Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pongrác Lajos

2009.11.12

 Kép 1973-tól gépgyártás-ágazati igazgatóhelyettesként hat gépgyár gyártmány-, gyártás- és gyárfejlesztéséért felel.

1978-tól, az ágazati rendszer felbomlása után a Gépfejlesztő Intézet, majd Gépfejlesztési Főosztály helyettes vezetője a „vállalati gép- főkonstruktőr” titulus megőrzése mellett. Ebből a beosztásból ment nyugdíjba 1990-ben.

Aktív nyugdíjasként jelenleg is vezető tervezőként dolgozik a Vákuumtechnikai Gépgyár Gépszerkesztésén.

Pongrác Lajos neve, személye és a Tungsram gépgyártása hosszú évtizedek óta elválaszthatatlanul összeforrt. Ha gépről volt szó – talán megbocsátja, ha – legalább is  írásban – én is így becézem –, „Pongi” nélkül szinte semmiféle döntés nem születhetett. Ízig-vérig mérnök, s nekem úgy tűnik, most is jól érzi magát, kettesben a számítógéppel, amikor a mérnöki fantáziának legfeljebb csak az egér lassúsága szabhat határt. A vákuumtechnikai gépgyártás fejlődésében elévülhetetlenek az érdemei. Ha valaki, akkor ő az, aki talán a legtöbbet mesélhet erről az izgalmas területről.

Kedves Pongrác Úr, kezdjük a beszélgetést talán azzal, hogy ugye először is voltak azok a gépek, amelyeket a Tungsram saját magának készített és voltak azok, amelyekkel gyárakat szerelt fel a világ számos országában. Hogyan működött ez? Egyáltalán megérte? Nem az aranytojást tojó tyúkot vágta le a Tungsram azzal, hogy fényforrásgyártást telepített számos országba, ahelyett, hogy fényforrást próbált volna eladni?

Elsődleges vevő természetesen maga a Tungsram volt, de sok olyan piacon el lehetett adni a Tungsram számára készítettekhez hasonló gépeket, ahová fényforrásokat szállítottunk. Legnagyobb gépvásárlónk a keleti piacon a Szovjetúnió volt, hosszú távú szerződések alapján, amelyeket évente többször is frissíteni kellett. A szocialista országok közül ilyen gépeket gyakorlatilag csak tőlünk lehetett kapni, de ezekre a gépekre mindenütt volt piac, és nem csak a fejlődő országokban, szállítottunk Angliába, Kanadába is egyedi gépeket, ha nem is teljes gyárakat. Én ugyan csak kísérő szakértő voltam a kereskedők mellett, de azt, tudom, hogy az akkori számítások szerint a gépgyártás nyeresége nagyon jó volt, termelési érteke egy kicsit kevesebb volt, mint a fényforrásoké, a nyereségtartalma azonban jóval fölülmúlta azokét.

És miért csinált saját magának a Tungsram gépeket, mert drágább lett volna külföldről behozni?

Ez egy történelmi sajátosság, a Tungsramnak mindig volt valamilyen kis gépműhelye. Az első gépfejlesztések úgy történtek – még Aschner Lipót idejében –, hogy vásároltunk gépeket a General Electric-től. A rádiócsőgyártásban a 24-fejű szivattyúgépet sokáig „amerikai szivattyúnak” hívták. De géppel nem szívesen kereskedtek már akkor sem. Tudományért tudományt kellett adni. Szóval jöttek a gépek, de ezeket karban kellett tartani, meg duplikálni kellett, meg tovább kellett fejleszteni, mondjuk az oktál-fejű helyett novál-fejű elektroncsövek gyártására kellett alkalmassá tenni őket, ezért mindig szükség volt gépműhelyre. 1945 után azonban alapvetően megváltozott a helyzet. A II. világháború után leszerelt és elszállított teljes berendezésparkot újra le kellett gyártani, és további jóvátétel fejében is kellett gépeket gyártani. Hamar kiderült, hogy a 17-es épület II. emeletén lévő Matuschek-műhely erre már nem alkalmas, meg kellett teremteni a professzionális vákuumtechnikai gépgyártás alapjait.

Visszakanyarodva az Ön saját életútjához, a Mintagépgyár először a Váci úton volt, ugye? És Ön hol dolgozott „földrajzilag”, a Vákuumtechnikai Gépgyárban, vagy a Törzsgyárban?

