Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Katona Pál

2009.11.19

Beszél angolul, németül, de „nem lehet eladni” oroszul és dánul sem.

Az Egyesült Izzóban 1967-től dolgozik. Kezdetben segéd üzletkötő, majd a Kereskedelmi igazgató titkára.

Később tolmácsként hónapokat tölt az Egyesült Államokban, majd  Nagykanizsán.

1973-tól csoportvezető az Import Főosztályon,

1976-tól az Izzólámpa Értékesítési Főosztály osztályvezetője, majd főosztályvezetője.

1983-ban nevezik ki a Tungsram Koppenhága igazgatójának, ahol 1989-ig látja el a feladatot.

1989-ben,  a  GE Tungsram izzólámpa termékcsoportjának menedzsere.

1990-ben saját céget alapít SAGA Kereskedelmi kft. néven, amelynek ügyvezetője.

1968-ban kötött házasságából  két  felnőtt lánya és három unokája van.

 

Ismeretségünk a gimnáziumi évekre nyúlik vissza, a kosárlabda iskolabajnokság mérkőzéseire. Nehéz volt ellene játszani: gyors volt, dinamikus és kiszámíthatatlan. Jól irányított és jól dobott, különösen távolról. Azután, már mindketten Izzósként, a hathetes KISZ iskolába jártunk együtt, a Bimbó utcába.. Az iskolával szemben volt egy pince étterem, ahova hazafelé  be-betértünk egy sörre, dumálgatni egy kicsit. Haverok lettünk. Meghívott esküvőjére is, amit néhai apósa, a nagyszerű grafikus művész, a Ludas Matyi népszerű karikatúristája, Endrődy István a Gundel Étteremben rendezett. Ez ma is nagy dolog lenne, akkor pedig még nagyobbnak számított, hiszen a  klasszikus  polgári kultúra megnyilvánulása volt. Ott is laktak, majdnem a Gundellel szemben egy ideig a szülőknél, az akkori Népköztársaság,  most Andrássy út sarkán, egy „régi”,  tágas, finoman elegáns lakásban.

 

Amikor belép, örülök, hogy újra látom. Évtizedek után. Ahogy mondani szokták, szinte semmit nem változott. Csak a haja lett fehérebb, körszakálla és a felette kunkorodó bajusz pedig teljesen őszre váltott. A szeme alatt egy árnyalattal mélyebb a ránc, mint volt a távoli dobások és pincesörözések idején.

A társadalmi ösztöndíj sztorinál kezdeném, mert az ma is érdekes a nagy humánerőforrás bűvészkedések korában. Szóval pénzt akartam a tanulmányaimhoz és társadalmi ösztöndíjat kértem a Tungsramtól. Teljesen ismeretlenül, protekció nélkül írtam egy levelet, hogy itt születtem, apukám, anyukám is újpesti, kaphatnék e a gyártól ösztöndíjat. Erre jött a válasz Baumgartner Elemér személyzeti főosztályvezető aláírásával, hogy  ekkor, akkor vagy amakkor – itt három időpont következett – a nekem  legmegfelelőbb időpontban jöjjek be megkötni a szerződést! Nem akartam elhinni, hogy nekem, a „csóringernek”, aki koldul 650 forintot, azt írják, hogy válasszak aláírási időpontot! Ez a jó benyomás a diplomázáskor majdnem  megfordult: amikor jelentkeztem a jeles oklevelemmel és szeretnék kezdeni, akkor csaknem az volt a válasz, hogy már sok embert ismerek a vállalatnál, nézzek körül, hol tudnék dolgozni. Ilyen „tervszerűen” vártak. Kicsit meglepett.

Ebből lett a külkereskedelem…

Magyar külkereskedőnek  lenni  a Tungsramban, szakmailag egyedi dolognak számított: még nem nyüzsögtek a részvénytársaságok és akkoriban kaptuk vissza az önálló  külkereskedelmi jogot és kezdtünk  külkereskedni. Majdnem mindenki tanulta a „szakmát”. Néhányan jöttek ugyan az Elektroimpextől, de legtöbben menet közben sajátítottuk el, amit kellett. Gépeket árultam, aminek a döntő része a Szovjetúnióba ment, 80 oldalas specifikációkkal. Az én dolgom volt ezeket a dokumentumokat ellenőrizni.

Az első külföldi út?

Az a Tungsram Énekkarral volt. Észtországba. Fel is készültem oroszul minden zenei szakkifejezésből, durból, molból, fekvésekből, erre első este az Észt Tudományos Akadémián az agysebészetről tartottak nekünk előadást. Azt kellett lefordítanom. Azóta vallom: semmire nem lehet felkészülni. De áttérve a gépexportra, a szovjet piac beláthatatlan volt viszont ott csak az orosz nyelvet tudtam használni. Volt egy időszak amikor majdnem minden izzólámpát eladtunk Európának és Amerikának, ezért a teljes magyar piacot a mi gépeinken,  Szovjetúnióban gyártott lámpákkal árasztottuk el. De mondtuk nekik, hogy Tungsram névvel futtassák, nehogy kiderüljön a származási hely. Hát rá is írták, hogy Tungsram. Cirill betűkkel. Aztán átkerültem a tömegcikk területre ami már angol tudást igényelt: három hónapot tolmácskodtam az Egyesült Államokban, azután Nagykanizsán.

