Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanyó Ervin

2009.11.20

1966-ban a Rádiócsőgyár fődiszpécsere lesz.

1974-től a Budapesti Elektroncsőgyár, majd az összevonások után, 1981-től a Vákuumelektronikai Gyár főmérnöke.

55 évesen korengedményes nyugdíjazását kéri, amihez a gyárvezetés hozzájárul.

Azóta vállalkozóként dolgozik.

Harmonikus házasságban él. Két felnőtt lánya és egy unokája van.

 

Minden bizonnyal Kanyó Ervin az általam legrégebben ismert Izzós vezető. Pontosabban temperamentumos, ugyanakkor kedves és mindenkin segíteni akaró nagynénje, Nelli néni, aki a Rádiócső személyzeti vezetője volt a hatvanas évek elején. Akkor éltem gimnazista éveimet és mivel édesanyám a gyáregység termelési osztályán dolgozott, mi sem volt természetesebb, mint az hogy a nyári szünetekben az Izzóban dolgozzak egy-másfél hónapot. Természetesen a Rádiócsőben, az Audion épület első emeletén, mint csőszállító segédmunkás. Hozzám hasonló korú csinos lányok vagy nem sokkal idősebb fiatal hölgyek munkaasztalai között tologattam gumikerekű kocsimat, amire a kész rádiócsövekkel teli kereteket raktuk a MEO-ba való szállítás vagy az onnan való elszállítás végett. Ott suhant, járkált, intézkedett egy fehér köpenyes fiatalember, a diszpécser, aki az én főnököm is volt: Kanyó Ervin. Szép arcú, a másik nem számára bizony szemrevaló, ráadásul kedves, kellemes modorú ifjú volt, akiről hamar megtudtam, hogy a személyzetis Nelli néni unokaöccse, de az Izzóban ez nem volt különös. Most találkozóra várom, hogy beszélgessünk a múltról és megtudjam hogy alakult azóta az élete, mennyit fogott rajta az idő. Amikor belép megállapítom: nem sokat. Annyit, amennyit viszont elkerülhetetlenül, mindenkin változtat. Persze a 60-as évekkel kezdjük és az Izzó matriarcális-patriarchális jellegével.  

Drága édesanyám 45 évig a Tungsramban dolgozott. Nagyapám 55 évig, mint alapító tag az üveggyárában. Három nagynénéim 40,30, és 29 évig, két nagybátyám 38, illetve 40 évig, unokabátyám 10 évig, unokaöcsém 30 évig. Krisztina lányom 2 évig dolgozott a kereskedelmi igazgatóságon, de 16 éve Kanadában él. Bea viszont itthon, szorgalmas, sikeres vállalkozó. 

Amikor megismertelek főnökömként, nem voltál sokkal idősebb nálam és te voltál a művezető. később a gyáregység fődiszpécsere. Hogy kezdődött?

 Amikor Király Endre a gyáregységvezető fölvett engem a Rádiócsőbe, akkor még csak technikus voltam, menet közben végeztem a főiskolát. A bizonyítvány és minden nálam volt, akarom átadni a papírokat neki, mire azt mondja, nem kell. Mi a hobbid – kérdezi. Magamban gondoltam, most szórakozik vagy mi van? Hobbi? Hát van egy versenygépem, egy váltós, elöl 2, hátul 4, és  azzal nyáron, szünidőben  bicajozok. Járom a Balatont, az országot. Erre azt mondja: télen mit csinálsz? Télen nem biciklizek,  nem jó. Akkor mit csinálsz a biciklivel? Mondom, leszedem a kerekeket, beolajozom a vázat, betekerem utána papírral, a kerekeknél is kívül bekenem a racsnikat, azt is beolajozom, azt is bekenem, és elteszem. Amikor befejeztem a felsorolást azt mondja: melyik osztályra tegyem? Kész. Ez volt a vizsgáztatás. Később jöttem rá, hogy ő is rendszerető volt. A rendszeretetet én otthonról hoztam. Elvem lett, hogy ahol nincs rend, ott baj van. Szóval így indítottam 18 éves koromban.

 

Mit jelentett  tulajdonképpen a diszpécserség?

Intézést, elintézést, minden bajok elhárítását, a dolgok összehangolását. A diszpécser szó  a dispatch, az „elintéz” angol szóból kreált fogalom. Na most a hierarchia szerint abban az időben tulajdonképpen a diszpécser mint termelési irányító, termelési felelős, egyfajta módon főnöke volt a gyárnak. Közvetlenül az igazgatóhoz tartoztak a fődiszpécserek a gyárakban. Nem tudom, miért esett rám az igazgató választása. Lehet, hogy nekem  különös szerencsém volt Király Endre igazgató úrral. De inkább azért dönthetett úgy, hogy kinevez a Rádiócső fődiszpécserének, mert amikor behívott, 8 évvel a felvételem után, akkor üzemvezető voltam. Nyilván megismert, mint művezetőt, üzemvezetőt  és meg lehetett elégedve a munkámmal. Szerintem 30 évesen fődiszpécsernek is fiatal voltam.

 

A javadra mutatkozó korkülönbség a „régiekkel” nem okozott problémát?