A Mintagépgyár eredetileg a 17-es épület II. és III. emeletén volt, a Törzsgyárban. Itt dolgoztam a Gépszerkesztésen Bánki László főkonstruktőr és Slachta György csoportvezető alatt. 1963-ban – Bánki László nyugdíjba vonulása után – én kaptam meg a főkonstruktőri megbízatást. Volt egy kis műszaki adminisztrációs irodám jelentések, tervkoncepciók összeállítására, meg volt egy 4-5 fős műszaki csapatom és egy „fusi” műhelyem, ahol természetesen senki nem akart gépet csinálni, csak arra volt jó, hogy kipróbáljuk például, hogy tényleg lehet-e cekaszdróttal szívócsövet darabolni. Közben a VTG mellett megjelent két új gépgyárunk, a Gyöngyösi Gépgyár és a Konverta is, és a Mintagépgyáron kívül e másik három gyárban is folyt jelentős gépfejlesztési munka. 1965-ben a vállalat átszervezte a gépfejlesztési tevékenységet: megszűnt a Mintagépgyár, kiköltözött a Vákuumtechnikai Gépgyárba az addig a Váci úton működő Szerkesztés zöme. Ekkor neveztek ki vállalati gépfőkonstruktőrré, és a már több helyen folyó gépfejlesztő tevékenység vállalati szintű összefogása és irányítása lett a feladatom. Felettesem a vállalat főtechnológusa, Árvay László volt.

Ebben az időben jöttek létre a lámpa-, fénycső-, higanygőzlámpa-gyártás korszerű gépsorai, és már folyt a halogénautólámpa-gyártás gépesítése is. A fényforrásgyártó gépek mellett jelentős szerepet kaptak egyéb, jövedelmező, új gépgyártási profiljaink is: képcső-gyártó, félvezető-gyártó, üvegipari, gyógyszeripari és csomagolástechnikai berendezések.

Na és ha elhatározódott, hogy kell csinálni – mondjuk jövő augusztusra – egy egészen új gépet, akkor időben szóltak, hogy mire van ehhez szükség? Mit kellene kifejleszteni, vagy minek kellene például megnövelni a teljesítményét?

Volt példa erre is, arra is, és még ma is előfordul, hogy az a technológia, amelyet a gép végre kell hogy hajtson, még nincs kész, tehát együtt születik a gépkonstrukció a technológiával. A hagyományos termékeknél, a fényforrásoknál, elektroncsöveknél azonban inkább a gép sebességét kellett megnövelni, vagy elérni, hogy kevesebb legyen a kiszolgáló személyzet és a selejt. A technológia ismert, adott volt.

És a nagyvállalattá válás idején  – Ön írja is az önéletrajzában, hogy a VTG, Gyöngyös, Konverta mellett megkapták pl. a Gábor Áron Vasöntőde és Gépgyárat – a budapesti főkonstruktőr és csapata vigyázó szemeit ezeken a gyárakon is rajta kellett hogy tartsa?

A VTG, a Konverta és Gyöngyösi Gépgyár mellé került Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár, pécsi Sopianae Gépgyár és győri Kisalföldi Gépgyár tevékenységének irányítására a vállalat 1973-ban létrehozta a Gépgyártás-ágazati Igazgatóságot. Ebben én ágazati igazgatóhelyettesként az ágazat fejlesztési tevékenységéért (gyártmányfejlesztés, gyártásfejlesztés és gyárfejlesztés) voltam felelős, megtartva a jól csengő „vállalati gépfőkonstruktőri” címet is.

Nem szabad lebecsülni azonban ezeket a gyárakat, de ezt az egész történetet sem. Amíg csak a három gépgyárunk volt, a saját profilunk mellett voltak „kalandozások” is. Azt mondták, ha tudtok lámpacsomagoló gépet csinálni, akkor miért ne tudnátok gyógyszerampulla-csomagoló berendezést is. Ezeknek a kalandozásoknak a gyökere azonban valahol a praxisban benne volt. De amikor az Élelmiszeripari Gépgyártó Vállalatot a Tungsramhoz csatolták, ez már egészen más volt. A pécsi Sopianae-t viszonylag könnyen át lehetett alakítani lámpagyártó gépek gyártására, a Gábor Áron Gépgyár profilja azonban teljes egészében élelmiszeripari gépgyártási profil maradt. Főző-füstölő, daráló, dagasztó gépek, komplett vágóhidak – Soprontól Erfurtig. Jártam és is Miskolcra vágóhídat beüzemelni.

