Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sugár György (1929 - 2011)

2009.11.10

Kép A Tungsramnál  volt szerszámszerkesztő, diszpécser, munkaügyi előadó, rezsigazdálkodási osztályvezető, szakszervezeti titkár, a párszervezet titkára, személyzeti és szociális igazgató.

1973-1980 között a Vasas Szakszervezeti Szövetség titkára, majd visszatér az Izzóba, ahonnan 1987 február 28-án megy nyugdíjba.

Kitüntetései: Kiváló Dolgozó, A Gépipar Kiváló Dolgozója, Árvízvédelemért Emlékérem, Munka Érdemrend ezüst és arany fokozata, „Április 4.” Felszabadulási Érdemrend, Szakszervezeti Munkáért Érdemrend arany fokozat, Tungsram Nívódíj.

Nős, 45 éve tartó házasságából egy lánya született. Két unokája van: Bence(23) a MALÉV logisztikai előadója, Dávid (17) középiskolás, ifjúsági válogatott vízilabdázó.

 

Szép napos reggel volt, amikorra találkozásunkat megbeszéltük. Még talán kicsit túl korai is az időpont. De nemhogy késett volna, hanem már ott állt a szelíd napsütésben,  a lassan népesülő járdán, mire odaértünk. Nem nyáriasan öltözve, hanem a régről ismert diszkrét eleganciával. Arcvonásai időt állóan szerencsés „elrendezésűek”, korát 10 arra járóból 3 sem találta volna el. És mindenki „lefelé” tévedett volna. Szívélyesen mosolyog, de ez a mosoly a jellegzetes Sugár-mosoly! Jellemzője, hogy akinek vagy akiknek címezte, azok nem tudhatták kikövetkeztetni belőle hogy egyetértést jelez vagy udvarias ellentmondásra készül, mivel ellenkező véleménye van a szóban forgó dolog. Szóval most sem  tudhattuk, hogy örül e a reggel derűs fényeinek vagy magában azt gondolja: „ennél későbbre is tehettétek volna a randevút”.       

 

Nemcsak, hogy újpesti vagyok, hanem szó szerint beleszülettem az Izzóba. Szüleim 28-ban kötöttek házasságot, ott ismerkedtek meg, ezért időnként irónikusan meg is jegyezték, hogy tulajdonképpen az Izzóban fogantam. Apámék hatan, anyámék heten voltak testvérek, akikből szintén jó néhányan az Izzóban dolgoztak. Újpest? Nagyanyám a mai Izzó lakótelep helyén volt Károlyi uradalomban főgépészének a lánya volt.

 

Az Izzóban dolgozni, de már bejutni is, rang volt

Aschner – nekem volt szerencsém személyesen ismerni – még a GYOSZ (Gyáriparosok Országos Szövetsége. A szerk.) büntetését is vállalta, de 2-3-5 fillérrel többet fizetett az átlagosnál. Már ezért is rang volt az Izzóban dolgozni. Egzisztenciát jelentett.

Nem mellékes, hogy Aschner Lipót, számos, akkor még ritka szociális fejlesztést valósított meg:  óvoda, uszoda, teniszpálya sporttelep. A tendencia az Önök  idején folytatódott, sőt hozzájött a lakótelep is.

Egy részük  már 1945 előtt is megvolt. A régi étterem az üzemi étkeztetéssel,  vagyis  a kultúrház a színpaddal 30 –as évek elején épült.  Az uszoda, csónakház,  a római parti üdülő  ugyancsak. A gyermekintézmények már utána. Az első óvoda épületben korábban igazgatósági lakások voltak. Ott lakott például  Lévay,  Telegdy,  aztán 45-után, ahogy ez a garnitúra kihalt, akkor alakították át óvodává. De a lakótelep építés nagy dolog volt és  az, hogy részese, egyik ösztönzője lehettem a megszületésének, örök büszkeség marad a számomra és örömmel tölt el ha rágondolok. 

Pályája szabályosan ívelőnek mondható.

