Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teravagimov Pál

2009.11.05

1976-tól 1985-ig a Zalaegerszegi Alkatrészgyártás gyárigazgatója.

1985-ben visszatér a VTG-be és a Szerelő Gyáregység vezetője lesz.

Ezt két év kiküldetés követi Tanzániába, ahonnan 1988-ban a „Vákuum”  Szerlelő Gyáregységbe tér vissza.

1994-től  gyár minőségbiztosítási vezetője.

2002-ben megy nyugdíjba, azóta egy gépgyártással foglalkozó kft. műszaki vezetője.

Nős, két felnőtt fia és egy unokája van.

 

Balatonszemes felé utazva, a 60-as évek végén, 70-esek elején, a Tungsram ifjúsági életének felvirágzásakor, már a vonaton üdvrivalgással köszöntötték egymást a gépgyáriak és törzsgyáriak. Mert annak ellenére, hogy pár nap múlva a kispályás foci abszolút rangadója az Izzó és a Gépgyár összecsapása volt, téttől függetlenül, a nagy izzós család érzelmileg összetartozott.  A kerület más gyáraiból jöttek érezték is, hogy az örökös  vetélkedés  „családon belül marad”. Amikor belép a tárgyalóba, három, három és fél évtizedet fordul velünk vissza az idő kereke. De nem ezzel kezdjük! A névével.   

Különös történet: apám hadifogolyként került Magyarországra az I. világháborúban. Orosz katona volt, oroszosan írták le a nevét. Már valószínűleg a seregben is. Pedig örmény származású, a mostani Azerbajdzsán környékéről. Aztán jött a forradalom, nem tudott hazautazni,  végül elengedték. Kapott egy szabadítólevelet, ahol a neve már így volt írva. Hiába mondta, hogy nem jó, mert ő Ter Avagimjan, ez maradt a neve. A nevünk. Anyám magyar, Máriapócson született, Nyíregyháza környékén élt.

Műszaki vonzalmad már fiatal korodban mutatkozott?

Gyerekkoromban. A szomszédunkban volt egy kovácsműhely, és a legkedveltebb szórakozásom az volt, hogy a kovács bácsinak húztam a fújtatót. Néha  kalapálhattam is. Nyíregyházáról anyagi okok miatt nem készültem továbbtanulni, hanem ipari tanulónak szegődtem a Tungsramhoz. Érettségi után szerszámkészítő tanuló lettem. Volt családi kapcsolat, ismeretség, a. bátyám,  nővérem, akik ottt laktak.  Emlékszem  Mestyán Béla a felesége vett fel. A Tungsram  tanműhelyébe kerültem, ahonnan a gépgyárba osztottak be.

A Tungsram „szekerének” egyik húzója a gépgyártás lett. Te választottad?

Oda helyeztek. a szerszámműhelybe. Már másodévesen szabadultam, és ott dolgoztam  ’68-ig    Nagyon szerettem. Még oktattam is, volt egy iparitanuló-csapatom. Közben jelentkeztem a műszaki egyetemre, de nem vettek fel. Aztán ’63 őszén egy napon mondták a személyzetisek, hogy ha van kedvem, menjek el a Kandóba, mert ott ma lesz pótfelvételi. Elmentem, minden  rákészülés nélkül! Fölvettek! 

Közben  volt a  KISZ-titkárság?

A szervezetünk a gépgyárban kb. 1200 fő volt. Fantasztikus csapat! Olyan ifjúsági mozgalmat csináltunk, amihez hasonlót nem ismerek  Létrehoztuk a tárgyi feltételeit, saját magunkért: egy volt felvonulási épületből megcsináltuk az ifjúsági klubot, zenekart alakítottunk, kapcsolataink voltak színházakkal. Nagyszerű sportélet volt, kirándulásokat szerveztünk. A klubélet pedig csodának számított!. A törzsgyár mindig irigyelte tőlünk, mert a mienk egy zártabb közösség volt. Ott teljesen természetességgel és szívesen vállalt mindenki, mindent Volt, amikor 13-14 alapszervezetből állt a szervezet. Máig tartó barátságok születtek.

A gépgyárban volt egy szakmai öntudat, hogy önállóan is meg tudna élni.

Igaz is volt. Tudni kell, hogy amikor a gépgyár  kiköltözött a Szilágyi utcába és elindult, egy kicsit büntetőtelepnek számított. Tehát ha valakivel valamilyen gond volt a törzsgyárban, valamelyik vezetőnek volt valami kisebb-nagyobb stiklije, akkor kihelyezték a gépgyárba. Ez fokozottan igaz volt a fejgyártásra, ami még a gépgyáron belül is büntető részlegnek számított. Azaz voltak „lenézett” üzemek. Míg a fényforrás gyöngyszem volt, az alkatrészgyártások háttérbe szorultak A vezetők legtöbbje nem ismerte ezeket  olyan közelről és „árnyékban” maradtak. Egy kollégám mondta: könnyű Nagykanizsát „főpapi segédlettel”  építeni, – az volt a vezér szeme fénye – de mellette Zalaegerszegnek is föl kellett épülni, többnyire ellenszélben.

Mi lett a fejgyártással és veled?