Máig vitatott ennek az értelme. Azt képzelhették, hogy ezeknek a gyáraknak vákuumtechnikai gépgyárakká történő átalakításával (ami önmagában sem tűnt egyszerű feladatnak) a gépexportunk majd duplájára vagy háromszorosára lesz növelhető. Igen ám, de ezeknek a gyáraknak a nyakában még ott volt egy csomó élelmiszeripari gépgyártási kötelezettség, és kiderült, hogy azért erre az iparágra bizony továbbra is szükség van. Enni mindig kell. Az akkori vezetés azonban szélnek eresztette a fejlesztőgárdát. Leghamarabb a Gábor Áron Gépgyártól váltunk meg, de rövidesen a Sopianae is levált, ugyan még sokáig csinált lámpagyártó gépeket is. A Győri (Kisalföldi) Gépgyár jelenleg egy kihelyezett, 120 km-re lévő üzemcsarnoka a VTG-nek, teljesen egy gyárnak tekinthetők, bizonyos munkamegosztással, pl. gépanyagraktár csak Győrben van.

Melyik gépcsalád kifejlesztése jelentette a legnagyobb kihívást, melyiket szerette a legjobban?

Igazán szívvel-lélekkel a normál- és speciállámpa-gyártó gépek fejlesztésén dolgoztam, mert ott mindig lehetett valamit tökéletesíteni. Amikor én odaszegődtem 1100 db/órásak voltak ezek a gépek 20 kezelővel, most 5000 db/óra a termelékenységük és mindössze 4 kezelőre van szükség. És most újítják fel a másodikat meg a harmadikat. A másik kedvenc a vízszintes üzemelésű fénycsőgyártó gépsor, a harmadik pedig a kvarcüveges autólámpák gyártósorainak kifejlesztése. Ez egyik tipikus példája volt annak, amikor a gyártástechnológia fejlesztése párhuzamosan folyt a gépfejlesztéssel.

Végezetül, Pongrác Úr beszéljen egy kicsit magáról, milyenek az emlékei a Tungsramnál eltöltött évekről?

Nagyjából beutaztam a világot Perutól Vietnamig és Indonéziáig, az USA-tól a Fülöp Szigetekig, Európát meg keresztül-kasul. Sokat jártam a volt szocialista országokban is KGST Interelektro-szakértőként, valamint a gépkereskedelmet segítő okokból néhány neves konkurensnél tanulmányúton és a Harmadik Világ országaiban gépkereskedelmi és technikai segítségnyújtás okából. Mindezek mellett több ízben tanítottam a Műegyetemen meghívott tanársegédként, a Kandó Kálmán Főiskolán külső tanárként, a Mérnöktovábbképző Intézet felkérésére, valamint fényforrás-szakmérnöki kurzusokon. Néhány találmányomra szabadalmat is kaptam. Úgy érzem, sokat kaptam, de sokat is adtam.

1990-es nyugdíjazásomtól nagyon kis megszakításokkal szerződéses viszonyban voltam/vagyok a Tungsrammal. Részt vettem Nagykanizsán a kompaktfénycső-gyártás gépeinek fejlesztésében, majd a VTG Gépszerkesztésében dolgoztam, ezután több mint két évig az Machine Division China keretében működtem, zömmel Kínában, majd ismét – és jelenleg is – a Gépszerkesztésben, vezető tervezőként.  Gépet tervezek AUTOCAD szoftverrel. Hat óra 10-kor kezdek, ½ 1-kor hazamegyek ebédelni, majd szundítok egyet. Nagyon kellemes a munkám, jól érzem magam.

 

A beszélgetés 2004 nyarán történt, az írás Suguta László segítő közreműködésével megjelent portré alapján készült. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zsotza04@gmail.com

(Kovács "Zsotza" Zsolt, 2010.12.12 11:50)

Érdekes,és tanulságos életút,és kor-történet! Köszönöm!