Majd következett Koppenhága

Ha jól emlékszem 1983-ban kerültem  Koppenhágába. A Tungsram Dánia talán a legrégebbi külképviselete volt a gyárnak,  1926 – óta működött. Az én „elődöm” Wohl Péter volt Dániában.

Hogy működött egy ilyen kirendeltség?

Minden Tungsram cég önálló, külön bejegyzett vállalat volt ahol igazán ott voltunk Más országokban képviselők vagy egyedárusítók működtek. Amikor Koppenhágában leszálltam a gépről egy 30 fős dán vállalatnak lettem az első embere, aminek a belső vezetői beszéltek angolul, de ha már a raktárossal akartam szót érteni, azt csak dánul tehettem meg. A hivatalos formaságok után megválasztottak igazgatónak és visszavonhatatlanul a dán cég igazgatója lettem. Igaz, egy frászban voltam például attól, hogy mit kell csinálni, ha azt mondják: sztrájk! Mert itthon sok mindent meg lehetett tanulni, de a sztrájkra való munkáltatói reagálást nem.

Mellesleg volt ilyenre példa a te idődben?

Egyszer, de nem a mieink, hanem szállítómunkások szüntették be a munkát. Ott állt a sztrájkőrség a kapuban. Mondtam nekik, jöjjenek be, igyanak egy teát! Azt hitték meg akarom vesztegetni őket. Kinn maradtak. Én ittam meg a teát. Szóval a Tungsram Dánia ugyanúgy működött, mint egy helyi cég és ugyanolyan piaci környezetben, mint bármelyik Nyugat-Európában.

Milyen volt az anyavállalattal a kapcsolatotok?

Azon kívül, hogy elfogadták a cég éves költségvetését, nagy önállóságot hagytak. Vagyis magam döntöttem  ügyeinkben. A központot az érdekelte, hogy a költségvetés számai megvalósuljanak. De nem járatlan úton jártam. Ez egy 1926-tól működő üzletmenet volt, nem kellett új partnereket keresnem. Wohl Péter kiépített piacot,  bevezetettséget  „hagyott rám”. Ez nem jelentette azt, hogy új dolgot nem próbálhattam, de nem volt feltétel.

Azután újra Budapest következett, méghozzá termékcsoport menedzseri beosztásban. Mit takart ez pontosan?

Ez nagyon magas beosztást, amit szinte csak most tudok felfogni. Mert utánam már csak amerikaiak ültek a székbe. A feladat az volt, hogy a Tungsram által gyártott izzólámpa termékeket az egész világon legfelső vezetőként kellett koordinálni. Eladást, műszaki fejlesztést egyaránt. Hogy mertem elvállalni? Wohl Péter idejében alakult ki ez a három termékmenedzseres rendszer, az autólámpáknak, a gázkisülő lámpáknak és a normál lámpáknak. Ennek lett három termékcsoport igazgatója. Amit nem tudtam elviselni, hogy míg kinn hatalmas önállóságot élveztem, itthon – megtisztelő feladat ide vagy oda – lényegében csavar lettem egy nagy gépezetben. Tudtam, hogy nem csinálom sokáig.

A jelen?

Hannoverben  akkumulátorosok invitáltak azzal, hogy ők engem képzeltek el igazgatónak. Egy izlandi fiúval megalapítottuk a céget. Telefonközpontokhoz, erőművekhez, nagy ipari létesítményekhez szállítunk akkumulátorokat. Évi 200-400 milliós forgalommal.

Aztán még elmeséli, hogy régen teniszezett, de tíz éve beleszeretett az amatőr lóversenyzésbe, amiről szerelmetes lelkesedéssel beszél. Mit beszél? Áradozik! A lovairól, felkészítésükről, a versenyekről, a hajtás gyönyörűségéről. Elköszönünk, ki tudja milyen hosszú időre megint? Pedig jó lenne feleségét újra látni,  lányait, unokáit megismerni. De életünk útjai nem egy irányba vezetnek. Örülök, hogy jó kedélyű, frappánsan fogalmazó és szellemes, mint a kosárlabdázós-pincesörözős időkben volt. Eszembe jut egy legendás „húzása” az akkori kereskedelmi igazgatóval szemben: levitt hozzá egy levéltervezetet, aki visszaadta módosításra, széljegyzetekkel ellátva. Nem volt sem kedvem se türelmem átírni – mesélte akkor –ezért letisztáztam és újra beadtam neki az első változatot. Két nap múlva kaptam vissza, sarkán  kézírásos megjegyzéssel: Na, látja Palikám, így mindjárt más!  

 

A portré 2004. május 21-én készült     

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.