Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pettrikovich Tamás (1935 - 2009)

2009.11.13

Kép Üzemtechnikusként kezd, azután osztályvezető helyettes, majd osztályvezető lesz. Később Szakmai Főellenőr, mely feladatot 1983-tól 1991-ig az akkor szervezett Vállalati Minőségbiztosítási Főosztályon látja el.

1991-től a Marketing Divízió szervezetében az Autólámpa Termék Menedzsmenten belül Technikal Marketing Menedzser a beosztása.

2002 december 31-el nyugdíjba megy.

Jelenleg egy Bt ügyvezetője.

Elvált, egyedül él, egy felnőtt lánya és egy 7 éves unokája van.

 

Lehet, sose láttam, lehet, hogy naponta többször is. A Váci úti gyárváros különös sajátja volt, hogy az odatartozás érzése szinte kézzelfoghatóvá vált  azokban, akiket valamelyik hatalmas bejáratán át elnyelt nap mint nap, hogy azután ugyanott és ugyanúgy útjára engedjen délután. Milyen lehetett akkor  Petrikovich Tamás, az én Tungsramos időmben, és milyen  most?

 Ahogy a szobába lép derű árad belőle és szellemi energia vibrál, ami szinte feltölti a teret. Pedig nem feltűnő és még kevésbé  feltűnésre törekvő ember.

Életed, beosztástól vagy  címtől függetlenül, a minőség körül forgott. Honnan származott  a vonzalom,  hogyan kerültél a Tungsramba, illetve az Izzóba ?

 

Nemcsak első, hanem egyetlen munkahelyem is a Tungsram, amit belépésem napján – 1954 július 1-én – Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-ként ismert az ország. Akkoriban felvételizni kellett, bizonyítani, hogy nem érdemtelenül kerülsz a kollektívába. Engem hárman vizsgáztattak: Horváth Pál, Király Endre és Vaszili György. Magas beosztású, nagy tekintélyű szakemberek voltak. Közülük Vaszili György főmérnök lényegében a gyár első embere volt, beleértve még az igazgatót is.  Szokása volt, hogy az újonnan belépett ifjú műszakiakat 2-3 hetes „kiképzésre” kikérte munkahelyükről és az ifjú titánnak árnyékként kellett követnie, mindent jegyzetelni, majd négyszemközti beszélgetésekben törekedett minél jobban megismerni az újonc képességeit. Ugyanekkor ellátta őket örökérvényű jó tanácsokkal Tungsramos igazságokkal.

Munkámat  a MEF-ben (Minőség Ellenőrzési Főosztály), a szerelvényellenőrzésben kezdtem, így Vaszili úrnál töltött időben már „fertőzött voltam” az ellenőrzési munkával, de sok mindent nem értettem és fölöslegesnek találtam. Ő vezetett rá olyan alapbölcsességekre, mint például:

- a vevőnek mindig igaza van

- a MEO-snak együtt kell élnie azzal a tudattal, hogy szinte folyamatos szidalmazás éri, mert egyik oldalról a gyártás szorongatja, másikról a vevő.     

A két rossz közül a veszélyesebb és nyomasztóbb a gyártás, mert a nap minden órájában együtt kell élni vele, a vevő csak időszakosan lép a képbe. Ennek a közérzetnek a túlélésére találtam a magam számára azt a filozófiát, miszerint: ”nem kell, hogy szeressenek, de legalább féljenek tőlem.” Bejött a dolog. Mellékkörülmény, hogy nem vittem sokra a gyári ranglétrán.  

 

 

 

Visszatekintve: pályád melyik szakasza számodra a legkedvesebb?

Talán a MEF-hez tartozó Lámpavizsgáló Állomás vezetése 1964-1969 között. Igen. Azok voltak életem legemlékezetesebb évei. És a legszebbek is. Talán akkor éltem át leginkább a minőség megszületését a szakszerű leírástól az ellenőrzés finom fázisainak megvalósulásán át. Az előírásnak mindig előbbvaló volt az ellenőrzésnél, mert mondjuk Mancika anélkül minek alapján dolgozott volna? Neki egyértelmű világos előírást kellet adni, műveleti utasítást: balkézzel megfogod, megnézed és keresed rajta azt, hogy!

Az igazi nagy élmény az volt, hogy „kakaskodhattam” a saját magam rendezte „szemétdombon”, ugyanakkor teljes rálátásom volt a fejlesztés és gyártás termékeinek belső minőségére.   

 

Azután elmondja, hogy a Szakmai Főellenőri minőségében –1969 és1981– között az ő feladata és felelőssége volt a fényforrás ágazat összes ellenőrzési részlegének    Budapesten 3 gyár, plusz Vác, Nagykanizsa és Kisvárda – szakmai irányítása, felügyelete, az egységes előírások kidolgozása. Óriási lehetőségnek érezte! Nem sajnálta a 12 órás munkanapokat  sem. Mindehhez 1969-ben elkezdett utazni is a világban. Aztán elérkezett oda, amikor a főosztály nemcsak új feladatot, hanem új nevet  is kapott: Vállalati Minőségbiztosítási Főosztály   

  

A termék minőségellenőrzése már nem volt elég, a piacnak: minőségbiztosítás kellett. Mármint, hogy a minőség garanciája komplett rendszerré váljon. A hangsúly a termék ellenőrzésről áttolódott a minőségbiztosítási rendszer kidolgozására, felügyeletére, a termékekhez szükséges beszerzésektől egészen a kapun át történő kiszállításig. Ez az időszak két dologban emlékezetes. Az egyik: az ISO 9000 szabványsorozat! Felvállalni a maximálisan profi vevők szigorú minőségi elvárásainak megvalósításában az élesztő és a lelkiismeret szerepét. A másik, hogy tevékenységem viharos gyorsasággal szakosodott az egyre inkább vezető termékké váló és igencsak minőség érzékeny autólámpák gyártására. Autólámpa mániákus lettem.