Kicsit előre kalandoztam. Válságos helyzetbe került a fejgyártás 1968-ban. Rendes emberek voltak a vezetői, de talán nem igazán odavalóak, és egy ilyen helyzetben, amikor már a gépgyár felszólítást kapott, hogy oldja ott meg a problémát, akkor kerültem oda üzemmérnöknek, üzemvezető-helyettesnek, nagyon fiatalon. Huszonévesen. Közben 1971-ben, sikeres fél évet töltöttem a Szovjetunióban reménytelennek látszó gyújtósorok üzembe helyezésével. Miután  visszatértem, a vezetőt elvitték az alkatrészgyártás élére és én lettem, 29 évesen a fejgyártás – a „civilek” foglalatnak mondják – üzemvezetője.

Ez szakmai szempontból komoly kihívásnak számíthatott.

Amikor én a fejgyártásba kerültem, a 70-es években, akkor az átlagos lámpafej gyártása  500 és 1500 db/óra körüli sebességen folyt. Sok egyenkénti művelettel, kézi adagolással, szóval nem a legjobb műszaki felkészültsége volt az üzemnek. Amikor eljöttem, akkor jellemzően már 8 ezer és 15 ezer közötti sebességnél tartott a gyár. Tehát egy óriási technológiai váltás is volt, amit nagyrészt saját erőből, a gépgyár segítségével valósítottunk meg. Én  két nagyszerű embert szívesen megemlítenék abból az időből, akiktől részben tanultam a szakmát részben pedig együtt dolgoztam velük. Az egyik a Szarvadi László, aki akkor a fejgyártás műszaki, technológiai vezetője volt, kiváló mérnök, él még, 75 éves lehet. Igazából én a szakmát tőle tanultam meg. A főiskolai szakdolgozatomat is ott készítettem el, azaz már a fejgyártásba kerülésem előtt kapcsolatba kerültem vele: egy menetmángorló készüléket terveztem az ő segítségével. Azután tizenvalahány évig együtt dolgoztunk.

A másik „példakép”?

A gépgyár egyik tervezője, aki szintén jól van, nem túl régen találkoztam vele. Ugyanaz a korosztály, Háslinger Ferencnek hívták. Vele elsősorban gépeket terveztük közösen és persze. több más kollégával. Az eredményekben nem csak az én és az ő kettejük  munkája volt benne,  hanem egész csapaté.

 

Hogyan lett tulajdonképpen  a gépgyár „A” Gépgyár?

Valamikori Matusek-műhelyből, a gyár TMK-jából nőtt ki és ez a folyamat egy fényforrásgyárnál lejátszódik: növekszik,  először csak karbantartja a gépeit, aztán először alkatrészt, majd kisebb-nagyobb célgépeket, gépsorokat is gyárt. Abban az időszakban a VTG azért válhatott olyan fontossá, mert lehetővé vált a Szovjetunióba hatalmas gyárakat szállítani, illetve fölépíteni. Aztán pedig már máshova is.

Beosztásaid közül melyikben érezted magad a legjobban? Melyik állt  legközelebb  hozzád ?

Amikor a fejgyártás vezetője voltam. Amikor már gyárigazgató voltam, azt kevésbé. Ott sok politika járt a tevékenységgel. Zalaegerszegen zöld mezős gyárat építeni az akkori körülmények között! Embert próbáló munka volt. Életemben olyan sokat nem dolgoztam, de ha valaki ma megnézi a gyárat,  mondhatom neki, hogy rajta van a kezem vonása, az akkori munkánk emlékének nyoma.

Jó érzéssel tölt el, főleg ha a „bajokat” leszámítjuk róla.

Tele volt értelmetlen küzdelmekkel a városi, megyei vezetéssel, meg környezetvédelmi bajlódásokkal. A szakembergárdát valósággal toboroztunk. Elmentünk az egyetemre, megkerestük kik a Zala megyei diákok? Így szedtük össze őket. Legidősebbek az akkori végzősök voltak! Velük indultunk.  Ma ők adják a gyár szakmai  gerincét. Sőt!  Kezd  jelentkezni a gond, hogy lassan nyugdíjba mennek, és akkor mi lesz? . 

Tudtommal a gépgyártással  te nem hirtelen  álltál le...

Zalaegerszeg után nekem természetes volt, hogy a gépgyárban menjek vissza, mert onnan indultam. Biztos lehetett volna máshol is munkát keresnem, de nem akartam.

Meséli, hogy milyen büszke, amikor mostanában is  kapcsolatba kerül olyan lámpagyárakkal, fényforrásgyárakkal, ahol azok a gépek üzemelnek, ugyanúgy, amit 20 éve szállítottak. Nemrég  Németországban, és mostanában  Csehországban látott ilyeneket. Ma is gépgyártással foglalkozik,  folytatásaként előéletének.

Nyugdíjba mentem és egy gépgyártó kft-ben dolgozom. Fényforrásgyártáshoz készítünk gépeket. a volt MEV területén, 300 méterre a lakásunktól

Amikor nem géppel foglalkozol,  nem  unokázol, akkor mit csinálsz?

Amióta nem dolgozom, semmire nincs időm. De van egy kis víkendházunk, ott szoktam horgászni. Meg egy nagyrészt gépgyáriakból álló horgászcsapattal! De lassan két éve nem tudtam már velük összejönni. Pedig azelőtt, az rendszeres volt.

Az ajtóban búcsúzunk el. Újra megállapítom, hogy az idő múlása mindenkin más nyomot hagy. A már korosodó Belmondó  markánsabb volt, mint, aki Az Egy asszony meg a lánya című filmben játszott. Pali is olyan karakterű, olyan vonású, hogy szinte „ előnyére” öregszik.

 

 A portré 2005 február 18-án zárult

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.