Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vámbéri Lőrinc (1911- 2005)

2009.11.02

 

 Kép Első főnöki beosztásaként a Kísérleti Gyár vezetője lesz. Még a háború befejezése előtt a Rádiócső gyártás irányításával bízzák meg, később a Műszaki Főosztály vezetőjének nevezik ki. Hatáskörébe kerül ennek során egyebek mellett a Nemzetközi Osztály és az Ágazati Műszaki Tájékoztatási Iroda.

 

Ezt követően Vállalati Főkonstruktőr megbízást kap, majd aktívan részt vesz a Nagykanizsai Fényforrásgyár létrehozásában, a beruházás megvalósításában. A feladat maradéktalan és magas színvonalú ellátásáért Munkaérdemrend kitüntetésben részesül.

1974-ben megy nyugdíjba.

Családi állapota: nős. Lánya 46 évesen elhunyt, egy unokája és egy dédunokája van.

 

Beszélgetésünk Vámbéri doktor úrral, magas korára és egészségi állapotára való tekintettel, telefoni beszélgetésnek készül. A kapcsolat létrejöttének előkészítője, Vígh Károly köszönti őt, és néhány bemutató szó után átadja a kagylót a riporternek, akinek addigra, ahogy mondani szokták, már torkában dobog a szíve! Elvégre a vonal túlsó végén a XX. századi magyar  ipartörténet, a Tungsram történet egyik nagy tanúja hallja a köszöntését és szól olyan baráti, atyai közvetlenséggel, ami azonnal oldója lesz minden megilletődöttségnek. Az Izzó történet  és dr. Vámbéri Lőrincz élete átveszi uralmát a távolság felett. Természetesen  kézenfekvő kérdéssel kezdjük: hogyan került az Izzóba?

 

Ha a rádióelektronika iránti érdeklődésemnél kezdjük, akkor az a Dr Magyari Endre vezette rádióamatőr klubban kialakult gyermekkori érdeklődésem alapján. Ha konkrétan a gyárba való belépésemet vesszük, akkor az egyetem elvégzését követően. Amikor megtudtam a kínálkozó lehetőséget,  a fővárosi műszaki könyvtárban, nagyszerű, német nyelvű szakkönyvből készültem fel, meglehetősen jó német tudásomnak köszönhetősen és annak az adottságomnak, hogy amit egyszer elolvastam azt nem felejtettem el. Második alkalommal, 1936 –ban  komoly vizsgáztatások után csatlakoztam az akkori Egyesült Izzó, a későbbi Tungsram csapatához, mint szerkesztő a Rádiócső fejlesztő részlegnél. Később ugyan itt a Kísérleti Gyártás vezetésével bíztak meg. Feladatunk volt, a gyártási technológia kidolgozása, valamint rögzítése az üzem számára. Továbbá elkészíteni a készülék-gyártóknak a kísérleti csöveket, és azok dokumentációját.

Voltak ezek között „ emlékezetes” típusok?

Hogyne! Kiemelkedő volt az un. Színüveg rádiócső széria, mely az eddigitől eltérő üveg technológia alkalmazását jelentette. Kidolgoztuk a miniatűr rádiócsövek gyártási folyamatát mely, később elindította a készülékek méretcsökkenéseit is, vagyis a hordozható rádiók megjelenését. Kifejlesztettük a „Félfűtő-áramú” telepes rádiócsövet is. Ez a készülékek élettartamának megduplázását jelentette, a korábbi telepek felhasználása mellett.

Közben elérte Magyarországot is a háború

A II. Világháború kitörését követően az Egyesült Izzót katonai irányítás alá  helyezték.  Engem tettek meg parancsnoknak, megbízva  a teljes rádiócső gyártás és a hozzá tartozó alkatrészgyártások irányításának feladatával. Röviddel ez után rendelték el lokátorok gyártását a katonaság számára.  Ekkor a Rádiócső gyártás folytonosságának megőrzése érdekében egy kőbányai pince rendszert is felhasznált a Tungsram, ahol egy új gépekből álló egységet alakítottak ki, több gyártósort szereltek fel az én művezetésemmel.  Ám ez, mint részleg  „élesben” soha nem üzemelt, gépei vadonatújak maradtak. Így a háború befejezése után – a teljesen leszerelt  Váci úti gyárba kerültek, ahol a termelést újra lehetett indítani.

Ez a kőbányai pincerendszer kulcsfontosságú lett a gyár háborús éveit tekintve.

A nyilas hatalom átvétel után a gyár Németországba telepítése is szóba került.  A vezetőség részéről nagy elővigyázatosságra volt szükség ahhoz, hogy ezt a törekvést megakadályozzuk.  Nyíltan persze nem ellenkezhettünk, de igen sok gátló vagy akadályozó intézkedést hoztunk, többnyire sikerrel. Szerencsére a „terv” 1944 decemberére végleg lekerült a napirendről.

Ezzel azonban a gyár sorsa még továbbra sem volt megnyugtató, ugyanis a hatóság a fontosabb hadiüzemek – köztük az Egyesült Izzó – üzemképtelenné tételét határozták el. Eldöntöttük, hogy az utasítást nem hajtjuk végre, mert a németek kivonulása után a munka nem indulhatott  volna el. Ezért értékes gyártó berendezéseket szereltünk le és rejtettünk el.

Aztán veszély fenyegetett, a gyár felrobbantásának német terve.  A vezetők elhatározták, hogy polgári személyeket költöztetnek az üzembe, bízva, hogy a  mintegy 800 főnyi civil lakosság  jelenléte miatt nem következhet be a tragédia.

Azután 1945 júniusában megkezdődött a gyár újraélesztése.