Az autóláma minek köszönhette előretörését a Tungsram gyártmányain belül?

A motorizáció az ötvenes évek végétől tört előre világviszonylatban. Egy-egy típus gyártója kb. 2000 beszállítóval állt kapcsolatban. Még textiliparival is. Először csak az ő gyári előírásaik voltak, azokból lett az ISO, aminek az alapelve: a szállítónak kötelessége a jó minőséget garantálni! Ezzel megspóroltak egy nem kis apparátust. Bekerülni nehéz volt  köreikbe, kikerülni viszont annál könnyebb

Hogyan került a Tungsram gyártmányainak élére az autólámpa?

A gyártás már 1954-ben volt, sőt kezdetei a 30-as évekre nyúlnak vissza. Folyt a minőség verseny a Philips, az Osram és a Tungsram között! Kiélezett volt a harc, mert az autóipar fizetett. Volt, hogy vettünk mi is a Philips lámpát és be kellett látnunk, hogy az övék jobb.

A konkurencia harc nem mindig  a far play szabályai szerint alakult. A gyártók a nagyközönség felé igyekeztek magukat a legjobbnak, ellenfeleiket silánynak feltüntetni. Minthogy  az autólámpák választékában a reflektorlámpák képezték  mindig a nagy értéket, a fejlesztés ez irányban folyt a legerősebben. Hatékony csapatmunkával sikerült a profi piacon megmaradnunk a teljes palettával.

Azután jött még egy váltás, méghozzá nem is akármilyen. A végén…

Átigazoltam  kereskedelmi területre. Tudod mi lettem? „Technikal Marketing Manager”. Ez már GE beosztás volt, mozgalmas, emlékezetes időszakként éltem meg.. Rálátással a vevőkörre, az eladásra, a fejlesztésre, tervezésre. Sok utazással és amolyan „misszionáriusi” küldetésekkel.

 

Szükségesnek tartom megjegyezni: a Tungsramban eltöltött első 36 évem a cég történetének nem elhanyagolható időszaka volt. Ez a nagymultú cég a II Világháború után 0-ról indulva, kb 30.000 embert foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát. Meggyőződésem, hogy a sikerk nagy része tudható be annak, hogy ez a közösség úgy élt és működött, mint egy nagy család. Generációkról generációkra öröklődött hagyományozódott a becsületes munka iránti hit és az elkötelezettség a gyár iránt. Eladásától számítva új fejezetet kell kezdeni a történetében.      

Azután számodra is elérkezett a búcsúzás…

El. Ez az élet rendje – ahogy mondani szokták: 2002. december 31-én „szereltem le” 48 év és 6 hónap szolgálat után. Később még visszahívtak 3 hónapra egy szakértői feladat ellátására, de azóta csend.

Mire emlékszel szívesen a veled kapcsolatos történések közül?

Egy japán reflektorgyár kemény reklamációjának sikeres megkontrázására! Ők a műszaki területeken nem akárkik! A „csata” tétje egy H4-es, halogéntöltésű  kétfonalú asszimetrikus reflektorlámpa szállítmány volt, amely szerintük rosszul vetítette ki a fényt. Kiutaztam, vitáztunk és győztünk. Elismerték, hogy ők hibáztak, egy reflektoruk parabolatükrét nem úgy állították be, ahogy kellett. A hibát kijavították.

Kikre emlékszel – szívesen vagy nem – azok közül, akikkel együtt dolgoztál?

Kiszolgáltam sok magas beosztású vezetőt, de közülük, akikre igazán fel tudtam nézni, azok olyan tízen lehettek. Kiemelném közülük Vaszili György főmérnököt, aki belépésemtől rajtam tartotta a szemét. A partnerek közül Ortó József és Oldal Endre emlékét őrzőm külön tisztelettel. Nagy tudású emberek voltak. Már nem élnek. Volt „beosztottjaimra ”, kollegáimra  szeretettel gondolok. Talán mindegyiküktől tanultam valamit, ami segítette a munkámat.  Ezt nem szégyellem, inkább büszke vagyok rá.

 

Jelenleg napjaimat az egyedül élő nyugdíjas elfoglaltságai teszik ki: főzés, mosás, takarítás, séták, időnként elmegyek a lányomhoz és a közel 8 éves unokámhoz. Havonta belátogatok a gyárba, tájékozódni a régiek hogylétéről és a dolgok menetéről. Meg negyedévente összejön egy 20-30 fős társasága volt kollegákból: néhány aktív, a többsége nyugdíjas vagy kilépett vagy az „elbocsátott légió” tagja. Megtiszteltetés, hogy közéjük tartozónak mondhatom magam. 

A portré 2004.április 16-án készült  

Pettrikovich Tamás 2009. szeptember 24-én elhunyt