Nagyon megtisztelő, de nagyon felelősségteljes beosztás volt és munkáséletem egyik legszebb, de legnehezebb ideje, kemény feladatokkal. Több idősebb vezető, üzem- meg osztályvezetők nem nézték túl jó szemmel, hogy náluk jóval fiatalabb kolléga  a termelési főnökük és a társgyárak és a vállalatvezetés is kíváncsian figyelte a tevékenységem. Ezt  hamar átláttam és minden igyekezetemmel a feladatomra koncentráltam. Arra, hogy a gyár gazdaságos termelési eredményét elősegítsem. Ezért esetenként kénytelen voltam konfliktusokat is felvállalni, de arra vigyáztam, hogy személyében senkit se bántsak meg.

Ez, úgy tudom, sikerült. Erre bizonyíték, ha régi kollégákkal találkozom, a legnagyobb barátságban beszélgetünk. Alapfilozófiám az volt, – pedig még nem volt kapitalizmus – hogy akkor van pénz, ha a munkát becsületesen elvégeztük. Ebben az időben a rádiócsőgyár dolgozói tudtommal a legjobban fizetettek voltak a gyárak jövedelemviszonyainak összehasonlításában. Aztán 1974-ben Dienes Béla vezérigazgató úr kinevezett a Budapesti Elektroncsőgyárak főmérnökévé. Nagyon szerettem ezt a munkát is. Nagy előny volt számomra, hogy előző munkaköreimben megismertem a gyár, a termékek különböző technológiai folyamatait. Így bátran döntöttem a különböző témákban.

 

Mikor érezted, hogy a Tungsramon belül egy Káin és Ábel történet indul azzal, hogy a Rádiócsövet a félvezető technológia váltja fel?

Amikor kezdődött a vidéki telepítés. Mikor Kaposvárra telepítették a rádiócsőgyártást már voltak ilyen hangok, hogy tulajdonképpen itt terület kell, ott meg van munkaerő, de nincs munka. Kihelyeztük a feladatokat. A régi típusokból még régi készülékeket forgalmaztak a nyugatiak, a keletiek is, így utáncsövezésre még rendeltek Kaposvár által gyártott csöveket. Nálunk maradt utoljára a színes tévé spéci csövei, a PY88-as család , meg  PL 36 és a PL 500, de  egy idő után ezek gyártása is megállt. A modern típusok pedig már nem kellettek a világkereskedelemnek.

Mesél arról az emberileg nehéz időszakról, amit a leépítések hoztak, amit le kellett „vezényelni” de emberi módon a lehető legkevesebb „sérülést” okozva  Igyekezett úgy végrehajtani, hogy lehetőleg mindenkinek legyen másik munkahelye vagy nyugdíja, azaz megélhetése. Amikor már Gyöngyös is kezdett feljönni érezte , hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Pedig ma is azt tartja, hogy más szakértelmet igényel az a gyártmány amiben 60 alkatrész van és más az, amiben 6. De az akkori vezetés is tisztában volt vele, hogy a rádiócsőgyártás környékén meglehetősen nagy szellemi energia, tudás és tapasztalat halmozódott fel. Ekkor, 1981-ben  következett egy új, de mint kiderült végső átszervezés.

A vállalatvezetés úgy döntött, hogy a Budapesti Elektroncsőgyárat, az Adócsőgyárat, a Katódsugárcső- és Monitorcső gyárat, valamint az elektroncső-fejlesztési főosztályt összevonták Ez lett a Vákuumelektronikai Gyár, aminek ugyancsak a főmérnöki teendőivel bízott meg Dienes Béla. E feladat volt eddigi munkám csúcsa. Sok összetett, bonyolult előállítású termékkel, és új, különböző egyéniségű emberekkel. Szép, de nagyon nehéz feladat volt. Ráadásul a pályám egyetlen beosztásába, sem úgy kerültem, hogy én jelentkeztem, hogy magamat ajánlottam volna.

Jól érezted magad abban az összevont főmérnöki pozícióban?

Minden nehézsége ellenére szerettem és lelkesen végeztem. „Egészen” 55 éves koromig, aztán 37 év után nem kellettem. Ilyen az élet! De összességében, a  „végjátéktól” eltekintve nagyon jól. Jó volt Izzósnak, Tungsramosnak lenni. Második otthonomnak éreztem, megbecsült ember voltam. Elismerték munkámat. Sok kitüntetést és anyagi megbecsülést kaptam. Azóta, mint vállalkozó dolgozom. Sokat hasznosítok a 37 éves Tungsram-tudásból, Tungsram tapasztalatból.

Hogyan él Kanyó Ervin, a magánember?

Családközpontú vagyok. Csinos feleségem van. Igazi társ. Aranyos gyermekeim, tündér unokám. Vejem, sógorom, sógornőm, unokaöcsém. Szép, nagy család. Szeretjük egymást. Szabadidőnkben sokat kirándulunk, olvasunk. Utazunk belföldön, külföldön. Ameddig a jó Isten lehetőséget ad, élvezzük a munkásévek gyümölcsét.

Örültem a találkozásnak. Kikísértem a folyósóra, ahol a felesége várt rá. Tényleg csinos. Ha jól emlékszem, kéz a kézben indultak el. És én, talán egy pillanat idejére, megint a fiatal, fehérköpenyes, örökké dinamikus diszpécsert láttam. Mint akkor a Rádiócsőben. Jó érzés volt.   

 

A portré 2004 április 23-án készült 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.