Szerencsére a Kőbányára kitelepített gépekkel egy hónapon belül megindult a termelés.  Ekkor műszaki igazgató helyettesként dolgoztam.  Minden tudásommal és igyekezetemmel részt vettem a vállalat „újraélesztésében”: elkezdtem felépíteni, megszervezni az új gyártást kiszolgáló laboratóriumi központot, majd a kísérleti gyártásokat. 1947-1949 között sikerült létrehozni azt a fejlesztő bázist, amely az Izzó további sikereinek egyik meghatározója volt.  Ez a kiemelt fontossággal bíró szakmai terület magába foglalta a gép-, a technológia, és a termékfejlesztést, a kísérleti gyártásokat egyaránt.  A laboratóriumi központban létrejött többek között az Optikai Labor és a Világítástechnikai Állomás.

Azután beindult az Izzó külhoni „hódítása” is?

A vállalat külföldi terjeszkedése a 60-as évektől állandóan „napirenden” volt, amihez én – remélem eredményesen járultam hozzá. Több ízben tartózkodtam külföldön hosszabb-rövidebb ideig, amikor egyes munkafolyamatok, gyártási technológiák kihelyezéséről, egységesítéséről folytattunk tárgyalásokat.  Több alkalommal jártam a távol-keleten, Kínában és Koreában. Gyakori látogatónak számítottam a Szovjetunióba, de jártam az Egyesült Államokban is. Az európai országokat szinte maradéktalanul végigutaztam.

Az átszervezés is jellemzővé vált a 70-es évek közepétől?

Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a növekvő munkaszervezet új irányítási szinteket és új irányítási módszereket igényelt. Így jött létre a Műszaki Főosztály, amelynek vezetésével engem bíztak meg. Hozzám tartozott a Szabadalmi Osztály is és tevékenységem kiterjedt az Izzó valamennyi termékcsaládjára, beleértve az alkatrész-, és a gépgyártást is. A Műszaki Főosztály részeként működött még a Nemzetközi Osztály, az Ágazati Műszaki Tájékoztatási Iroda. Minden egysége talán nem is jut eszembe.  KGST kapcsolatokban is képviseletem az Izzót bizonyos szinteken. A későbbiek folyamán mint Vállalati Főkonstruktőr dolgoztam.

Azután tevékenységi köre, akárcsak az  Izzó figyelme, a fényforrások felé fordult. 

Igen, a Nagykanizsai Fényforrásgyár építési felügyeletére kaptam megbízást Engem ugyan kihagytak a fejlesztés szervezéséből, ezt azonban nem vettem rossz néven mert egy sor más feladatom volt.  Mikor lementem, ott abszolút szabadkezet kaptam.  A beruházás során az akkori legnagyobb kapacitású gyártósort vettük meg az Egyesült Államokból.  Az átadás a tervezet időpontban megtörtént.  A Nagykanizsán végzett munkám elismeréseként Munkaérdemrend kitüntetésben részesültem.

A nagykanizsai gyár átadása után röviddel, 1974-ben nyugdíjba mentem.

Azután volt kollégáiról mesél szándékosan elkerülve az időrendet és emlékei olyan érzékletesen elevenednek meg, hogy a kérdező szinte meghatódik egy gyár, az Izzó, a Tungsram a szakmai  elhivatottság részleteinek hallatán

A munkám sikeres végzésében nagy segítségemre voltak kollégáim, akik egytől-egyig magasam qualifikált mérnökök, szakemberek voltak, akiktől jó néhányszor kaptam hasznos és hathatós segítséget. Szeretném kiemelni közülük is Lévai Jánost, az egykori műszaki igazgatót, Dr. Winter Ernő és Dr. Millner Tivadar akadémikusokat. Igaz később magam is szívesen támogattam a feltörekvő fiatalabb kollégák szakmai fejlődését. Ilyen volt például Dr. Kerekes Béla, Tordai Tamás, Mészáros Sándor, Dr. Molnár József, Urbán János és Demeter Károly. De említhetnék másokat is.

Végül elérkezünk a nyugdíjas évekhez, Dr Vámbéri Lőrinc jelenlegi életviteléhez

Nyugdíjas éveimben egy ideig német, angol műszaki kiadványok fordítását végeztem és számos előadást tartottam a Mérnök Továbbképző Intézet számára. Az Izzóval semmilyen kapcsolatom nem maradt.  Nem kérdeztek, így nem kellett válaszolnom. Az izzó nagy családjára viszont jó szívvel gondolok vissza, ahol mindenki otthonra talált, aki közösségben akart élni és dolgozni. 

Hogy szolgál  az egészsége?

Nem jól. Nem tudok járni, negyedszer voltam emiatt kórházban.  És egyre rosszabbul látok.

Pihenéssel töltöm napjaimat. Beosztásom szerint már „csak” férj, nagyapa  és dédnagypapa vagyok.

Elbúcsúzunk. Csend lesz a vonal túlsó, és innenső oldalán is. Azért mert elfogadhatatlan az élet, az ifjúság, az erő és egészség  mulandósága. Csak az emlék marad velünk. Amíg élünk. Mert Dr. Vámbéri Lőrinc visszafiatalodott, amikor az első szakkönyvek címét említette, amikor arról beszélt, hogy minden rádiócsőnek története volt, meg 1946. február 7-éről, a születésnapjáról,  amikor a Dr. Bay Zoltán vezette csapattal sikerült „szóra bírniuk” a holdat, és rádió jelek segítségével pontosan meghatározni a távolságát. Elsőként a világon. Milyen szerencse, hogy a siker és az emlék örök.

 

A portré 2004. november 29én készült.

Vámbéri Lőrinc 2005 november 28-án elhunyt. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.