Talán azért, mert soha nem személyes ambíciók vezéreltek, hanem vagy kiválasztódtam vezető vagy vezetők által vagy megválasztottak, azaz elnyertem egy adott közösség bizalmát.

Ez felfogható akár szerencsének is.

Alapjában véve szerencsés vagyok. Ha visszapillantok az életemre, nyugodtan mondhatom, kudarcot nem értem meg. Nem voltam tudósa egyetlen szakmának se, inkább észrevettek. Nem egyszer azért, mert visszaszóltam. És épp olyannak aki nem elvágott ezért, hanem  megjegyzett magának. Mármint abban az értelemben, hogy „ebben a paliban lehet valami”!

Lehetne ilyen példát „szemügyre vennünk”

Ahogy a munkaügyre kerültem. A szerszámműhelyben dolgoztam és megbíztak, hogy vegyek részt a bérmegbeszélésen, amit a Munkaügyi Főosztály vezetője Molnár József tart. Tárgyalunk. Én  élesen szembehelyezkedtem vele. Lefolyt a vita, kis kompromisszumokkal, mi nyertünk. Eltelt pár hónap, ő keres: szeretném ha idejönne a munkaügyi osztályra. De nekem munkaügyi képesítésem nincs – próbáltam leplezni meglepetésemet.  Lehet, de fél éve, amikor ennél az asztalnál vitatkoztunk – mondta    tetszett a meglátása és kiállása is. Ilyen emberre van szükségem.

Emlékezetem szerint a konfrontációt is vállaló vezetők közé tartozott.

Nem ragaszkodtam hozzá, de nem tértem ki előle. Egy példa: szakszervezti titkár voltam, kollektív szerződés tárgyalás a Dienes Bélával. Ülünk az asztal körül munkaügyesek a vezér jómagam meg más szakszervezetesek. Én vitatkozom a Dienessel valamin, már bele is menne, de megszólal Molnár: a Papp elvtárssal már megbeszéltük. Mármint a bérfelelősömmel. Rákérdeztem. Azt mondta: igen. Én: bocsánat Dienes elvtárs, elfogadom a ti javaslatotokat. A saját emberemet csak nem kontrázom meg?. Igaz hetek múlva kerestem neki egy másik állást és akkor jött  Vékes Bandi, akivel aztán nagyon jó volt az összhang: úgy felkészített egy-egy tárgyalásra mintha, zseni lennék, holott csak jó volt a „súgóm”.

Hogy választotta a „bizalmasait”?

Törekedtem arra, hogy az adott szakág nálam jobb ismerőit kérjem fel bizonyos megoldások kimunkálására. Ilyen volt – hogy csak néhányukat említsem – Petek Róbert a munkavédelem, Vékes Endre a bér-és munkaügy, Soós Ádám a szoc.pol, Bíró Károly a lakásépítés és Fodor Tibor az üzembiztonság területén. Egyébként mindenkinek meghallgattam a véleményét, lehetett velem vitatkozni, lehetett ellentmondani, de csak a döntés megszületéséig. Utána már nem volt pardon. Az alattomosságot és az egymás elleni aknamunkát sem tűrtem!

Szakszervezetben milyen függőség vagy kapcsolat volt a gyárak között?.

A nagyvállalati szakszervezeti bizottságoknak elég nagy önállósága volt, persze nem mellékesen attól, hogy mit mond a központ. A szakszervezet ugyanis szakma szerint működött döntési joggal, a párt és a KISZ területi elv szerint épült fel, nekik „csak” koordinálási joguk volt a „külső” gyáregységeknél.

Eleve voltak szakszervezi ambíciói?

Nekem eszem ágában nem volt szakszervezeti titkárnak lenni. Alapszervezeti párttitkár voltam. De jött a nagy őrségváltás, ment György Gyula és vele a fő funkcionáriusai. A kerületi első titkár, Nagy Mária, behívatott és felajánlotta párttitkárságot. Mondtam, hogy ifjú házas vagyok, nem szívesen vállalnám. Akkor lett a Selyem Bandi. Néhány hónap múlva újra: legyek szakszervezeti titkár! Ekkorra már  nem maradt kifogásolni valóm. De bármelyik beosztásomat, funkciómat vesszük, nincs közte olyan, amire én pályáztam volna.

