Nem gyűjtöttem semmit. Feleségemmel együtt elég sok egészségi problémával küszködünk. De a világgal lépést tartok. Számítógépezek 15 éve és nagyon élvezem a lehetőségeit. Gimnazista unokám meg kifejezetten számítógépes „guru”. Ha valamiben elakadok, ő segít megoldani.

Jó volt beszélgetni vele, aki átélte, ahogy a gyáróriás  csupasz falakkal  indulva eljutott odáig, hogy az ország egyik legnagyobb vállalata legyen. És hallgatni mi mindent tud ma is és mennyi mindenre emlékszik. Bennem örökre Horváth Pál  testesíti meg az első számú műszaki vezető fogalmát.

 

 

 

A portré 2005. február 8-án készült. 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.