Akkor „felfedezéssel” került 1972 végén a Vasas központba is?

Méhes Lajos, az akkori főtitkár szerette volna ha bemegyek. Olyan helyzetet teremtettek Gáspár Sándorral meg  Nemeslaki Tivadarral, hogy számomra a „kisebbik rossz” volt az  ha elfogadom a titkári felkérést. De amint a hét év letelt mentem vissza az Izzóba.

Elmondhatom: érdemben semmi nem befolyásolta negatívan az életemet, nem kerültem olyan helyzetbe, hogy állást kelljen keresnem. A szakszervezeti, a párt és később az  igazgatói munka állt hozzám legközelebb.

Hogyan látta a vállalatot kívülről?

Sokfelé megfordultam a világban. Számomra megható volt, hogy a gyár régi, a háborút túlélt, de már nem Magyarországon élő volt dolgozói mennyire kötődnek érzelmileg az Izzóhoz, a Tungsram márkanévhez. Ez az „örök” elkötelezettség példa lehet mindenki számára.

Elkerülhetetlen kérdés: mi a véleménye a mai szakszervezetekről?

Elismerem, az 1989 előttiek sem voltak tökéletesek, de 1966-tól változott a párt vezetési stílusa. Ha értelmes célokat tűztünk magunk elé, akkor a csatát meg lehetett vívni. A rendszerváltozásnál a szakszervezeteket előbb verték szét minta pártot, „mit ad neked a szakszervezet?”, jelszóval. Le is zuhant a szervezettség. Jó, ahol 30 százalék.

Ma már és még nem meghatározó. Nincsenek szakemberei, fel sem vetődik a függetlenítés. A kis létszámú tagság nem bírná anyagilag. Káderek alig. Még 10-15 év hogy letisztuljanak a frontok. Az embereknek saját bőrünkön  kell tapasztalni az érdekvédelem szükségességét és akkor kialakul az igény is rá. Lányom is mondja néha, hogy elkelne már náluk egy szakszervezet! Alakítsátok meg – mondom én, de érzem , hogy nincs hozzá merszük, ahogy máshol se.  Nem tudja senki, hogy a társai kiállnak e mellette. Amíg a szolidaritás nem erősödik, addig nem beszélhetünk lehetőségről sem.

 

Hogyan él most?

 

Hétköznapi nyugdíjasként. Ma már távol a politikától. Ketten a feleségemmel elvagyunk a nyugdíjunkból, viszonylag gond nélkül. Igaz, sok mindenről lemondtunk. Ő jár színházba, délutáni nyugdíjas előadásokra, én meg vezetem a háztartást: főzöm a töltött káposztát vagy bármit egészen a rántott levesig. Van egy kis telkem Esztergomban, de az nem köt le. Tavaly 10 szer voltam kinn, az idén még csak egyszer. Régebben a zsuga partik jelentettek kikapcsolódást.

 

Amikor elbúcsúzunk újra megjelenik arcán a Sugár-mosoly. Vagy azért mert jólesett neki az emlékek felidézése vagy azért mert kicsit elszomorította az idő múlása. Vagy mind a kettő. Egyszerre.

 

Sugár György 2011. március 29-én elhunyt 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kistelek, Ady E. u 16,

(sugarlajos, 2015.01.11 17:07)

Kérlek írjál már egy telefonszámot.

zsotza04@gmail.com

(Kovács "Zsotza" Zsolt, 2010.03.15 15:53)

Jó volt olvasni a riportot,-köszönöm! Nagy szükségét érzem,hogy megszólaljanak a Nagy Öregek,mert a tapasztalataikra,meglátásaikra,figyelmeztetéseikre hiszem,tudom,hogy szükségünk van! Nagy igazságot fogalmazott meg Sugár György:"Még 10-15 év hogy letisztuljanak a frontok. Az embereknek saját bőrünkön kell tapasztalni az érdekvédelem szükségességét és akkor kialakul az igény is rá."